Kiadó: Soundmass
Weboldal: myspace.com/synnovemetal
Kiadás éve: 2008
Stílus: Black / Doom Metal
A Synnöve nevű csapat a megtévesztő norvég név ellenére Ausztráliából származik, és eddig egy nem túl sok pozitív visszhangot kiváltó EP-jük volt, a „The Whore and the Bride” pedig a debütálólemezük. A tagok nem igazán lehetnek ismerősek, hacsak Brad Bessell neve nem mond a Virgin Black fanoknak valamit, elvégre a híres ausztrál keresztény doom/goth formáció alapításánál ő is ott volt. A vallási irányultság itt sem lehet kérdéses, és ez már a névválasztásban is megmutatkozik, ugyanis Synnöve¸ve vagy Sunniva az ősi angol Sunngifu megfelelője, aki egy angol szent volt. (Története: Norvégia partjainál hajótörést szenvedett, majd az ottani lakosok megölték.) Hozzávéve ehhez azt, hogy Ausztrália legnagyobb keresztény zene kiadója, a Soundmass adja ki, azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem lepődtem volna meg azon, ha a CD berakásával majd megvakulok a kiáramló szent fénytől, és valamilyen liturgikus gót zenét hallok.
Természetesen a promóciós csomagban – ami egyébként rendkívül igényesen lett összeválogatva – található levélből kiderült, hogy erről szó sincs, ez a banda a black metalt, és a doomot keveri death metalos elemekkel. Nos, a keresztény black metalról nekem valahogy mindig az alkoholmentes sör és a koffeinmentes kávé jut eszembe, de azért a kíváncsiságom sosem tudom ilyenkor legyőzni. Ráadásul szerencsém van olyan szempontból, hogy én nem ragaszkodom a stílus kötelező szövegvilágához hogyha az éppen illik a zenei kontextusba, vagy egyszerűen olyan jól megírt dalokat hallok, hogy a szöveg nem is érdekel. Éppen ezért abszolút pozitívan ért, hogy a Funeral for Innocence című nyitótétel rögtön az old school black metal elemeivel kezd: disszonáns akkordok, gyors tempó és ráspolyos károgás, melyről számomra nem derült ki egyértelműen, hogy kitől származik, ugyanis a booklet szerint három tag is felel a vokáltémákért, és ehhez még jön három vendéghang is az albumon.
Hogy miért is kell ennyi, arra rögtön választ kapunk, miután felhangzik a tiszta vokál, amelyről nekem a legelső Susperia lemezről jutott eszembe Athera hangja, erős, markáns, igaz, itt még csak két hangot énekel összesen, de éppen ezért egyáltalán nem vész el a sötét tónus. Később azonban, amikor már a doomos elemek egyre gyakrabban bukkannak fel, már komplexebb, kidolgozottabb énektémákat – helyenként női énekkel, melyért a basszusgitáros Stephanie Bessell felel – hallhatunk. Nekem személyes kedvencem a címadó The Whore and the Bride-ban található refrén, talán azért is, mert ez a szám rendesen ki lett dolgozva.
És ennek kapcsán rá is térnék, hogy mi a legnagyobb problémám ezekkel a számokkal – és ez vonatkozik a gitártémákra is, nemcsak az énekre. Hallgatás közben mindegyikben ott éreztem a lehetőséget, hogy egy igazán kiemelkedő nóta szülessen, de valahogy mindig ott maradt bennem az, hogy hát ezt lehetett volna jobban, fogósabban is megírni. Sokszor egyszerűsítenek feleslegesen, néhány témát túl sokszor ismételnek variálás nélkül, néha erőltetetten használnak csonka ütemet, pedig az alap tényleg minőségi. Másik óriási probléma a dobos Steve Edwards gyenge lábtechnikája. Érdekes, hogy nem a nehéz dolgokkal adódik problémája – a nagyon gyors témákat rendre leüti, a lassúakat kiválóan tartja -, hanem a középtempós és a középgyors duplázások azok, amik rendkívül darabosak, sokszor pontatlanok.
Ez egyrészt azért zavaró, mert azért manapság ha még demoknál és EP-knél nem is annyira, de egy nagylemeznél mindenképp elvárás – számomra még az ultra-underground stílusokban is – a pontosság, ha sokszori felvétellel, akkor úgy, ha még úgy sem, akkor átírva a számot (néhány speciális stílusnál azért megengedhető az editálás is). Jó, én értem, ez mutatja, hogy valóban nem egy „japán dobozdobos” üti a virtuális bőröket, de ez esetben viszont nem túl előnyös teljesen előtérbe keverni a lábdobot. Ugyanis itt éppen ez a helyzet, körülbelül az lett a leghangosabb, így rendkívül zavaró, amikor egy középtempós ritmus akadozik. Ezt leszámítva a hangzás kellemes, nem túl koszos, igaz, a gitárok kissé halkra lettek keverve, sokszori odafigyelés kell, hogy a témákat kihallja az ember.
Említettem az elején, hogy a kiadó három stílusjegyet vélt a Synnöve zenéjén felfedezni. Ezekből a black és a doom metal zenei jegyei egyértelműen felfedezhetőek, death metalos riffek azonban elvétve akadnak, de nem olyan jellemzőek, hogy azt lehessen mondani, hogy egyértelműen hatottak a zenekarra. Egyébként a 90-es évekbeli true black metal szcéna mellett engem néhány téma az ezredforduló Satyriconjáéra is emlékeztetett, ezenkívül eszembe jutott például a The Cry of Creation szám verzéjéről az újabb kori Enslaved is. Csak a verzékről, ugyanis a refrénben egy olyan áhítatos himnuszt hallhatunk, hogy simán felcsendülhetne a Vidám Vasárnap bármelyik adásában. Ami még igazán hangulatos lett – bár kissé ezt a témát is túlnyújtották -, az a The Last Lament című szám eleje, amelyben a verze vezértémáját akusztikus gitárra átírva kongákkal kísérve egy, a Nile-nak a The Infinity of Stone című átvezetőjéhez hasonló intro lett, igaz, annyira nem lett jól eltalálva.
Összességében nehéz eldönteni, hogy ez most valójában mennyire jól sikerült album. Debütálásnak megteszi, hiszen tele van ötlettel, de sajnos ezek nagy része lóg a levegőben. Egy egyedi, sötét hangulatot viszont sikerült megfogniuk, sőt, például a Non Servium című számmal még szövegileg is sikerült ha nem is gyűlölettel, de agresszióval teli dalt írni. Viszont a pontatlanság sokat ront az összképen, és bizonyára lesznek olyanok, akik a szövegvilág miatt eleve nem hallgatják meg a zenekart. Eleve elutasítani azonban nem kell a csapatot, mert van bennük fantázia, ha kiküszöbölik a fent említett hibákat, és jobban kidolgozzák az amúgy jó alapötleteket, akkor valóban egy érdekes unikum válhat belőlük. Így is kiemelkednek az átlagból, és tekintve, hogy háttérzenének bármikor szívesen berakom – de szigorúan csak annak -, ráadásul ez egy debütálás, ahonnan van hová fejlődni, ezért megelőlegezve megkapják tőlem a 7 pontot, és állást foglalok: ez egy kellemes album.
Tracklist:
1. Funeral for Innocence
2. Rhythms Of The Apocalypse
3. The Whore And The Bride
4. Non Servium
5. Sangreal
6. The Cry of Creation
7. The Last Lament
8. Lindisfarne