SPRINGDUSK – Pierced By Mournful Memories

Kiadó: Ekleipsi

Weboldal: myspace.com/springdusk

Kiadás éve: 2008

Stílus: Doom Metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

A svéd Springduskról eddig semmit sem hallottam. Amikor próbáltam utánakeresni, akkor sem jártam sok sikerrel. Annyit tudtam meg a zenekarról, hogy 1999-ben alakult meg, és a Pierced by Mournful Memories a második hivatalos kiadványa. Egyszemélyes zenekarról van szó, amit egy bizonyos Henke nevű úriember alkotott meg, aki játszik még a Soil of the Undead és a Kataleptik zenekarokban. A lemez borítója sem ad sok információt, csak annyit, hogy az első, a negyedik és az ötödik szám szövegét Fred J. Bencivenga írta.

Az első tétel, a Mourning Pain /Ignis fatuus/ című szerzemény egy kellemes kis akusztikus gitár résszel kezdődik, melyre egy suttogós vokállal kísért tiszta ének jön, majd a becsapás, ami egy jó kis albumot ígért. A nem annyira mély, inkább sejtelmes hörgés, és a nagyszerű hangzás még inkább erre utal. Ilyenkor kár, hogy nincs szövegkönyv, és az interneten is hiába kutattam, ugyanis nem egészen tiszta előttem, miért is gyorsul be a szám, holott a cím nem igazán erre utalna. Nincs semmi baj a gyors résszel sem, dallamos, szép, csak a funkcióját nem érzem. A gyorsabb részt egy kicsit black metal ízű szaggatott riff vezeti le, aztán szépen simul vissza a kezdőriffeket idéző dallamvilágba, hogy aztán ismét felgyorsuljon. Nagyon jó, változatos nóta, és a vége felé már arra gondolok, talán a gyorsulások a lüktető fájdalomra, esetleg valami olyasmi dühre utalhatnak, mintha valamit másképp kellett volna tenni.

A második az Embrace the Agony, ami egy kiváló doomos első riffel indít, majd egy kicsit heavy-szerű, vidámabb résszel folytatódik, ami szerintem ismét telitalálat. Következik egy deathes-doomos lassulás, ahol a hörgés megint príma, majd pedig a kezdőtéma. Amikor másodszor felcsendül az a bizonyos heavy-szerű riff… Kiváló… Nagyon erősre sikerült az Embrace the Agony. Minden elismerésem.

Az A New Decay is egy akusztikus gitáros-tiszta énekes résszel kezd, hogy aztán átadja a helyét egy újabb feelinges doomos riffnek, amit egy kicsi, bár annál jobb akusztikus szóló követ. A középső rész teljesen magával ragadja az embert a hömpölygésével és a szólóval. Nem kell hozzá hatalmas technikai tudás, minthogy az egész album sem a hangszeres tudás demonstrációjáról szól, de a lemez hangulata elsőrangú. Vajon milyenek lehetnek a szövegek?

A negyedik szám a The Weeping Winter, ami egy doomos felvezető után egy meglepően gyors résszel folytatódik, amit ismét csak a szövegkönyv segítségével lehetne igazán értelmezni, hiszen utána egy nagyon jó kis doomos riffben folytatódik, hogy aztán újból felpörögjön. A lassabb részeik iszonyatosan rendben vannak. Egyből beléjük lehet szeretni.

A zárószám, a Leeches of Doom nyitóriffje ismét félelmetesen szép. Nehéz szavakat találni rá. A hörgésrész is szépen passzol a zenéhez, és a basszus is maradandót alkot, ahogy megtölti az akusztikus gitárral kísért szóló mögötti teret. Az ezt követő igazi doomos hömpölygés is félelmetes hangulatot áraszt. A szólógitár riffje is egyszerű, de annál hatásosabb. Csak néhány riffből áll a szám, de nem lehet hiányérzetünk. Nagyszerű szám.

Összegezve azt mondhatom, hogy a doom metal és a lassabb tempók híveinek kötelező ez az album. Rengeteg szép megoldás, egyszerű, de nagyszerű riffek, gyönyörű szólók, igazi doomos hangulat. Ha ki kell emelnem valamit, akkor a második és az utolsó számot mondanám, az Embrace the Agony-t és a Leeches of Doomot, de a másik három szám sem marad el sokkal. Az egyetlen, amit hiányolok ebből a nagyszerű albumból, az a szövegkönyv. Ha a szövegvilág is ennyire ütős, mint a zene, akkor csakis tízest adhatnék, így “csak” 9,5.

——————

ENGLISH VERSION:

I have not heard anything about the Swedish Springdusk. When I tried to look them after, it was not really successful, either. I got to know only that it was founded in 1999 and Pierced by Mournful Memories is its second official release. It is a one-man band, created by a certain Mr. Henke, who is also a member of the bands Soil of the Undead and Kataleptik.
The cover of the album does not give many information, either, only that the lyrics of the first, the fourth and the fifth tracks are written by Fred J. Bencivenga.

The first track “Mourning Pain /Ignis faatus/” stars with a pleasant acoustic guitar part followed by a clean vocal, which is accompanied by a whispering vocal, than comes the guitar crush promising a great album. The not-so-deep, rather suspicious growl and the perfect sound strengthen this statement. It is a pity that there are not lyrics included in the cover, and I sought on the internet in vain, as well, as it is not really clear for me, why the track gets faster, however the title of it does not refers to it. There are not any problems with the fast parts, it is melodic, nice, but I can not feel its function. The faster part is tamed down by a staccato riff with a black metal taste and clings nicely to the melody world evoking the beginning riffs. It is a very good, various song, and I think in the end that the fastenings refer to the throbbing pain or maybe a kind of anger, due to anything, which should have been done somehow else.

The second is “Embrace the Agony”, which starts a prime doom-like riff and goes on with a slightly heavy-like, happier part, which is again a bull’s eye. It is followed by a death-doom-like slowing where the growl is perfect and again the opening riff comes. And when that certain heavy-like riff intones again… It is outstanding… Embrace the Agony is a very strong track. I appreciate it a lot.

A “New Decay” is launched by an acoustic guitar-clean vocal part which is displaced by another doom-like riff with a lot of feeling followed by a small, but very nice acoustic solo. The middle part catches the audience with its rolling and solo. Not great instrumental knowledge is needed, as well as the whole album is not about the demonstration of the instrumental abilities, but the feeling is outstanding. Whether what can be the lyrics like?

The fourth track “The Weeping Winter”, which goes on with a surprisingly fast part after the doom-like intro. This can be explained again by the lyrics, since it is followed by a great doom-like riff to get faster again. The slower parts are all right a lot. They can be fallen into love with in a blink of an eye.

The opening riff of the last track, “Leeches of Doom” is again very beautiful. It is hard to find any words for it. The growling passes nicely to the music, and bass plays an everlasting role filling the background behind the solo accompanied by an acoustic guitar. The next real doom-like rolling part spreads a tremendous feeling. The riff of the solo is simple but very effective. The track consists of only a few riffs but we cannot miss anything. It is an outstanding track.

To sum up I can say that the fans of doom metal and slow tempos this album is obligatory. Many-many nice solutions, simple but perfect riffs, beautiful solos, real doom-like feeling are characteristic. If I must highlight something, I say the second and last tracks, the “Embrace the Agony” and the “Leeches of Doom”, but the other three tracks are not far away at all. The only thing which is missing from this album is the lyrics. If lyrics were similarly strong than the music, I would not give anything but a ten, however it is “only” a 9,5.

Tracklist:

1. Mourning Pain |Ignis Fatuus|
2. Embrace The Agony
3. A New Decay
4. The Weeping Winter
5. Leeches Of Doom

Pontszám: 9.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár