Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: www.soilwork.org
Kiadás éve: 2007
Stílus: Melodic Death metal
Az én szememben a Soilwork mindig egy olyan zenekar volt, amelyet – bár átlagon felüli zenét produkál -, csak az énekes tesz igazán kiemelkedővé. Gyenge albumot még nem adtak ki, de olyat sem, amelyen elejétől a végéig csak szuper nóták sorakoztak volna. Björn “Speed”
Strid éneklése azonban – legalábbis a Predator’s Portrait-tól kezdve – a kevésbé eltalált számokat is megmentette attól, hogy unalomba fulladjanak. A zenekar történetének csúcsát én a Natural Born Chaos / Figure Number Five korszakban látom; az ezt követő 2005-ös Stabbing the Drama sok rajongónak csalódást okozott, és bár szerintem is elmarad az előbbi kettőtől, azért nem tartom rossz albumnak. Mi a helyzet az új anyaggal? Nos elöljáróban annyit, hogy akik eddig utálták a Soilworköt (mert “popos”, vagy mert “túl modern”), azok most sem fogják a szívükbe zárni. Ugyanakkor akik csalódtak a Stabbing the Dramában, ezt az albumot valószínűleg üdvözölni fogják, jóllehet az NBC/FNF szintre nem sikerült visszakapaszkodni.
Zeneileg kicsit olyan az eredmény, mintha a Predatortól a Stabbingig kevernék össze az eddigi albumok jellegzetességeit. Megtalálhatók tehát a metalcore-ba hajló tipikus modern melodeath reszelések (Breeding Thorns, The Pittsburgh Syndrome), a középtempós-dallamos
nóták (Your Beloved Scapegoat, I Vermin), és persze megvan a kötelező rockos sláger is, amely jelen esetben a lemez szerintem legjobban sikerült nótája, az Exile. A másik sláger a záró 20 More Miles. Ez is jól sikerült, de a refrén nagyon ismerős, ráadásul nem is akárhonnan, hanem egy régi pop nótából (amelynek sem az előadóját, sem a címét nem tudom, de a rádióban rendszeresen megy.) Sok újdonság tehát nincs, viszont a nóták egyértelműen erősebbek, mint az előző lemezen; töltelék nem is nagyon van. A billentyű az utóbbi albumokhoz képest kicsit a háttérbe került, és az “űr-témák” ha nem is tűntek el teljesen, erőteljesen a háttérbe szorultak. Nekem ezek hiányoznak, nagyon hangulatossá tette a pár évvel ezelőtti nótákat és szerintem részévé vált az igazi Soilwork-stílusnak. A szólók ugyanakkor, amelyek főleg az említett két kedvenc albumomon nagyon el voltak találva, most kicsit szürkék, mintha kötelező iparos munkaként lettek volna beillesztve a számokba a felvétel előtti utolsó pillanatban. Másrészt viszont rég nem hallott hatások is újból előkerültek. Aki beletörődött, hogy a Soilworkből teljesen eltűntek a death metál elemek, az csodálkozni fog, ha meghallja a Your Beloved Scapegoat-ot vagy az As the Sleeper Awakes-et. Nyilván nem arról van szó, hogy a minden-ami-modern-ellenes Unleashed rajongók rohanjanak a lemezboltba megvenni az új Soilworköt, de számomra örömteli fejlemény, hogy visszajöttek a durva témák.
Ami igazán csodálatra méltó, az Speed éneklése. Eddig is egyike volt a legjobb metál énekeseknek, és hihetetlen, hogy még most is ennyit tud fejlődni, albumról albumra. Nem csak a már megszokott üvöltött verze / fogós refrén párosokat hozza, hanem eddig nem használt hangokon is megszólal. Az Exile-ban pl. (amellett, hogy a refrénje óriásit szakít) klasszikusabb rock/metál zenéket idéz, egy kicsit Mike Patton-os stílusban, de mégis a saját egyéniségéhez hozzágyúrva. A Your Beloved Scapegoat-ban egy koszos, motoros “ősrock” stílust is elővesz – eddig ilyesmit nem lehetett hallani tőle, de nagyon fekszik neki! A Light Discoveringben pedig szokatlanul melankolikusan, kicsit rekedtes hangon énekel. Ezek apró újítások, de nagyon feldobják a számokat. Az érzelmek minden eddiginél szélesebb spektrumát képes megszólaltatni, és egyszerűen mindent remekül csinál.
A hangzás viszont lehetne jobb is. Ez szerintem már a Stabbing the Dramán is probléma volt, sőt a Predator’s Portrait és az NBC kivételével az összes lemezen; érthetetlen számomra, hogy lehet az, hogy egy annyira befutott és népszerű, a szükséges anyagi forrásokkal rendelkező együttes, mint a Soilwork, albumról albumra teljesen más hangzást produkál, de sohasem olyat, amely teljes igazságot szolgáltatna a nótáknak. A gitárok nem elég izmosak, kicsit mintha “víz alól” szólnának, és a dobok is tompák. Lehetne fémesebb, most a durvább részeknél metalcore, a lágyaknál pedig modern rock hangzása van. Világos, hogy a mai Soilwork főképp az utóbbitól már nem is áll annyira távol, nekem mégis jobban tetszene ez a lemez, ha kicsit zúzósabban szólna.
Egy szó mint száz, a Sworn to a Great Divide nagyjából ugyanazt a képletet mutatja, mint az eddigi Soilwork anyagok: egy bomba sláger, még néhány húzószám, a lemez többi része (durván a második fele) viszont zeneileg csak erős közepes. Más kérdés, hogy egy akkora énekes egyéniség, mint Speed, képes elvinni a hátán a produkciót, a végeredmény tehát így is egy igen erős album. Számomra azonban a nagy áttörés továbbra is várat magára.
Tracklist:
1. Sworn To A Great Divide
2. Exile
3. Breeding Thorns
4. Your Beloved Scapegoat
5. The Pittsburgh Syndrome
6. I, Vermin
7. Light Discovering Darkness
8. As The Sleeper Awakes
9. Silent Bullet
10. Sick Heart River
11. 20 More Miles
12. Martyr (bonus)