Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: http://www.symphonyx.com
Kiadás éve: 2011
Stílus: Progressive metal
Brief Sum: Heavier and darker than ever before – but still unmistakable. Symphony X sets standards in progressive / symphonic metal once again, pouring unparalleled emotion, musicianship, and songwriting skills into the songs.
1996-ban, a The Divine Wings of Tragedy albummal kezdődött minden. Akkor és ott állt be a döntő fordulat az addig is igényes, ötletes muzsikát játszó, ám igencsak vérszegény megszólalású lemezeket produkáló New Jersey-i kvintett életében. Akkor és ott leltek rá arra a jellegzetes stílusra és soundra – az Yngwie Malmsteen nevével fémjelzett neoklasszikus iskola mesterien és teljesen magától értetődő módon ötvöződött az Awake korabeli Dream Theater komplexitásával és a korszerű hangzásvilágra való nyitottságával – amelyet azóta is tökéletesítenek, és amely engem is pillanatok alatt rabul ejtett.
Ma, tizenöt esztendővel és öt stúdióalbummal később, a Symphony X tovább halad a megkezdett úton, miközben törekszik az állandó megújulásra, és rendre sikerül is friss elemekkel gazdagítania zenei kelléktárát. A négy évvel ezelőtti alapműhöz, a Paradise Losthoz képest Michael Romeo most még nagyobb hangsúlyt helyezett a zúzós, hol Nevermore- / Pantera-hatású, hol meg thrashes riffekre. Michael Pinnella billentyűjátéka, amely ezeket, illetve a gitárszólókat hivatott ellenpontozni, némileg vissza is szorult ezúttal, sőt az ezer különböző hangon megszólalni képes csodaénekes Russell Allen sem átallott berekeszteni és tőle azelőtt sosem hallott durva üvöltéseket hallatni helyenként. Sietek azonban leszögezni, nem vetkőztek ki teljesen önmagukból a fiúk, hogy valami eszelős zenei pusztítást préseljenek lemezbe, csupán az eddiginél jobban domborítják ki brutálisabb énjüket, ezzel az újabb fegyvernemmel bővítve az arzenált.
A közel tizenegy perces, templomi kórusbetétekkel és bő lére eresztett hangszeres szólókkal végigkísért nyitó-címadó Iconoclast és a korong talán legszokványosabb Symphony X tételének nevezhető The End of Innocence után a Dehumanized – Bastards of the Machine – Heretic hármas hozza el az album legsúlyosabb pillanatait. Ezekben aztán a groove-metalos riffektől a thrashes elemekig („hejjegetés” és csordavokálok egy Symphony X lemezen – ezt ugyan ki gondolta volna?..) minden felvonul a banda jól ismert stílusjegyei mellett. A Children of a Faceless God, amelynek alapötlete és Russell fojtott dallamai kicsit az előző anyag The Serpent’s Kiss nótáját juttatták eszembe, akárcsak az utána következő Electric Messiah és a Prometheus (I Am Alive) – ismét egy sötétebb, nyomasztóbb darab – a banda refrén-centrikus oldalát mutatja, a When All Is Lostban pedig, ha valaki a finomabb momentumokat hiányolta volna idáig, Russell megmutatja, hogyan is kell lírát énekelni.
A rend kedvéért: az Iconoclastnek létezik egy dupla CD-s változata is. Az alapverzióhoz képest ezen három további, leginkább az 1990-es évek végének Symphony X-ét idéző szerzemény kapott helyet. Az egylemezes kiadáshoz sokat nem tesznek hozzá, de újfent a csapat sokszínűségét példázzák: a The Lord of Chaos Dio-jellegű refréntémája éppúgy belefér, mint a Reign of Madness középrészének Panterás döngölése.
A Paradise Lost Milton-ihlette koncepciója után itt napjaink ember-gép konfliktusa jelent egyfajta összekötő kapcsot a dalok szövegei között. Tény, hogy nem Romeoék foglalkoznak elsőként a problémakörrel, és ők is inkább old school metalos formanyelven vezetik elő azt, mint hatolnak Fear Factorys mélységekig a kifejtésében (a képrombolással vont párhuzam alapja nyilván a kor alapvető világnézeti kérdéseinek újraértelmezése akar lenni), mindenesetre a szigorúbb zenei megközelítés és a téma igen jól illik egymáshoz.
A Symphony X tehát 2011-ben is utat mutat. Az Iconoclast mind a bombasztikus hangzású, komplex irányzatok, mind a súlyos, gitárcentrikus dolgok kedvelői számára megkerülhetetlen. A pontszámmal csupán a The Divine Wings of Tragedy és a Paradise Lost lemezekhez képest megillető pozícióját kívántam érzékeltetni, amúgy közel hibátlan teljesítmény.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Iconoclast
2. The End Of Innocence
3. Dehumanized
4. Bastards Of The Machine
5. Heretic
6. Children Of A Faceless God
7. Electric Messiah
8. Prometheus (I Am Alive)
9. When All Is Lost