Lemezismertetők

TEURGIA – With True Faith

Kiadó: Hungaryan Records

Weboldal: http://teurgia.atw.hu/

Kiadás éve: 2008

Stílus: Melodic Black metal

 

(scroll down for English Version)

 

A 2003-ban alakult nagykanizsai Teurgia neve már sokaknak ismerősen csenghet. Akiknek mégsem, azoknak a zenéről csak annyit, hogy melodic black metalban utaznak, némi pagan felhanggal megtoldva. Én a magam részéről még hangzóanyagon nem hallottam őket, de koncerten már többször is volt hozzájuk szerencsém, igaz, annyira nem fogtak meg, de egy ígéretes zenekar képe mindenképp körvonalazódni látszott. Most viszont végre kézbe vehetjük az első igazi nagylemezt, „With True Faith” címmel, amit két demó (Hanyatlás; A Vég Útján) és egy Ep (Mors Tua Ero) előzött meg az elmúlt bő 5 év során.

Kíváncsian tettem be a korongot a lejátszóba, mert már a külcsín is nagyon igényesre sikeredett. A lemezt nyitó „Intro” megadja az alaphangulatot, akusztikus gitárok, csatazörejek a háttérben stb. Aztán berobban a „In The Gate Of Battles”. Igazából rögtön valami gyors kalapálásra számítottam, de szerencsére nem estek ebbe a hibába, helyette inkább jó kis horzsolós gitárriffeléseket kapunk. Persze a tekerés sem várat sokat magára, de nagyon jó, hogy a hangzásnak köszönhetően itt sem vész el a gitárok ereje és játékukat végig tisztán hallani, amire a lemez egészére vonatkozóan is érdemes figyelni. A dal nagyon változatos, még egy kegyetlen húzós részt is iktattak bele. Nagyon erős kezdés, amire én sem számítottam.

A második „Decay” már egy kicsit direktebb nóta, szinte végig szélvész tempóban. Majd egy kicsit megpihenhetünk, jön a „Hold Your Hammer”, ez egy imaszerűnek ható monológ gyenge három percben. Nótának nem nevezném, de tökéletesen illik a lemez hangulatához. Aztán jön az egyik leghatalmasabb dal a lemezen, a fő kedvencem, a „Mors Tua Ero” visszhangos akusztikus pengetésekkel indul, majd egy igazi black metalos-doomos lassúságú részbe csap át. Aztán a szélvész tempó is bejön, és hatalmas energiát közvetítve a refrén lecsavarja a fejünket. Majd kezdődik, minden előröl. Már ezért az egy nótáért érdemes meghallgatni a korongot.

A másik kedvencem a „Pagan Vision”. Agresszivitásnak és tempónak ez a dal sincs híján. Tényleg mint valami „őrült” látomás. Itt érdemes Pintér Zoltán elsöprő dobolására is jobban figyelni. Megemlíteném még a „Hearth Of North” instrumentális tétel után jövő címadót, ami az egyik legdallamosabb kezdőriffel bír, de az egész dal tele van kiváló témákkal, és itt a zeneibb oldalukat is felcsillantják a nagykanizsai srácok. Még enyhe szóló is került a dalba. Itt is felsejlik bennem a német Obscurity-val való hasonlóság, persze csak stílusi szinten, másolásról szó sincs.

Majd a hangulatos „The Passing” zárja a korongot. Ezzel nincs még vége, mert a lemez végére még rátették a számomra egyik legnagyobb Burzum nóta, a Dunkelheit feldolgozását. Nagyon erős első anyaga ez a Teurgiának, érdemes volt ennyi időt szánni rá, és hallatszik, hogy nagyon összeszokott a banda, és tudják zeneileg is, hogy mit akarnak. A stílus híveinek kötelező jellegű. Igényes, változatos mű a „With True Faith”. Támogassátok a Teurgiát.

——————————

ENGLISH VERSION:

Teurgia was formed in 2003, and they have already gained some popularity amongst people. For those who haven’t heard about them, i can tell that they play melodic black metal, with some pagan influences. Personally i haven”t heard any audio recording from them until now, i only saw a few live shows from them, but now it really starts to take a shape what this band is all about. Now the first full lenght album is released with the title: „With true faith”. They have already released two demos (Hanyatlás; A Vég Útján) and an EP (Mors Tua Ero) through the past 5 years.

I was very excited about this music because the front cover is very amazing. The intro has a great amosphere with acoustic guitars and sounds of war. Then comes the first song „The Gate Of Batlles”. I thought that they will start with a typical fast theme, but it was cool to hear that they didn’t make this mistake, the song is based on great gutar riffs. Of course then comes a faster theme, but the guitar not loses its importance. I noticed that the material has a very good sound, so the amazing guitar themes can be heard very clearly. The song is very diverse, and has an extremely powerful part too. It’s a stong beginning, it’s absolutely more than i expected.

The second track is called „Decayed” and it’s a more direct song, basicly the whole song is very fast. Then comes a little bit of chillout, with „Hold Your Hammer” which is an anthem-like monologue in 3 minutes. Basicly it’s not a song, but really fits in. After that comes one of the albums highest point, my personal favourite, „Mors Tua Eroa”, it begins with briliant acoustic themes with reverb effect, and then turns into a majestic black then doom epic. Then some faster themes arriving too, and then comes an amazing refrain with lot of energy.

My other favourite from the record is „Pagan Visions”, it has both speed and agression in it. It”s really like some kind of morbid vision. You should pay attention on Pintér Zoltán’s intense drumming. After the instrumental „Heart Of North” comes the title track and it starts with the most melodic guitar riff on the album, and then the song goes more diverse musically. This track also features a light solo. Somehow it reminded me of „Obscurity” from Germany, but no copying of course, just some similarities in style.

Than the album ends with the very moody „The Passinger”. But this is not the last track, because the disc also contains their Burzum cover song called „Dunkelheit”.
The first release of Teurgia is absolutely strong, it really can be heard that they know what they want. The album is highly recommended for the fans of this music style, „With True Faith” is absolutely a classical piece. Support Teurgia!

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Intro
2. In The Gate Of Battles
3. Decay
4. Hold Your Hammer
5. Mors Tua Ero
6. Pagan Vision
7. Hearth Of North
8. With True Faith
9. Among Graves
10. Outro
11. Dunkelheit (Burzum cover)

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Teurgia – Új lemez

KMZ

Teurgia Interjú

KMZ

Black Metal Fesztivál – Koncertbeszámoló

Morhguel

Sear Bliss, Dalriada, Age Of Agony, Teurgia – Koncertbeszámoló

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek