Derült égből villámcsapásként ért az amerikai brutál death metal négyes bemutatkozó albuma. A Ravenous Psychotic Onslaught EP-vel berobbanó texasi Stabbing már e kislemezen sem kegyelmezett a súlyos zenék kedvelőinek, igaz akkor a hangzással nem nagyon voltam kibékülve, viszont a csapatban rejlő potenciál már érződött. Az a bizonyos dögszag… Először élő felvételek kapcsán találkoztam össze velük (természetesen a világhálón), egyszerűen volt bennük valami lenyűgözően sötét dekadencia, fajsúlyos death metal-ba oltott puritán aljasság ami magával ragadott. Nehéz ezt megmondani / leírni. Vagy érzed, hogy ez a te zenéd lesz, vagy nem. Persze sokat nyom a latban a technikai képzettség, a komplexitás jelenléte (vagy annak hiánya, ugyanis a faékszerű dolgok is tudnak hatásosan működni) illetve ezek mellé még ügyes dalírói véna szükséges és egy kegyetlenül hörgő frontember sem árt. Meg ugye a hangzás. Ami miatt ennyire megkedveltem őket az a jellegzetes sound és a feeling. A Youtube videókon simán átjött, hogy őrületes vaddisznó módjára dörren meg alattuk a cucc, annak ellenére is, hogy a kézikamera / telefon mikrofonja néha hozza a klasszikus beszakadt membrán effektet. Az biztos, hogy a Bridget Lynch énekesnőből, Martin Ruiz gitárosból, Meryl Martinez basszusgitárosból és Rene Martinez dobosból álló kvartett az Extirpated Mortal Process debütön sem okoz csalódást. Nem bízták a véletlenre, található itt mindenféle olyan nyalánkság, ami a death – szem szájnak ingere: a grandiózus albumhangzásban ott vannak a szokásos signature elemek (pompás pergőhangzás, 666 láb mély vokálok, bebetonozó riffek, kibelező kétlábgép, hentelő blastbeatek) és szerencsére akad pár izmosabb nóta is, szóval van mit áldozni a beteg halálfém szentségtelen oltárán.
A Suffocation vibe-okat idéző Inhaling The Dead könyörtelen nyitánya után nincs megállás, a tagok végig brutalizálják mind a 33 és fél percet. Nincsenek gyenge pillanatok. A Razor Wire Strangulation nevéhez méltóan végez a gyanútlanokkal, az első bonyolultabb dobtéma és lassabb leállás a Southern Hacksaw Execution-ben hallható. A másik emlékezetes rész az It Ends With Flames nótát ékesíti. Igaz a lemez kb. 80 százaléka szinte csak gyors / sodró témákból áll, a slam-es részek kevésbé dominálnak, de nem is tudnám annyira elképzelni ebben a muzikális mészárszékben. Ahol mégis felbukkan egy málházósabb riff, sokkal közelebb érzem a régivonalas BDM-hez mint a mai divatos „show me the hammers és társaik” hype-jához. Martin kimérten, de magabiztosan penget, nem az a tipikus riffkirály, pár trackben szólókat is villant (lásd pl.: Leishmaniasis), nekem elég. Meryl sincs túlságosan az előtérbe tolva, szépen röfög a basszusgitárja, precízen hozza azt, amit ez a stílus megkíván. A többiek – Bridget és Rene – viszont átlagon felül teljesítenek és ez az, ami kiemeli az Extirpated Mortal Process-t az arcátlan szürke masszából. Nyilván magát a műfajt nem fogják megújítani, de annyira kellett már ennek a színtérnek egy ilyen típusú anyag, mint a falat kenyér, mint a friss hús. Bridget énektémái (meglepő módon) maszkulin jellegűek, nőiességnek nyoma sincs benne, iszonyat dinamikusan küldi. Sok csajt hallottam durván énekelni (az Agoraphobic Nosebleed / Salome csalogány, Kat Katz máig nagy kedvenc) de ennyire komoly vokálmunkát rég hallottam a gyengébbik nemtől. Le a kalappal előtte, simán oda lehet tenni a Devourment hörgősei mellé. Rene Martinez a csapat másik motorja, alappillére és emberi metronómja. Egy gyilkológép. A dobcuccon, amit leművel az valami hihetetlen. Minden kiütött hang, pörgetés, kétlábgépes darálás, komótos headbang tempóban adagolt úthengerkedés, agyzsibbasztó grind-szeletelés abszolút a helyén van és hallhatóan érzi is, amit csinál. Az olyan számok, mint a címadó, a Final Flesh Feast, a Visceral Liquid Terror vagy a záró Pulsing Wound, úgy adják öklösöket, mint a ringben a nehézsúlyú boxolók egymásnak.
Ha egészben vizsgálom az albumot, akkor hibátlan bemutatkozás, többszöri listening után is fel lehet benne fedezni finom trükköket, megoldásokat, erőszakos energiavonalakat. Ha szétbontom elemeire, akkor a már említett gitáros részek lehetnének markánsabbak / karakteresebbek, mint például a Malignancy-ban (oké a Stabbing nem tech-death) szóval ez csak apró észrevétel részemről. Az biztos, hogy elsőre rettentő tömény az Extirpated Mortal Process, de a sokadik hallgatás után megmutatja az igazi arcát. 12, remekül komponált számot kapunk tőlük mindenféle modernkedés vagy túlproducerelt cicoma nélkül. A hasonlóan gyilkos zenéhez hasonlóan kegyetlen borító dukál: a roppant részletesen kidolgozott, szemet-gyönyörködtető frontborító Andriy Tkalenko (Daemorph Art) kezének gyümölcse, tökéletesen reprezentálja a korongon hallható könyörtelen brutalizációt. Ha marad ez a felállás és működik a kémia (mellékesen jegyzem meg, hogy ez egy férj – feleség felállás, ugyanis két pár alkotja a bandát) akkor a Stabbing hamarosan a legnagyobbak közé fog katapultálni. Nem lepődnék meg, ha mondjuk akár már idén valamelyik nagy európai underground metal fesztiválon (Brutal Assault, Obscene Extreme, stb.) látnám őket a színpadon.
Kiváló debütálás, Devourment, Broken Hope, Dying Fetus és Suffocation rajongóknak pedig kötelező anyag.
Kiadó: Comatose Music
Kiadás éve: 2022
Stílus: Brutal Death Metal
Web: facebook.com/stabbingtxdm
Tracklist:
1. Inhaling The Dead
2. Razor Wire Strangulation
3. Southern Hacksaw Execution
4. Extirpated Mortal Process
5. Leishmaniasis
6. Visions Of Eternal Suffering
7. Final Flesh Feast
8. Stabbing
9. Visceral Liquid Terror
10. Slashed Throat Awakening
11. It Ends With Flames
12. Pulsing Wound
Pontszám: 9