Lemezismertetők

SVOID – Neptunian

Svoid240622

Amikor először lefuttattam a hazai dark rock csapat, a Svoid Neptunian című lemezét, nem tudtam milyen bevezető illene ehhez az ismertetőhöz, így hát megkérdeztem a feleségem. Szerinte ez az a fajta muzsika, amit akkor érdemes betenni a lejátszóba, ha éppen a teljes nihil uralkodik rajtad. Nem akarok papucsnak tűnni, de ebben a megállapításban szerintem is van valami, ezért a második pörgetéskor már arra voltam kíváncsi, hogy mit nyújthat még a búskomor hangulat elűzésén kívül?

Azt rögtön megállapítottam, hogy esztétikájában és tartalmában a Svoid könnyedén túllép az underground lemezekre használható pozitív jelzők legtöbbjén. Bár az anyag nem osztja ugyanazt az ördögi DNS-t, mint a formáció korábbi lemezei, de azt hiszem a Neptunian magasztosabb, földtől elrugaszkodott természetét könnyű lesz megszeretni. E különleges alkotás kifejezetten az üresség ama szerteágazó skáláját jeleníti meg, melyeket a saját életünkhöz bármikor könnyen viszonyíthatunk. Az artwork és layout Björn Bauer munkája, tökéletesen illik ehhez az alkotói koncepcióhoz.

Hangzásuk valahogy hangulatosabb, sötétebb és már-már végzetesnek mondható, ezenkívül sikeresen hoznak létre kísérteties hangokat billentyűzettel, mintákkal és elektronikával. A fekete karizmáért S. (basszus, gittárok, ének; Dunkelheit) és Gravel (dobok, gitárok, háttérvokál; Gravel Shores, Junkies, Voltak) felelősek, ők rakják le a Svoid mindenkori hangzásának alapkövét. Annak ellenére, hogy itt csak lassú és közepes tempójú ritmusok vannak, nagy kitörések nélkül, a black- és death metal rajongói is minden bizonnyal bőven találnak kedvükre valót, akár a hányattatott, rekedt éneket és az old school dobolást nézzük, akár a vastag, erőteljes basszust vagy a klasszikus black metal riffeket, amiket belehelyeznek egy adott gothic- dark- rock vagy épp post punk keretbe. Ugyanígy igazi csemegét jelenthetnek a disszonáns felvezetések, amelyek szinte minden esetben fülbemászóvá válnak. Személy szerint én azokat a részeket szeretem a legjobban, amikor az egyszerű, piszkos punk riffet, egy kis megfeketedett széllel díszítik, amitől az még mindig felismerhető ugyan, csak nyersebb, sötétebb és durvább.

A különleges megszólalású Neptunian tizenegy dala heves meséket sző a megfeketedett sötétségről, de a lírai tartalomnak továbbra is szerves részét képezik az antikozmikus káosz és az okkultizmus témái. A dalszerzés, a zenélés, a produkció és a zene iránti szenvedélyük mind-mind valóban dicséretre méltó. A 43 perces munka minden oldala átgondoltnak, céltudatosnak és kielégítőnek tűnik. Úgy vélem, hogy e „Darkthrone-fordulattal” István és Dániel megtalálták a Svoid új, kissé disszonáns, mindenesetre kifejező arculatát, amely anélkül képvisel egy borzasztó erőt, hogy a zenészek metalgyökereik valamely bevett receptjéhez nyúltak volna.

A Neptunian tehát egy újabb sikeres bejegyzés a Svoid diszkográfiájában. Talán kicsit egyszerűbb szövésű, mint elődjei, a Storming Voices of Inner Devotion és a To Never Return, de atmoszférájában erősebb, talán a bevett metalzárványok elhagyásának köszönhetően.

A korong legjobb számai, melyeket vagy tízszer lepörgettem: Neptunian Genesis, Twilight Draws Nigh, In Sacred Magic, Clavicula Nox (ebbenKiss Péter pengetése mindent visz), Moonwise Journey.

Kiadó: Sun & Moon Records
Kiadás éve: 2024
Stílus: Black Metal / Rock
Webfacebook.com/svoidofficial

Tracklist:

  1. Neptunian Genesis
  2. Light Years from Now
  3. Saṃvega – Nekkhamma
  4. Twilight Draws Nigh
  5. The Shell
  6. All Torn Apart
  7. In Sacred Magic
  8. Clavicula Nox
  9. Moonwise Journey
  10. Black Hole District
  11. Infinity of the Elements

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Svoid – újra a saját, igazi hangján szólalt meg

KMZ

Svoid – Bloodline (Official Video)

KMZ

Vulture Industries – Sulphur – Svoid // 2016.10.27.. Bp – YUK

KMZ

Koncertajánló – Walpurgis Night 2016.: Marduk / Sear Bliss / Bio Cancer / Svoid / Saratan

KMZ

Under The Ashes – Perihelion, Svoid, Ygfan, Enter The Void koncert

KMZ

Svoid – Itt a második nagylemez!

KMZ

Mgła, Lepra, Dunkelheit, Svoid – Koncertbeszámoló

Krol

Svoid – Devil’s Blood kislemez megjelenés

KMZ

Svoid hírek

KMZ

Inquisition, Svoid, Kolp, Necroratory – Koncertbeszámoló

Jillian

Okkult varázslat a Yukban!

KMZ

Enslaved, Winterfylleth, Svoid – Koncertbeszámoló

SteveShield

Svoid – To Never Return lemezmegjelenés

KMZ

Svoid merch, nagylemez

KMZ

Denial of God, Casketgarden, Age of Agony, Lepra, Svoid, Limb for a Limb – Koncertbeszámoló

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek