SORROW – Hatred And Disgust / Forgotten Sunrise (Remastered)

Kiadó: Metal Mind Prod.

Weboldal: myspace.com/hatredanddisgust

Kiadás éve: 2010

Stílus: Death metal

Brief Sum: If Roadrunner had ensure more promotion to the band back in the past, they would be as popular as Autopsy today. They are “only” keep tallied on as an underground legend.

 

A ’80-as évek második felében New Yorkban is egymás után tűntek fel a másodgenerációs thrash zenekarok. Az addigra már önmaguknak nevet szerzett bandák (pl. Anthrax, Nuclear Assault, Over Kill, Whiplash) mögött egy rakás új csapat sorakozott fel (pl. Ripping Corpse, Prime Evil, Deathrash, Caligula, Revenant). Nagyjából ugyanaz volt a helyzet mint Los Angelesben, csak annyi különbséggel, hogy amíg az Angyalok Városában thrah-glam ellentét volt a jellemző, addig a new yorki színteret a thrash-hardcore megosztottság uralta.
1988-ban felbukkant egy Apparition névre hallgató zenekar, bővítve a másodgenerációs thrash bandák táborát. A tagságot Rob Hernandez énekes, Rich Figlia basszusgitáros, Mike Hymson basszusgitáros és Andy Marchione valamint Brett Clarin gitárosok alkották. Az első, 1988-ban rögzített demo után Rob Hernandez kilépett, így a második, 1989-ben megjelent Human Fear demón Andy és Rich énekelte fel a dalokat. A csapat lépésről lépésre haladt előre, szerzett magának komoly rajongói bázist illetve nevet a new yorki színtéren. 1990-ben kijött kétszámos felvételüket (Eternally Forgotten/Curse The Sunrise) a Relapse limitált példányszámú citromsárga vinylen is megjelentette. Eme felvétellel hívták fel magukra a Roadrunner figyelmét és a szerződés sem váratott magára sokáig. 1990 karácsonyán a kiadó karácsonyi partyján, amíg Mike Hymson éppen Monte Connerrel, a Roadrunner A&R munkatársával beszélgetett, Andy leforgatta a csapat friss, négyszámos felvételét. (Ez lett később a Forgotten Sunrise Ep). Mike azt mondta, hogy ez az a banda, amelyben jelenleg játszom, mire Monte annyit felelt, hogy gyere vissza hétfőn és beszélgetünk egy szerződésről. Így került a zenekar a Roadrunnerhez. Ekkoriban már nemcsak a zene (thrashből durva death/doom lett), hanem a csapat neve is (a kiadó javaslatára) megváltozott, hiszen az Apparitionból Sorrow lett.

A 2000 példányra limitált, digipack kiadvány a Hatred And Disgust lemezt és a Forgotten Sunrise Ep-t tartalmazza. Annyi bajom van mindösszesen a kiadvánnyal, hogy nem kronologikus a felépítése, tehát először hallható a lemez és utána az Ep (és nem fordítva), hiszen úgy a csapat fejlődése sokkal jobban kidomborodna. Az Ep-hez egy szomorú történet kötődik, mivel Andy Marchione és barátnője Lisa Thompsen akkoriban szénmonoxid mérgezést szenvedtek. Andy túlélte, Lisa viszont nem, az anyagot az ő emlékének ajánlották. Trióban rögzítették a dalokat, Brett Clarin mellett Andy kezelte a másik gitárt, a bőgőt, és énekelt (Rich Figlia kiszállt, egy darabig a Suffocationben is megfordult Chris Richards is bőgőzött náluk), Mike Hymson pedig dobolt. Az Eternally Forgotten azt mutatja, hogy annak idején a zenekar a thrash vonalról érkezett, (nagy adag Slayer hatással megtűzdelt dalról van szó), ezzel szemben az A Wasted Cry For Hope dallamokat, harmóniákat felvonultató, gyászos hangulatú death/doom darab. Az Ep-re felkerült a 7″ mindkét nótája a korai Morgoth-ra emlékeztető Awaiting The Saviorrel és a már említett A Wasted Cry For Hope-pal kiegészítve.

Egy évvel később jelent meg első és egyetlen lemezük a Hatred And Disgust, az akkoriban trendnek számító death/doom műfaj egyik legkultikusabb, legklasszikusabb, ugyanakkor legalulértékeltebb kiadványa. Négytagúra bővült a Sorrow, mivel Billy Rogan személyében csatlakozott hozzájuk egy gitáros, így Andy Marchione váltott bőgőre. Zeneileg az Ep-hez képest még komplexebb lett a csapat, a thrash-t szinte nyomtalanul irtották ki muzsikájukból. Hatásként (párhuzamként) a Wintert és az Autopsy-t kell feltétlenül kiemelni. Andy Marchione mély, groteszk, de abszolút érthető hörgése a kultikus Winter frontemberének John Alman előadására emlékeztet, míg a riffek, a tempók az Autopsy-t idézik, csupán egy ötletesebb, precízebb, kidolgozottabb formában. Elég meghallgatni a nyitó Insatiable-t vagy a záró, 10 és fél perces Unjustified Reluctance-t és máris világosan tetten érhetők a fentebb említett összehasonlítások. A nótákat a lassan vánszorgó, súlyos doom riffek és tempók uralják, de amikor gyorsabb sebességi fokozatra kapcsolnak, akkor az Autopsy jut eszünkbe. Brett Clarin és Billy Rogan fifikás, technikás riffeket és szépen kidolgozott szólókat vezetnek elő, Andy Marchione és Mike Hymson pedig a feszes, pontos alapokért felelnek. A második demóról ismerős Human Fear a lemez csúcspontja, minden idők egyik legjobb death/doom nótája.

Hiába hozott létre a Sorrow egy briliáns death/doom remekművet, sajnos a kiadó nem bízott bennük, nem adta meg nekik a bizonyítási lehetőséget, nem állt mögöttük, így a csapat beleállt a földbe, 1993-ban feloszlottak. Hatalmas nagy piros pont jár a Metal Mindnak, hogy újra hozzáférhetővé teszi a lemezt és az Ep-t, hiszen nem én vagyok az egyetlen, aki annak idején csak kazettán jutott hozzá az anyagokhoz, így a gyűjtemény egy újabb lyukas részét lehet betömni. Csak a piacra dobott 2000 példányt keveslem.

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Insatiable
2. Forced repression
3. Illusion of freedom
4. Human error
5. Separative adjectives
6. Unjustified reluctance

Bonus tracks (Forgotten Sunrise EP):

7. Awaiting the savior
8. Eternally forgotten
9. Curse the sunrise
10. A wasted cry for hope

Pontszám: 10

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár