SYMPHONIUM – Első Szimfónia

Kiadó:

Weboldal: www.symphonium.hu

Kiadás éve: 2008

Stílus: Symphonic / Heavy metal

 

 

 

 

A budapesti Symphonium zenekar 2005-ben alakult meg, a képviselt stílust pedig ők neoklasszikus metalnak nevezik. Eddig egyetlen demójuk készült el, tehát ez az első nagylemezük. Na ez az, amit meg nem mondtam volna az anyagot hallgatva. Bőven übereli a “szokásos első nagylemezeket” mind hangzásilag, mind a stílust és a számok kidolgozottságát tekintve.

A borítót kézbe véve sejtelmes érzés lehet úrrá az emberen, hiszen a borítóképen egy nő szelleme hegedül. Én ebből arra asszociáltam, hogy egy finom, dallamos, elvont zene várható, a zenekar nevéből, és az album címéből következően szimfonikus hatásokkal. A szövegkönyv olvasható, áttekinthető, mindenképpen átgondolt munka, pár eltéréssel a hallott és a leírt szövegek között. A címeket végigböngészve látható, hogy négy instumentális szám is helyet kapott az albumon, valamint hogy egy elvontabb, világba kalauzolnak minket, nem pedig a rhapsodys csatajelenetek vidékére. A számokat döntő többségében Papp Béla, az egyik gitáros írta, aki az egyetlen, még itt játszó alapítótag, de két számban Csurgai Sándor billentyűs alkotta a zenét.

A lemez egy billentyűintróval indul, és beigazolja a sejtésünket, hogy itt valóban erős komolyzenei hatásokra számíthatunk. Az első szám folytatólagosan követi az intrót. Egy középtempós, dallamos heavy-szerű szerzemény. A hangzásra egy rossz szavunk nem lehet, szépen elkülönülnek a hangszerek, a magyar nyelvű ének érthető, és Dobosi István hangja is szépen illeszkedik ebbe világba. A szöveg mondanivalóját tekintve mindenképpen elgondolkodtató, a megfogalmazáshoz használt kifejezések inkább egy mondavilág képeit tükrözik. Ez a szellemiség végigvonul az albumon, ami a zenekar védjegyévé is válik. Amit külön érdemes kiemelni, az a billentyűjáték és a szólógitár. Erről a két hangszerről szól a lemez, a ritmusgitár – amire én szívem szerint ennek ellenére is kérnék egy kis hangerőt – legtöbbször megbújik a basszus mögött, én legalábbis ritkán tudom megkülönböztetni a ritmusszekcióban, azonban ez a lemez élvezeti értékéből semmit sem von le. Persze lehet, hogy ha nem szólna, akkor hiányolnám.

A második szám egy csembalórésszel kezdődik, majd egy szóló vezeti fel a dallamos verzét. Nekem a refrént bevezető rész és a refrén alatti ritmusgitár szívmelengetően jól szól. Nem csinál semmi extrát, csak megadja a dal lüktetését, és nagyon el van találva hangulatilag. A szólók sem a Nap lecsalogatását szolgálják az égről, nem a csillogásra, technikázásra helyezik a hangsúlyt, de szép dallamok törnek elő a gitárból, amik a teljes lemezre jellemzők, és én mindenképpen nagy pozitívumának tartom. A szólók érzelmi töltetét és hangulatát a negyedik számban lehet szépen megfigyelni, ami egy instrumentális szerzemény, egyfajta felvezető a “Nem tévedhetsz el” című kicsit melankolikusabb dalhoz. A második versszak ritmusrészét ismét ki kell emelnem. Nekem nagyon jól esik, hogy az ilyen – egyesek szerint – apróságokra is figyelnek, és nem vesznek el a szólók és a dallamok rengetegében. Egy felelgetős rész hallható a szám közepe felé, amibe mindegyik hangszer bekapcsolódik, méghozzá külön-külön. Szépen vezeti fel az ezt követő billentyűszólót, ami alatt a ritmusgitár ismét nagyon el lett találva. Nagyon kis hangulatos szám lett belőle, és a több mint öt és fél perces hossza ellenére nem tűnik sem klisésnek, sem elcsépeltnek, de még unalmasnak sem.

A hatodik szám ismét instrumentális, a ritmusrész az eddigi legkeményebb a lemezen, amire egy komolyzenei billentyűriff érkezik, majd egy melankolikus szóló, ami alatt a billentyű egyfajta alszólót játszik, hogy aztán lezárásként visszatérjen a zakatolós nyitóriff. “A fény fia” mondanivalója ismét egy elgondolkodtató képet villant fel. Az elsőre sokszor ismételt refrénnek viszont szerintem külön mondanivalója van: az örök körforgást, az ördögi kört szimbolizálja. Az operabetét elsőre szokatlan, de mindenképpen beleillik a zenekar fegyvertárába.

A “Világzene” szólórészének eleje nekem nagyon ismerős még porlepte komolyzenei ismereteim mélyéről, de ha megköveznek, sem tudnám megmondani, honnan. Ez nem feltétlenül hiba, hiszen miért is ne idézhetnének, de én inkább a saját ötleteket preferálom. Persze, ha én tudom rosszul, akkor elnézést kérek. Több helyen volt egy-két szólóriff ismerős, de könnyen meglehet, hogy csak asszociálok mindenfelé, és felsejlik bennem egy ismerős, hasonló dallam. A negyedik instrumentális szerzemény, az Angyaltánc úgy király dallamilag, ahogy van, talán egy picit kijjebb hoznám a ritmusgitárt, majd csendben meghajolnék a zenekar előtt.

“A halhatatlanok” is csembalórésszel kezdődik, a szövegvilág pedig mondhatni, kuriózum. Hatalmas felismerésnek tartom a gyermeki álmok valósággal való párhuzamát. A mondanivaló nagyon tetszik, ellenben a megfogalmazáson még lehetne csiszolni. A refrén dallama megint ismerős valahonnan. A szóló alatti zongorabetétek is szépen tükrözik a zenekar világát. Ami viszont nagyon nem jött be, az a szám lezárása. Persze, ez csak személyes, szubjektív vélemény. A tizenegyedik, “Az ígéret mit sem ér” című szám bevezetője nekem nem illik a zenekar koncepciójába. A mondanivalóval persze semmi gond nincs, sőt. Ismét a megfogalmazás az, amibe bele tudnék kötni. Talán ez a legkevésbé jó szám a korongon, hiszen a többi szerzeménnyel nagyon magasra tették a mércét. A “Túl az álmokon” egy szerelmes dal, ahol egyetlen zongora kíséri csak az éneket. Az énekhang előtt megemelem a kalapomat. Talán az ének dallamába tudnék belekötni, de csak egy-két helyen. Az összhatást viszont érdemben nem befolyásolja.

Összefoglalva: egy tehetséges zenekar jól sikerült albumával találkoztam, akik stílust teremtettek Magyarországon. Nekem a prímet az “Angyaltánc” viszi, a dobogóra pedig “Nem tévedhetsz el”-t és “A jóslat”-ot teszem. Ha valakinek bejön a szimfonikus elemekkel tarkított lágyabb, dallamosabb heavyszerű metalmuzsika, az nagyon rá fog harapni erre a lemezre.

Tracklist:

1. Szellem Szonáta
2. A Jóslat
3. Ikarosz Konnyei
4. Új Utakon
5. Nem Tévedhetsz El
6. Ördögtánc
7. A Fény Fia
8. Világzene
9. Angyaltánc
10. A Halhatatlanok
11. Az Igéret Mit Sem Ér
12. Túl Az Álmokon

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

Symphonium Interjú

Vodka

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár