Újabb északi / norvég csapat lemeze került a górcsőm alá. A Slegest nem ma kezdte az ipart, 2010-es megalakulásuk óta ez a negyedik nagylemez, én pedig most találkozok velük először szemtől szembe hanghordozón. De ahogy elnézem / hallgatom, nem veszítettem velük valami sokat. Az Avstand visszafogott szellemben írt, langymeleg black punk ’n’ roll muzsikát rejt, nagyon – nagyon, NAGYON ritkán doom és post (?) metal felhangokkal tarkítva. A vokál sima karcos black metal károgás, mintha Fenriz Junior énekelne. Az indokolatlan muzikális monotonitást dirty / sleaze rock gitártémákkal dobják fel, de az egyhangúságtól ez sem fogja megmenteni a lemezt. Sajnos. Leginkább olyan az egész mintha a klasszikus Motörhead lazaságát / izzadságszagát összegyúrnád a zseniális Khold zenekar bizonyos építőelemeivel, dobsz hozzá némi depresszív vibe-ot, majd erre betolsz pár fájdalomcsillapítót amit aztán leöblítesz valami tömény piával. Hogy mi marad belőled – benned, vagy mi marad a zenekarból ezek után, lövésem sincs, viszont a tényeken annyira nem változtat. A Vinterkristus, amire azt mondom, hogy „oké, ez talán rendben van”. A riffek amúgy egészen hangulatosak, de manapság sokkal, de sokkal több kell ennél. Hiába a kiváló húros gitármunka, ha enervált csontvázra épül az egész. Olyan az ember érzése mintha egyetlen téma menne végig (mintha az egész lemez EGY TÉMA lenne) a dob rendkívül primitív, és egyszerű, mint a faék (oké, ezzel nem lenne még gond) de annyira ötlettelenné és lelketlenné válik ez a kalapálás egy idő után, hogy azt várod, mikor jön az első olyan emlékezetes rész, ami megmarad benned.
A Gate végül szakít a hagyományokkal… Csak tudnak valamit! Micsoda nóta! A szaxofon miket játszik már! Bravó! Kurvajó kompozíció, az Avstand szinguláris csúcsa! Na, ilyenből kellett volna több, mert ez eddig hihetetlenül kevés. Aztán az Er Det Leg Livet? című nótában mintha megmozdulna valami, változatosabb, mint az „A oldal”, kapunk egy szépen kimunkált, ízes szólót is. Ügyes. Csak tudnak valamit a srácok, nem? Miért nem ezzel kezdték?!? A dob itt is csak „úgy van”. Semmi technikázás vagy trükk, semmi finom fill vagy tamozás, csak a kettő-négy, de azt úgy adagolja a srác, mint valami hárásó másina. Van, akinek ez jól áll, itt sajnos a kevesebb néha több elve nem tudott érvényesülni, ugyanis az összképet eléggé vérszegénynek érzem. A Til Det Storste Som Finst is ezen a más aspektusban fogant vonalon megy tovább, amit kb. az Avstand felétől hallhatunk, fokokkal izgalmasabb, mint az első 4 track. Az utolsó szám egy Staus Quo (Oh Baby) feldolgozás, kellemes színfoltja a lemeznek, nincs vele különösebb baj, nem lóg ki a sorból. Gyorsan eltelik ez a bő fél óra játékidő, a hangzásukra nem lehet panasz, de mint mondtam, ahogy a zenében, úgy ebben sincs semmi különleges vagy olyan sajátos, ami azonnal magával ragadott volna. Több tucatnyi másik bandát tudnék felsorolni, akik ebben a specifikus műfajban alkotnak és kilométerekkel járnak a Slegest előtt.
Bármelyik leggyengébb új korszakos Darkthrone lemez kettéhúgyozza ezt az albumot.
Kiadó: Dark Essence Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Heavy / Black’n roll
Web: facebook.com/slegestofficial
Tracklist:
- Innsikt
- Evigheit på Evigheit
- Forløysning og Rus
- Vinterkristus
- Gåte
- Er det deg Livet?
- Til det Største som Finst
- Oh Baby (Status Quo cover)
Pontszám: 5