SWALLOW THE SUN – Plague Of Butterflies EP

Kiadó: Spinefarm Records

Weboldal: www.swallowthesun.net

Kiadás éve: 2008

Stílus: Melodic Doom / Death

 

(scroll down for English Version)

 

A finn banda legújabb kislemeze (eddig megjelent: 2003 – Out Of This Gloomy Light demo, The Morning Never Came CD, 2005 – Forgive Her… split CD, Ghosts Of Loss CD, 2006 – Don’t Fall Asleep split CD, Hope CD) egyben az Out Of This Gloomy Light demot is tartalmazza. Zeneileg és szövegileg elég érdekes koncepciót építettek fel (eredetileg egy projekthez készült, de mivel az befuccsolt, így most egy rövidfilmet készítenek a tervek szerint a kislemezhez). A fiúk (Aleksi Munter- szintetizátor, Juha Raivio- gitár, Markus Jamsen-gitár, Matti Honkonen- basszusgitár, Mikko Kotamaki- ének, Pasi Pasanen- dob) muzsikájáról azért is nehéz írni, mert a kislemez egyetlen száma 34 p 42 mp hosszú, és az is hol ártatlanul fekszik végig az ember lelkén, hol pedig két marokkal tépi a sebeket. A melankolikus doom metal mindent felvonultat, ami egy ilyen anyagon ott kell legyen, és az egyéni jelző lassan azért mégiscsak kezd körvonalazódni… remélhetőleg nem vesznek el az útvesztőben, hanem folytatják a kísérletezést, és végleg megtalálják a saját arculatukat.

Először a demo négy trackjét fogom bemutatni, mert annak tükrében egyszerűbb érezni a fejlődést. Az első szám (a CD-n sorrendben a második tételtől indul el a bonus) a Through Her Silvery Body egy finom zongorajátékkal indít, majd egy epikusabb, melankolikus témafelépítéssel belép minden hangszer egyszerre. Elég komor hangulat uralja a számot, a hangzás kissé koszosabb (abszolúte nem baj), a kontrasztok élesek a témák között, a hörgős ének kiszakítja az akusztikus témák közül a senyvedő lelket, és pusztítja, pusztítja, pusztítja.

Kétségbeesett önmarcangolás jellemzi az Out Of This Gloomy Light című nótát. Velőből sikoltó nyomor, fájdalom, üresség. A betétek enyhén elszállós jellege és a súlyos, zord témák váltják itt egymást. Ez a track dallamosabb az előzőnél, bár a ’90-es évek eleji doom bandák zenei stílusjegye így is kiérezhető. A magában csendesen megőrülő ember képe felkavaró, a kétségbeesett gitárhangok olyanok, mint a sikoltások, a ritmusszekció kísérete pedig mint kalapácsütések visszhangoznak az ürességben… hihetetlen érzékkel kifejezett lelki állapotok uralják ezt a dalt, ezért is viseltetek vegyes érzelmekkel az egész anyag iránt…

A Swallow ismét egy dallamosabb darab, bár az utána lévő, lassan őrlő, szaggatós riffek, finom verzék, a mélyből felszakadó ének feldobja. Sajnos itt már belopakodik a sablon érzete némelyik témánál, és ez az eddigi képet kissé lerontja. Hatásában nem rossz a zene, csak amikor épp kezdeném élvezni, bejön egy jól ismert témafelépítés, és ezen az sem segít, hogy a szám közepe táján egy energikusan lüktető, beteges énektéma tör fel… nagyjából jól eltalált ötletekkel dolgoznak, csak nincs teljesen kicsiszolódva a vonalvezetés.

A demo záró nótája az Under the Waves, egy kőkemény indítású, funeral doom-os elemeket is felvonultató, rezignált, monoton felvillanás – de helyenként itt is beépülnek a finomabb elemek, a csendes sóvárgás dallamfoszlányai, az újra feltörő reménykedés állandó mókuskereke, két földbecsapódás között… Viszont hiányolom néhol a vastagabb soundot, mert az bizony ráfért volna. Így kicsit nyers az egész, túl idegennek tűnik néha. A keverési arányok rendben vannak, minden hangszert lehet hallani, és ez egy első demonál igen fontos… A gyászruhás árnyak között feszülő köd, az elmosódott fák, a mindenség őrjítő villanásai egy-egy ostorcsapás a befogadónak, hogy a végén az óceán hullámai mossák el az utolsó hangokat is, a feledés könnyedségének dobva azt, de a lenyomatot őrzi a part-mindörökre. Gyász és örökkévalóság – az örök kettős teher. Ezt hordozza magában ez az öt évvel ezelőtti demo mindvégig.

Az új anyag egyetlen száma, a címadó Plague Of Butterflies három alcímet is kapott, (I. Loosing The Sunsets, II. Plague Of Butterflies, III. Evael 10:00) bár maguk a számok között nincs megszakítás. A koncepció itt egy magányos, öreg remete köré épül fel, aki egy erdő mélyén él. A demohoz képest mindenképpen letisztultabb, eltaláltabb hangzás, a főleg dallamos szerkezetbe épülő súlyosabb, elementárisabb részek felvonultatása, nagyrészt ötletes. A lebegős, akusztikus nyitás finoman ívelő hangjai egy fura naplementébe kalauzolnak el minket. Itt a dallamos énekkel nem vagyok elégedett, sem nem karakteres, sem nem dinamikus. Az alapötlet, amiből kiindul, nem rossz, de egyszerűen nem szól ez sehogy sem.

A hangulati árnyalatok, amiket a zenészek kifejeznek, sokkal finomabbak annál, mintsem hogy egy ilyesmin botoljon el… kissé már poszt-rockos hatás érvényesül a következő dallamokban, amik azután egy kissé törtebb, szürkébb, lélegzet-szaggatottabb állapotban kezdenek felfelé ívelni… hirtelen átbillen az egész a józan ész határán, az önkívületi és nyugalmi állapot katarzis közeli élményét súlyosabb témák, hörgősebb és károgósabb énektémák teszik feszessé, mozdulattá a vászon egy részén. Itt már remekül bánik a hangjával Mikko Kotamaki, de a monoton alapdallam egy idő után valóban unalmassá válik.

A túl hosszú ismétlődés végét ismét finom, lebegős résszel futtatják át egy zongorafutamba, ami viszont hihetetlen módon tör fel minden energiájával. Sötétebb harmóniák váltogatják egymást, szaggatott ritmusokban bővelkedő szerkezet itt mindenképp korai doom / death metal gyökereket mutat fel, egy kis black metal hangulattal fűszerezve itt-ott. A kórusrészek kiemelkedő hangjai kidolgozott munkára vallanak. Egy finom betét szakítja meg ezt a szárnyalást a mélység felé, ezt a pokoli tüzet a szívben, hogy utána egy epikusabb résszel kiegészülve újra visszatérjen a refréntémához, néhány technikás ötlettel megvariálva.

A nagy csend ideje a tizennyolcadik perc vége felé következik be másodjára, lágy, éteri hangjaival a vihar utáni eső szagával csábítva a magányos erdő magányos lakóját. Fák ölelik és gyenge szél tépi kócos haját mind az embernek, mind a léleknek. Itt az effektek és a vonósbetét letisztult tudatként omlanak bele a valóság egy ájult láncszemébe, hogy onnan ismét a hús fájdalmas rángásai kísérjék a lélek szabadulni akarását. Az egész sound kissé visszacsatolás a korai anyagokra, bár itt vastagabb, erősebb, kifejezőbb, mint például a demon. A kiábrándultságot és megadást kifejező, inkább beszélősebb énekbetétből az egész áthajlik sodródásba, árnyaltan eklektikus részekkel, amik a végső hangorkánba taszítanak minket. Itt sajnos az elején már kifogásolt ének borítja fel az élvezetet (még mindig az a bajom, hogy elüt a zenei alaptól), de utána visszazuhan az eszmélet a magának ásott gödörbe, és a sárral viaskodik.

A siratószerű, komor hangulat feszültsége itt jellegzetes jegyeket hord, jól tálalva, a stílushoz méltóan. Valahogy utána az eddig kifogásolt énektéma karakteresebbé válik, mint az első két alkalommal (talán a kettő között is megfigyelhető a folyamatos javulás), viszont egy idő után bejön a sablonos zenei sémajáték, ami megint csak kár… itt sem rossz az ötlet, csak épp nem elég dinamikus, feszes, kifejező, az eddigiekhez képest.

A végén egy szintén lebegős átvezetés után egy keményebb témával ütnek vissza búcsúként a fiúk, egy kellemes gitárszólóval megspékelve. Felismerés, elfogadás, búcsúzás. Érdemes az egész korongot meghallgatni, és nem csak ezt a zenekartól. A pontom a kevés hiba miatt nyolcas csak, mert egy ilyen komplex munkánál azért illene már ezekre az apróságokra odafigyelni. Jó hallgatást!

———————

ENGLISH VERSION:

The Finnish group’s newest single (released so far: 2003 “Out Of This Gloomy Light” demo, “The Morning Never Came” CD, 2005 “Forgive Her…˝ split CD, “Ghosts Of Loss” CD, 2006 “Don’t Fall Asleep” split CD, “Hope” CD) contains their demo called “Out of This Gloomy Light”. They created an interesting conception with their music and lyrics (originally they did it as a project but it didn’t worked really well so now they’re creating a short movie aside to the single). It is hard to describe the music of these guys since the only song of the disc is 34:42 long and at times it innocently rests on the listener’s soul but other times it tears the wounds as hell. The melancholic doom metal deploys everything that must be on an album such as this and the unique attribute is begin to be outlined… hopefuly they will not lost in the maze but continue their experiments and find their own facade.

At first I will present you the demo’s 4 songs because it easier to feel the advanceing this way. The first (from the second one the songs are bonus tracks) song Through Her Silvery Body starts with a fine piano tune then it continues with a more epic, melancholic theme structure every instrument enters. A fairly gloomy mood dominates in the song, the sound is a bit dirty (not in the wrong way), the contrary is keen between the themes and the growls take the suffering soul out of the acoustic issues and destroys it, destroys it, destroys it.

Agonized self-tortureing marks the song called Out of This Gloomy Light. Abject poverty, pain, emptiness. The inlay’s moderately cathartic nature and the heavy, bitter parts change each other. This track is more melodic than the previous but the effects of the doom bands of the early ’90-s can be heard here too. The image of the man who silently loses his mind is usettling, the despairing guitar sounds are like screams and rythmsection’s accompaniment is like when hits of a hammer echoes in emptiness… unbilievable senses represents states of the soul that rule this song, because of this I think about the release with mixed feelings…

The Swallow is a melodic piece again but the slowly grinding, tearing riffs, fine verses and the deep singing makes it more interesting but on the other hand it starts to be typical at some issues and it ruins the picture a bit. It is not a bad music but when I begin to enjoy it then comes a well-known theme and it won’t help anything as an energetic, pulsating, sick vocal throws it’s head up… their issues are nice but the whole is not flawless.

The demo’s last song is called Under the Waves. It’s beginning is hard as stone but it musters funeral doom elements what is a resigned, monotonic flash but at times smoother components are built in like silently craving melodies, the hope that breaks in once again between two hits on the ground… However I miss a more thick sound as it would really helped the whole. This way it’s a bit too rough, too gentile. The mixing rates are correct, every instrument can be heard and for a first demo it is really important… The mist between the mourning-clothed shadows, the blurry trees, the maddening flashes of the whole shebang are hits on the receiver until the oceans obliterate the last sounds to throw it at oblivion but the footprint will be eternal on the shore. Mourning and eternity – the persisten dual weight. This is what this 5 years old demo bears inside itself all along.

The new material’s only song Plague of Butterflies been given three subtitle (I. Loosing The Sunsets, II. Plague Of Butterflies, III. Evael 10:00) but the there are no breaks between them. The conception is about an old man who lives deep in the woods. According to the demo this release is clearer by all means, the sound is better and the heavier parts that built inside melodic structures are much more creative. The floating, acoustic opening’s sounds takes us to a weird sunset. I’m not pleased with the vocalic singing, it is not characteristic nor dynamic. The basic idea is not bad but plainly it not sounds good.

The mood that’s been created by the musicians are much more cheesy rather than to fall over something like this… a bit post-rockish effect predominates in the next tunes then it starts to do an upsweep in a fractioned, flat state… then all of a sudden it tilt over sanity’s margin. The delirium’s and the poise’s experience adjecent to catharses is changed by heavier matters, growls and cawing makes the song more tight. Mikko Kotami’s voice is excellent here but the monotone fundamental melodies in time are truly get boring.

They use a floating tune again to end the overlong sequence and to drive it into a piano melody which amazingly breaks in with all of it’s energy. Darker melodies change each other, the fractioned rythms indicates early doom/death metal roots flawored with black metal mood here and there. The choruses’ significant sounds bespeak of elaborate work. A fine lining cuts off this tune’s wings down to the darkness, this infernal fire inside the heart to get back to a variated chorus with a more epic part.

The great silence comes at the 18th minute for second time. With it’s mellow, ethereal voices it lures the the lonesome inhabitant of the lonely forest. Trees cuddle and wind tears the hair of the man and the soul too. At this point the effects and the sound of stringed instruments pour into one of reality’s swooned chain piece. The whole sound is a bit like a feedbeck to the earlier materials but it more thick, stronger and more emphatic than on the demo. From the disappointment and the meekness it leans over into a drift with eclectic parts which pushes us into a final soundsnifter.

Sadly the before mentioned vocals turns over the amusement (it doesn’t fits the music) but then the consciousness falls into it’s own grave. Somehow the disapproved vocal themes get more characteristic than in the previous two parts (maybe between the first two parts an advancement can be felt) but then the music turns to be boring and that is sad… the idea is not bad but it’s not enough dynaminc, tight, meaning compared to the previous ones.

At the end after a floating part they do a harder matter again as a farewell barded with a guitar solo. Recognition, acceptance, farewell. It is rewarding to listen to the whole album – not only this – from the band. My score because of the small amount of mistakes is 8 since in a complex work like this they should gave more attention for these fillips. Have a nice listening!

Tracklist:

“Plague Of Butterflies” EP:

1. Plague Of Butterflies
Pt.1-Losing The Sunsets
Pt.2-Plague Of Butterflies
Pt.3-Evael 10:00

“Out Of This Gloomy Light” demo (Bonus)

1. Through Her Silvery Body
2. Out Of This Gloomy Light
3. Swallow
4. Under The Waves

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – november 11-én érkezik a komor metal-hármas

NorthWar

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – komor-metal nap novemberben a Dürerben

NorthWar

A Swallow The Sun befejezte a felvételeket, új tripla album novemberben

NorthWar

A Swallow The Sun lemezszerződést írt alá a Century Media Records kiadóval

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – embark on “The morning never came” anniversary tour

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – Finnish Death/Doom Collective Return To North America This Fall

NorthWar

Swallow The Sun Interjú

A honlap alapértelmezése

SWALLOW THE SUN – Hope

Menegroth

Moonsorrow, Swallow The Sun, Debauchery – Koncertbeszámoló

Ata

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár