SON OF AURELIUS – The Farthest Reaches

Kiadó: Good Fight Music

Weboldal: myspace.com/sonofaurelius

Kiadás éve: 2010

Stílus: Technical Death Metal

Brief Sum: Just another boring “technical death metal/deathcore” album, not more.

 

 

Kezdek komoly bajban lenni az anyagokkal, amik eljutnak hozzám. Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé tudom olyan formába önteni a véleményemet, hogy az többé-kevésbé az objektivitás határain belül maradjon. Most elértem egy olyan pontra, hogy leírom ami kikívánkozik, nem érdekel.

Itt ez a banda, ismét egy amerikai csoda, a Son of Aurelius. Mielőtt meghallgatnám a promót, elkezdek kutakodni a netes médiában, mit lehet tudni róluk. Néhány egekig magasztaló kritika, néhány visszafogottabb, egy pofás, képregényes stílusú rajzokkal díszített myspace oldal, aztán ennyi. Nem értem, miért olyan rendkívül bonyolult összerakni egy weboldalt, ami egyrészt sokkal átláthatóbb és ne adj’ Isten igényesebb mint egy ilyen myspace profil, ami lassan már az utolsó fogyatékos idiótának is van. Szerintem az IT forradalom korában azért minimum elvárás egy homepage, főleg egy olyan grafikai apparátussal (a myspace grafikái, a lemezborítók, pólóminták stb.), mint ami ennek a zenekarnak van. Igazából annyit sikerült megtudni róluk, hogy ismét egy metal stílus határai feszegető, hihetetlenül ötletes és technikás zenekar ők, akik a görög mitológiát is szeretik. Nagy reményekkel nekiláttam meghallgatni, ilyen beharangozó mondatok után: “The band knew they wanted to write music that pushed the boundaries of heavy metal and challenge the depth of songwriting in the extreme death genre.”

Elkezdtem hallgatni az albumot. Végigment. Megint meghallgattam. Közben kimentem inni egy kávét. Semmi nem történt. Mintha ilyen hallottam volna, mondjuk úgy 150-szer ebben az évben. Nem a zenészek teljesítményével van baj, hallatszik, hogy tehetségesek, ügyes kezűek mindannyian. Egyszerűen nem izgalmas a zenéjük. Abba stílusba tartozik, amit ezer néven neveznek már progresszív, ultrazúzós, melodikus deathcore, meg ilyenek. Annyira de annyira tucatdolog ez. Körülbelül két zenekart tudnék mondani, akik ebben a “stílusban” képesek voltak számomra értékelhetőt alkotni, de még ők is annyira messze vannak mondjuk az Exodus-tól, a Misery Index-től, pláne a Nile-tól, hogy ebbe inkább bele sem megyek. Persze menetrendszerűen ők is megkapják a 6 pontot, mert jó minőségű, technikás zenét tartalmazó anyaggal örvendeztették meg a rajongótáborukat. Hogy az élvezeti értéke számomra a 0-hoz közelít, az egy másik kérdés. Egyszer egy fórumban azt írta valaki, hogy az igazi metal még mindig Európában van, és leszámítva néhány ritka kivételt, kezdek egyre inkább egyet érteni vele.

Tracklist:

1. Mercy for Today
2. Let Them Hate and Fear
3. The Farthest Reaches
4. Olympus Is Forgotten
5. Facing The Gorgon
6. Pandora’s Burden
7. A Champion Reborn
8. Myocardial Infarction
9. The Calm
10. A Good Death
11. The First, The Serpent

(Digital Deluxe Bonus Tracks)
12. They Have Fallen
13. Slaughter the Immortals
14. Throne of Broken Gods
15. Feast of Feminine Flesh
16. Divine Are Slain

Pontszám: 6

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár