SOULCARRION – Enthrone Death

A napokban jutott tudomásomra, hogy a varsói, sátáni death brigád, a SoulCarrion nem üldögélt a babérjain, hanem dinamikus lendülettel folytatták tovább áldástalan barangolásukat a death metal kénköves ösvényein, így magától értetődő, hogy beszámoljak fejlődésükről.

Az Enthrone Death 30 percében barátaink, Greg (szólógitár) és Michał (ritmusgitár, basszusgitár) dobhártyaszaggató és kíméletlen játékukkal a lelkedre vadásznak a teljes hallgatási idő alatt! A mikrofon mögé a duó ismét a sátánista dalszövegek iránt elkötelezett, azokat kellő átéléssel közvetítő Mateusz Sibila-t (Imperial Sin) kérte föl, aki a frontemberi teendőket, egyúttal a sátánszolgálatot az Enthrone Death-ben ideiglenesen Vesper Locust-ra (Dammnatorum) ruházta. Kegyelemre tehát vokál terén se számíts! A korongon hallható nyolc számnak a csúnya szépsége az, hogy a SoulCarrion elegendő brutális tremolo-riffet és rosszindulatú hörgést ad ahhoz, hogy kétségbe ejtsen, majd örökre rabigába hajtson a nyugtalanító intenzitás és a fullasztó sötétség cellájában. Bármilyen messze mennek a riffek, ezeknek az énekhangoknak hála a halál lehelete mindig nagyon közel marad hozzád, s garantáltan élvezni fogod a nyomást, illetve az energiát, ami kiárad a dalokból minden irányba. A kifejezetten barbár ének és a vad, kaotikus gitárszólók alatt könyörtelenül dübörögnek a dobok, melyeket ezúttal is a csapat hangmérnöke, Darek Młody irányít. Ütései elejétől a végéig kíméletlen death metal előadássá állnak össze, amely úgy tűnik, nem tart szünetet, mi több, visszanézés nélkül megöl mindent, ami az egyik számról a másikra az útjában áll.

Az Enthrone Death igyekszik kilépni a SoulCarrion zeneiségét eddig meghatározó keretrendszerből, ekként az old-school összeállítás immár rendelkezik a műfaj klasszikus első és második hullámának összes jellemzőjével, miközben dallamait a precízen keretezett vérontáson belül tartja. Azért megijedni nem kell, ez nem az a banda, ami elpuhulna! A korábban kialakított blackened vonalat továbbra sem adták föl, sőt halálhörgéseik, tremolo szedéseik és blast beat zuhataguk minden eddiginél hevesebb és ütőképesebb eredményhez vezetett. Az irány ezúttal a Benediction – Diabolical – Dismember – Immolation – Morbid Angel – Pestsilence – Sinister és Vomitory tengely mentél húzható meg.

Az album nyolc vágást tartalmaz, amelyből az első a Cage of Nothingness. A szám erős kontrasztot mutat a gyors és lassú pillanatok között. Már a kezdete is igen baljós, ám egy fordulattal beindul a brutal death elemekből felépített démonikus roham. A folytatásban, a Night Ceremony szinte húsdarabokat vág ki a testedből, miközben csontjaidat törve marcangol több mint 4 percen keresztül. Egyébként egyszerűbb darab, amelyben kiválóan érvényesül az erős groove és a basszus. Dobolás tekintetében viszont az előző, illetve a következő tétel is jobban sikerült, ámbár a lezárás előtti cinjáték piszkosul feldobja a sötét tónusú riffeket. A címadó Enthrone Death pályája az egyik lenyűgözőbb. Ez egy újabb hatalmas csapás sok réteggel, amely leginkább vokál tekintetében veti be magát, hiszen Vesper igazi vadállat, de a dobok robbanásszerű ütemei egyaránt elragadók. A zene is kicsit nehezebb, bár főként a belépésnél éreztem rajta némi sematizmust. A korong egyik legjobb szerzeménye a pörgős death metal gólem, az Infernal Agony. Riffelése és szerkezete óriási robbanásszerű ütemekkel lett megtámogatva, és bár alapvetően svéd vonalas, találni benne egy csipetnyi floridai ízt is.

A képzeletbeli B oldalt az Oblivion vágtája kezdi. Az album sötét és gonosz szélét mutatja be, míg a következő Revenge Is Mine a kötél másik vége. Doom-os tündöklése kiegészítve Mateusz hangjával, a homályosságot, valamint a rosszindulatot hangsúlyozza. Az intenzíven fülbemászó gitárvonalak szintén mozgalmassá varázsolják a munkát, a riffkomponensek kanyargós, ugyanakkor fülbemászó esztétikát formálnak. Tetszik, hogy a gitárzümmögés nem jut annyira központi szerephez, hanem a lassabb részekben lélegzethez engedi a cineket. A Deathoskullum az album csúszva-mászva lopakodó gyilkosa. Darek minden tudását beletette a dobokba, amely ezáltal vasbeton alapot biztosít a többi hangszer számára. Az instrumentális részek és a szólók kellően baljósak, a basszus pedig kitépi a mellkasod. Javaslat: ha teheted, bömböltesd meg egy 1000 W-os hangfalon, tutira nem fogsz csalódni! Sajnos a zárótétel, a World of Putridity nem hoz ilyen bivaly atmoszférát, de azért a zengető, öblös hangzása miatt van egy sajátos hentes-mészáros aurája. Hidd el, nehéz lesz elfogadnod, hogy e hullámokban ostromló, rémálomszerű düh egyszer véget ér.

Gyakori probléma, hogy a borító külön utas a zenéhez képest. Szerencsére az Enthrone Death esetében erről nincs szó, mert a Maciej Kamuda készítette borító, illetve Paweł Pawłowski logója egyaránt illik a vésztjósló hangulathoz.

Úgy éreztem ezt az albumot már sokkal kevésbé jellemzi a mintakövetés, továbbá van saját karaktere. A SoulCarrion albumról albumra építi önmagát, nem érve be kevesebbel, mint a jól kiérdemelt kárhozat. Ez a premizálás minket hallgatókat pedig a legnagyobb elégedettséggel tölt el. Minden extrém metal szerelmesnek ajánlom figyelmébe ezt a divatsallangok nélküli őszinte munkát!

Kiadó: Godz ov War Productions
Kiadás éve: 2024
Stílus: Death Metal
Web: facebook.com/godzovwar