SUBHUMAN – Profondo Rozzo

Kiadó: Maple Metal Records

Weboldal: www.subhumanmetal.it

Kiadás éve: 2009

Stílus: Thrash / Death Metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

Több középszerű, felejthető lemez után, ami mostanában a kezembe került, végre itt egy, amire nyugodt szívvel mondhatom, hogy: srácok, ez fasza lett. Ez akkor is így van, ha a toszkánai Subhuman zenéjével nem váltja meg a világot: mint ők maguk is írják, Bay Area thrasht játszanak, de azt legalább kiválóan teszik.

A 35 perces lemezen valóban hamisítatlan Bay Area thrash metálra épülő zene hallható az olyan nagyok stílusában, mint az Exodus, a Sadus és a Death Angel. Ez a zene minden elemén megmutatkozik: jobbnál jobb, kapkodós riffek, hátborzongatóan eltalált, dallamos és nagyon igényesen megírt szólók, és egy fáradhatatlanul kalapáló dobos. A zene hihetetlenül energikus, ami főleg annak köszönhető, hogy a klasszikus BA-Thrash mellett nem kevés death metál hatás is van benne, úgyhogy a zene végső soron úgy lesz durva, hogy nem hasonlít mai legdurvább alműfaj, a neothrash mai képviselőire. Az énekes Fabrizio “Zula” Ferzola is abszolút a helyzet magaslatán van, és vokáltechnikájában megmutatkozik a fenti kettősség. Főként a magas tartományú, ráspolyos szövegköpésben jeleskedik, néha azonban egészen brutális death hörgésre ragadtatja magát.

Szerencsére sikerült úgy összerakni a zenét, hogy pont el legyenek találva az arányok. Agresszív, kemény, de nem egy tempóban tekerik végig. Megvannak a középtempós őrlések is, ám egy cseppet sem vesznek el a zene sodrásából, sőt, inkább csak súlyosabbá teszik azt. Úgy is mondhatnám, hogy a durvulás, a sebesség és a dallamosság alkotta háromszög ideális középpontjában helyezkednek el. Egyébként a zenéhez remekül illeszkedik a hangzás is; nagyon organikus lett, a dobnak természetes hangzása van, és a gitárszólók különösen szépen szólnak. Viszonylag nyersen és polírozatlan az összkép, ugyanakkor abszolút tiszta.

Végezetül illene még pár szót szólnom a szövegekről, ezek ugyanis elég sajátosak. Egytől-egyik olaszul íródtak, azonban az együttes angol nyelvű bemutatkozója nem bízza őket a fantáziánkra. A nyitó Profondo Rozzo egy sorozatgyilkosról szól, aki halála után valamiért a mennyországba kerül, ez azonban nem tetszik neki, és dühében (idézem) “szétveri Isten Királyságát”. A Nata Troiát egy olasz amatőr pornósztár ihlette, míg az Odio Chiama Odio egy kutyaviadalt mutat be “az egyik kutya szemszögéből”. A Babbo Fatale pedig azt hiszem, mindent überol: egy perverz férfiról szól, aki Mikulásnak öltözve jut be a házakba, ám “ajándékai nem túl kedvesek a lakók számára.”

Ellensúlyozza ezt a vicces hatást a lemez utolsó egy perce, amely egy hallhatóan szenvedő ember utolsó szavait ismétli el sokszor úgy, hogy az emberi beszédből fokozatosan ipari zajjá alakul. Nagyon ötletes zárás!

Sokan és sokszor leírták már itt a Kronos Mortuson is, hogy a thrash reneszánszát éli; ez persze óhatatlanul magával hozza, hogy a krémmel együtt sok középszerű vagy gyenge együttes is a felszínre kerül. Szerencsére a Subhuman nem tartozik közéjük. Noha nem találták föl a spanyolviaszt ezzel a lemezzel, zenéjük egyáltalán nem nélkülözi az egyediséget, és mellesleg üt is rendesen. Ez a 35 perc is mintha egy pillanat alatt röpült volna el. Nagyon erős anyag, mindenkinek ajánlom, akinek csak egy kicsi köze is van a thrash műfajhoz.

—————————-

ENGLISH VERSION:

After a dozen of mediocre, forgettable releases ending up in my hands, eventually here is one about which I can safely say: dudes, this really kicks ass. This is so even if Subhuman from Toscana doesn’t redeem the world with their music: as they themselves write this is just Bay Area thrash, but at least they are playing it excellently.

The 35-minute long disc indeed contains music based on Bay Area thrash metal in veins of the great elders such as Exodus, Sadus and Death Angel. This feels from all aspects of the music: one cool flustering riff after another, thrillingly good, melodic and very well-written solos, and a relentlessly battering drummer. The music is unbelievably energetic, mainly thanks to the fact that it has lots of death metal influences besides the BA-Thrash; so in the end, the music is harsh without being similar to contemporary representatives of the otherwise toughest sub-genre, neothrash. Vocalist Fabrizio “Zula” Ferzola absolutely keeps things in hands, and his vocal technique fits nicely the above two-sidedness. He’s mainly doing high-pitched raspy word-spitting but sometimes switches to really brutal death grunts.

Fortunately, when putting together the music, they hit the right proportions. It’s aggressive, tough, but not played in the same tempo throughout. The mid-paced chugging is also there but without depriving the music of its swim to the slightest extent; it rather makes it even heavier. I could put it the following way: they are right in the ideal midpoint of the triangle of brutality, speed and melody. By the way, the music received a very fitting production; it’s very organic, the drums have a natural sound, and the guitar solos sound particularly nicely. The overall picture is relatively raw and unpolished but at the same time absolutely clean.

Finally I should make some words about the lyrics, for those are quite peculiar. They are all written in Italian, but the band’s English-language promo sheet doesn’t leave them to our fantasy. Opener “Profondo Rozzo” is about a serial killer who, for some reasons, ends up in heaven after his death. Not being very happy with this situation, (I’m citing) “with furious anger, he smashes up the Kingdom of God”. Nata Troia was inspired by an Italian amateur porn star, while Odio Chiama Odio is about a dog fight “as seen by a dog’s point of view”. However, it’s Babbo Fatale that trumps everything. It’s about a perverse man who disguises himself as Santa Claus to enter the houses, “but his gifts are not so pleasant for the house dwellers”.

Counterbalancing this funny outlook, the last minute of the album features a man apparently in pain; his last words are repeated over and over again and are gradually turned from human speech into industrial noise. Very smart closing!

It has been written many times and by many people, even on Kronos Mortus, that thrash is in its renaissance. Of course, this has the inevitable consequence that many mediocre and weak bands make their way to the surface, not only the cool ones. Fortunately, Subhuman is not one of them. Although they haven’t re-invented the wheel with this release, their music doesn’t lack uniqueness at all, and by the way kicks ass too. These 35 minutes felt like in a moment. Very strong material; recommended to everyone who has the slightest interest in the thrash genre.

Tracklist:

1. Profondo Rozzo
2. Nata Troia
3. Trenta Denari
4. Mafia
5. Odio Chiama Odio
6. Babbo Fatale
7. Il Bersagliere Ha 100 Penne
8. Infamia & Potere
9. 1110 Giorni

Pontszám: 8.5

Kapcsolódó cikkek

Subhuman Interjú

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár