
Amikor Godz ov War kiadótól megérkezett hozzám a sziléziai black metal Sznur Ludzina című lemeze még nem tudtam mire számítsak a triótól. Annak ellenére nem ismertem eddigi munkásságukat, hogy 2017 óta léteznek, ez pedig már a negyedik sorlemezük. Szóval nagyon itt volt az ideje behoznom ezt a szégyenletes lemaradást!
A Ludzina szerény, egyben szokatlan külseje (a Kamil Staszałek tervezte borítón egy emberi bőrdarabot láthatunk) hat saját és egy rejtett bónuszszámot tartalmaz. E kompakt, 39 perces hosszúlépés mindegyik szerzeménye lengyel nyelven adja vissza a banda elborult, mizantropikus és a bordélyházi romantika pátoszában élő dalszövegeit. Megszólalásában a Ludzina a norvég raw black metal emlőin nevelkedett, ekként agresszivitással megtöltött riffjei, vagány horgai, figyelemreméltó dobmunkája, megkövült vokálja és gyakran megtört dinamikája, olyan, mintha magának a nagy mészárosnak a kínzó suttogása lenne. A símaszkos úriemberek – Seth (ex-Moontower) gitárok, basszus; Psyho (dobok), Zer0 (vokál) – nyilvánvalóvá teszik, hogy nem az újításra törekszenek, mindenesetre tudják, mit közvetítenek.
A Kurwy archív felvétellel, hagyományos, a múlt század 30-as éveinek lokál zenéjével indít, melyet kemény, ismétlődő riffelés és vad ütések váltanak. Megdöbbentő a felvételek minősége, ritkán hallani ilyen jó anyagot! A lendület azután ideiglenesen alábbhagy, helyet engedve a vicsorgó vokálnak. Ezt követően váltakozó intenzitással pörög a kalapáló dobolás és a letisztult dallamok, illetve fűrészelő riffek között. A Płyny zászlóaljméretű rúgásai és hajtó riffjei folytatják a groteszk képi szálakat, s a Sznur tovább játssza egyszerre beteges és absztrakt, ugyanakkor művészi és kicsontozott, a hamvveder aljára húzó black metalját. Ilyet csak egy sok megpróbáltatáson átesett ország zenészei képesek produkálni. A dobmunka az első számhoz képest változatosabb, ellenben a ritmikusság durvább, a lezárás fennköltsége előtt egészen posztószerű black ’n’ roll. A Dwóch húsos, hullámzó riffjei hosszasan ismétlődnek, ezáltal rendkívül bódítók. A vokál ezúttal savas, míg a punkos ütemet szolgáltató kopogó dobokon, tisztességes cinjáték ül.
A lemez a recsegő húrozást kapott és váltásokkal, rúgásokkal szépen felvértezett Pole-al folytatódik. A post punk alapokon nyugvó trackben az énekdinamika a hooligan rock és a black metal között váltakozik, ami egy kipróbált támadást eredményez, amely hallójárataink köré a levert mocsok hideg miazmáját szövi. Az Ul esetében olyan szintű intenzitásra és hangenergiára számíthatsz, ami a mainstream metal világát aligha jellemzi, de az undergroundban is ritkán fordul elő. A kísérteti nyitás után éjsötét, piszkos riffelés kezdődik fanyalgó torokénekkel. Számomra ettől érdekesebb volt a Stosunek. Ebben a gitárok egy kis funk-ot adnak, míg az eddigiektől is naturalistább éneksávban az emberi ösztönök alantassága jut kifejezésére midenféle nyögések és morgások kíséretében. Végezetül újra fölcsendül a dekadens tánczene, bezárva a hanyatlás körét.
Az album végéhez közeledve is csak ámulok a felvétel és a mix tisztasága fölött. Filip „Heinrich” Hałucha, aki ez ideig többek között olyan csapatoknak hangmérnökösködött, mint az Azarath, Behemoth, Death Denied, Hate vagy a Veld, egyszerűen remek munkát vitt véghez a Ludzina-val.
Elérkeztünk a bónuszhoz, a lengyel punkrock legenda Defekt Muzgó Wojna című dalának feldolgozásához. Nos, csak annyit mondok, tessék meghallgatni az eredetit, majdpedig a Sznur verzióját, és mindenki döntse el maga, hogy sikerült. Szerintem rá sem lehet ismerni, annak ellenére, hogy nagyon más műfaj, szinte csodát műveltek ezzel a számmal! A riffelés olyan sötét bevonatot kapott, ami a Wojna brutalitásfaktorát a tízszeresére emelte.
Végezetül, ha két szóban kellene jellemeznem ezt a munkát, azt mondanám: visszafogott ragyogás. A Ludzina a társadalom mocskát a maga lecsupaszított valóságában szemlélteti, mindenféle divatos giccs és cicoma nélkül. Nekem néhol már túlzottan lekopaszított, ennek ellenére bátran ajánlom a black metal hazai híveinek.
Kiadó: Godz ov War Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/projektsznur
Tracklist:
- Kurwy
- Płyny
- Dwóch
- Pole
- Ul
- Stosunek
- Wojna (Defekt Muzgó cover)
Pontszám: 9,5