Kiadó: Bastardized Recordings
Weboldal: www.snatchclub.de
Kiadás éve: 2008
Stílus: Grindcore
(scroll down for English Version)
A lemez hallgatása előtt egy kicsit utána olvastam ennek a német székhelyű nem túl nagy múltú formációnak és mindenhol erre az elnagyolt „Brutal mixture of grindcore, brutal deathmetal, groove and some spacy soundscapes” műfaji besorolásra bukkantam. Ám valójában csak egy elborult, tempó/ritmusváltásokat erősen kultiváló kevésbé komplex deathcore zenekarról van szó.
Az album 11 dalt számlál, és az utolsó meglepetés hidden track előtt lévő elég termetes szünettel együtt is csak 32 perc, átlagosan 2 perc hosszú számokat rejt, de valójában nem is szembetűnőek a határok ergo ez mindegy is.
A zenekartagok valószínűleg a mostanság oly divatos deathcore vonulat útkereső gyermekei, az alap stílusjegyeket megtartva, de azért mégis kicsit szélsőségesebben felhasználva alkották meg ezt a debüt albumot.
A hangzást körülbelül eltalálták, a gitárok szaggatnak, a basszus is nagyon erősre sikerült, természetesen mindez egész mélyre hangolva, merthogy valljuk be mondjuk e-re hangolva nem szólna sehogy. A dobok szélsebesek, és elég jól is szólnak, ámde mint a mostani kiadványok többségénél, itt is valamiért beleestek abba a hibába, hogy túl steril a dobsound. Minderre jön a tipikus váltott deathcore vokál, ami egész korrekten kitölti a fennmaradt űrt, de semmi extrát nem mutat fel. Az egész pici hibája az, hogy néhol teljesen összemosódik minden, és pár újrahallgatás után is nehéz kideríteni, hogy minek is akarták szánni.
A másik baj, hogy hiába a mélyrehangolás, a klisés témák nagyrésze néhol már primitívnek hat, és sehol egy felszabadult pillanat. Szűk félórányi mesterkélt precizitás, erőltetett vágták, és mégis mindig van valami hiányérzet, ami hallgatás közben felmerül. A naiv hallgató valamiféle katarzist várna, vagy bármit, ami kiemelkedik az albumból, vagy egy leheletnyi egyediséget csempészne bele.
Végeredményben elég korrekt hallgatnivalót kapunk, ám ennek rövidsége, és jellegtelensége kétségessé teszi, hogy máskor is elővegyük ezt a lemezt. Profi zenészeket hallunk, de ami bosszantó, hogy hangszertudásuk nincs eléggé kiaknázva, és semmi néminemű saját ízt nem sikerült belecsempészni. Első anyagnak megfelel, de ez után mindenképp egy sokkal érettebb, zeneileg színesebb anyag várható el.
——————–
ENGLISH VERSION:
Just before listening to the new album, I’ve done a little search in connection with this german-based, recently formed band, and just found everywhere this slubbered „Brutal mixture of grindcore, brutal deathmetal, groove and some spacy soundscape” style category about them. As a matter of fact it’s only an obfuscated, pace/rhythm change preferring, less complex band what we’re talking about.
The album consist of 11 songs, and with the long break before the last hidden track, it only presents a lenght of 32 minutes. These 2 minutes limited songs are not conspiciously separated, so this information is irrelevant.
The members, who are probably the new prospect seeker children of the recently so fashionable deathcore style, kept the basic features but also used them exaggeratedly while creating this debut album.
They hit the sounding, discursive guitar play and hard bass themes certainly low tuned, ‘cos to be honest playing it in drop d absolutely wouldn’t fit. The drums are furiously fast sounding almost great, but as a matter of fact the band made the same mistake which occurs these days so often, the drumsound remains too steril.
Anyway here comes the the typical relay deathcore vocal, which fills the void pretty much, but showing nothing special up. The weak point of the whole album is that some parts are unsettingly mixed together, so after many listening it’s still hard to find out what they really ment that material to be.
The other problem is, that despite of the low tuning, a large part of cliche themes seems to be primitive, and never comes the moment of relief.
A tight half hour of artificial exactitude, strained bursts, and we still can feel some kind of deficiency while listening. The naive listener would expect some kind of catharsis rising up from the album, revealing an unique style.
In the end we get a correct material, but it’s shortness and plainless makes the need of tasting the album again doubtful. We’re listening to professional musicians, that’s why it’s anoying that their abilities aren’t really exploited. It’s fine as the first album, but i’m reasonably expecting a more mature, and vivid musical material afterwards.
Tracklist:
1. Introduction
2. Welcoming Snatchclub
3. Iron Rod At Toothlevel
4. The Onset of Dispatch
5. Female Serial Killer
6. Interlude
7. A Fistful Effectivity
8. Scissoring Tempers
9. Fifty Punches Per Minute
10. Exhibition
11. My Private Toolbox