Kiadó: Nail Records
Weboldal: www.stonedirtmusic.com
Kiadás éve: 2007
Stílus: Southern / Stoner
A Stonedirt neve egyre jobban cseng a hazai underground metal körökben, hiszen egy feltörekvő Stoner/Metal bandáról van szó, akik már korábban kiadtak egy „Joygrind” demot illetve felvettek a Magyar Rádiónál 3 számot „Bonus Thrash” cím alatt. Énekesi poszton történtek változások, hiszen a volt Manikin Faint énekes Tarjáni Endre nyomja már az éneket a srácoknál, s nem is rosszul. Ebben az évben rögzítésre került a legújabb egyben első nagylemez „Redneck blues” néven, s továbbra sem változott semmi zenei téren, azt kapjuk, amit a bandától hallhattunk koncerteken idáig: Grooveos stoner zúzda bele az arcodba. Szerintem elég jó dolog, hogy egyre több tehetséges banda felüti a fejét, mert nincsenek tehetségtelen gyerekek itt nálunk az országban. A lemez nem hosszú, de szerintem nem is probléma, mert a lényeg benne van ebben a kicsivel több, mint fél órában.
A „Bleed as I bleed” remek nyitónóta eme koronghoz, mert odacsap a maga módján, jó kis boogie-s nóta. Jó kis refrénnel bír ez a szám, aminek dallama már egyből megmarad a fejedben. A rövid, de lényegre törő első szám után a „Summone some power” sem hagy lenyugodni, ezek a számok az állandó fejlóbálásra íródtak, az egyszer kétségtelen. A következő „Joygrinders” mutatja meg a zenekar arcát, hiszen ők is ide tartoznak ebbe a csoportosulásba, a fílinges smokin’- drinkin’ életmód mellé kell ez a zene is, ami egésszé teszi ezt a bandát. Sok hatás megbúvik a zenében, ebben a trackben én a Panterát érzem előtérben, de lehet csak az énektéma miatt. Mindamellett, hogy hűek maradnak a korábbi southern alapokhoz, emellett egy modernséget is magában hordoz a zene, mert még ilyet ilyen formában nem hallottunk itten az utóbbi években. Mellesleg minden banda más zenét takar, akármennyire is egy stílusba tartoznak bele. A „Like fire into the sea”-ben remek hangulatfokozóként szolgálnak a disszonáns hangok, amik után jön a rögtön beléd ülő refrén. Mellesleg egy jó kis csordavokállal operál a banda, hogy legyen egy kis bandázós jellege is a nótának.
Megállás nélkül kapjuk arcba egymás után a stoner/metal tételeket egy remek előadásban. Mintha semmi nem zavarná őket, csak az a cél, hogy az érzéseiket ebben a formában közöljék velünk. Szóval nincs megállás, hiszen a „Two faced guy”-ban már nyomulnak is tovább, holott a basszusfutam mellett a gitárszóló legyaláz téged a mélységekbe. A „Real man” egy egymásnak való nekifeszülést sugall, mert az elején a gitártéma nagyon súlyos, s erre aztán lehetne bontani a termet, ahol koncerteznek a srácok. Szerintem ez a lemez simán bejöhet azoknak is, akik egy agresszív, de mégis fílinges muzsikát akarnak hallani, legyen hc-s, metálos vagy egyéb stílus képviselője. Természetesen nem maradhatott el eme stílus alapkelléke sem a „Whiskey”, aminek hangulatát a déli parcellákon kortyolgatva sem jutna eszünkbe, nem érződne jobb hangulat, mint ez a szám hangulata ad. A „Wretched me”-ben is rengeteg zseniális téma van, amit ebben a formában még nem hallott senki, mert mindamellett, hogy tipikus a zene, azért ne tudnám le ennyivel őket, mert egyrészt vérprofi, hiteles, s ha jól meghallgatjuk a zenét, akkor bizony több dolog is felüti a fejét a lemezen, mind zeneileg, mind érzésben egyaránt. Azt kell mondanom, hogy a számok színvonala egyformán magas, tehát megelégedhetnek a végeredménnyel a srácok, illetve a zenehallgató közönség.
A „Washed away”-ra készült egy videoklipp, amit megértek, mert remekül tükrözi a zenekar világát. Iszonyat durva bigékkel nyomulnak benne, s egy kicsit komolytalankodva is, de ott vannak a szeren az arcok. Nem is baj, hogy nem vették magukat ennyire komolyan, mert számomra így hitelesebb a produkció, s naná, hogy a klippben feltűnt elemek részei kell, hogy legyenek egy ilyen „imizsnek”.A záró „Somethings dying in me (Redneck blues)” egy akusztikus déli szám, ami remek zárása ennek a szintén remek lemeznek. Az albumot az MD stúdióban vették fel a srácok illetve a Nail Records adta ki a korongot. Szerintem csapjatok le a zenekarra, mert egy eléggé színvonalas produkciót raktak össze, s élőben is biztosan harap ez a zene.
Tracklist:
1. Bleed As I Bleed
2. Summon Some Power
3. Joygrinders
4. Like Fire Into The Sea
5. 2faced Guy
6. A Real Man
7. Whiskey
8. Wretched Me
9. Washed Away
10. Somethings Dying In Me (Redneck Blues)