TARDIVE DYSKINESIA – The Sea Of See Through Skins

Kiadó: Coroner Records

Weboldal: myspace.com/tardivedyskinesia

Kiadás éve: 2009

Stílus: Mathcore / Metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

A nehezen kimondható nevű Tardive Dyskinesia egy görög együttes, akik korábban Override néven nyomták és thrash/death/black metált játszottak. Nevüket 2003-ban változtatták meg, és ezzel együtt stílusuk is megváltozott. Korábbi anyagaikat nem hallottam, de ezen a lemezen mathcore-t, vagy math metált (ahogy tetszik) játszanak.

Ez azért is érdekes, mert a legtöbb görög banda hangzásán, amit ismerek, valamilyen módon érződik, hogy honnan származnak. Ez semmilyen módon nem áll a TD-ra. Zenéjükben nyoma sincs mediterrán hatásoknak, de még az énekes akcentusa sem feltűnő; a lemezt meghallgatva svéd vagy amerikai bandára tippelnék. Ennek kapcsán rögtön megállapítanám, hogy elkerülhetetlenek a Meshuggah-vel való összehasonlítások. Nagyon egyértelmű, hogy a TD sokban merített a svéd poszt-thrash zenekartól, noha zenéjük egy fokkal dallamosabb és egy kicsivel kevésbé technikás. Ebben egyébként egy másik Meshuggah-követőre, a Darkane-ra hasonlítanak.

A zene gerincét súlyos, szaggatós metal-hardcore keverék adja, viszonylag technikás ritmusokkal megbolondítva. A lemezt mindvégig alapvetően sötét hangulat hatja át; ezt elsősorban jól elhelyezett akusztikus témákkal és meglepően egyszerű, félhangokkal teli riffekkel érik el. Ugyanakkor a tipikus matek zúzdákon kívül olykor beleférnek lazább, zsigeribb HC/metál döngölések is. Az énekes hangja egyébként szinte a megtévesztésig hasonlít Jens Kidmanéra a Meshuggahből.

Mindenképp a lemez egyik erős pontját képezik, és az együttes eredetibb pillanatai közé tartoznak, azok a metálosabb részek, ahol a klasszikus prog-death bandákra (úgymint a Death, az Atheist, és a nem kifejezetten death-es Strapping Young Lad) emlékeztető témák jelennek meg a zenében. Ezen elemek sűrűbb használata segíthetne változatosabbá és egyedibbé tenni a zenét (különösen a hatodik szám vége nagyon SYL-es.)

A lemez hangzása kiváló, a műfajban elvárt arányokat kapjuk – kihangsúlyozott ritmusszekció, telt gitárok. Összességében nagyjából jól sikerült lemeznek tartom a The Sea…-t, ugyanakkor színvonalában elmarad mind a Meshuggah, mind a Darkane anyagoktól. Ennek elsősorban nem az eredetiség hiánya az oka, hanem az, hogy a csapat nem törekedett nagyon változatos számok írására. Az összes dal a középtempóban megy végig, ami ugyan az említett két bandánál is így van, de – emlékezzünk – nem mindig, csak általában. Ez fontos különbség, mert ez a fajta zene monotonná tud válni, ha a zene túl sokáig marad szigorúan a műfaji keretek között.

——————————

ENGLISH VERSION:

Hard-to-spell-named group Tardive Dyskinesia is a Greek band formerly known as Override and playing thrash/death/black metal. They changed their name, and along with it their style, in 2003. I haven’t heard their previous releases, but on this one they are playing mathcore or math metal (what you like).

This is interesting, among things because most of the other Greek bands I know have something in their sound that tells about their origin. This is in no way true for TD. There are no Mediterranean influences in their music at all, nor is the vocalist’s accent noticeable; while listening to the disc I have the impression of hearing a Swedish or American band. Related to this I would like to note that comparisons with Meshuggah are unavoidable. It’s quite obvious how much they borrowed from the Swedish post-thrash band, although their music is a bit more melodic and a bit less technical. In this respect, by the way, they remind me of another Meshuggah-follower, namely Darkane.

The musical backbone is a heavy mixture of metal and hardcore chock-full with staccatos, flavored with some pretty melodic rhythms. The release has a dark atmosphere throughout, mostly achieved by well-placed acoustic themes and surprisingly simple riffs with lots of semitones. Besides the math chugging, at certain times even some flimsier, more in-your-face ramming fit in. The vocalist’s voice can be almost mistaken for Jens Kidman’s from Meshuggah.

Those metallic parts which are reminiscent of prog-death bands such as Death and Atheist, and not-so-death ones like Strapping Young Lad, are among the most powerful and most original moments of the band. Using these elements more often could help make the music more varied and unique (especially the ending of track sixth is very SYL-ish.)

The sound is excellent; we just get the quality expected in the genre – emphasized rhythm section, thick guitars. All in all I regard The Sea… a well-done album; however, it doesn’t get close to materials from Meshuggah and Darkane. The primary reason for this is not the lack of originality but that the band didn’t strive to write very varied tracks. All songs flow in mid-tempo, which is the same for the aforementioned two bands but, recall, only usually, not always. That’s an important difference, since this sort of music can easily grow old if strictly bent to the genre frames.

Tracklist:

1. Triggering The Fear Reactor
2. Complicity
3. Downfall
4. Dog
5. The Sea Of See Through Skins
6. Brains Trust
7. Ask E Sea
8. Reverse Arms
9. Tinge Of Irony

Pontszám: 7.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár