Kiadó: Napalm Records
Weboldal: myspace.com/11thhourdoom
Kiadás éve: 2012
Stílus: Doom metal
Brief Sum: Slow, heavy and epic but sad songs with ominous riffs, thick bass themes, a pinch of piano which reminds of early Candlemass. This totally describes the album.
Ed Warby dobos nevét minden, magára valamit is adó (death) metal rajongónak ismernie kell. A Gorefest False (1992) lemezén nyújtott teljesítményével (Colin Richardson producer Fast Eddy-nek becézte) hívta fel magára a figyelmet és vált a színtér egyik legjobb ütősévé. Nem zöldfülűként került a bandába, ugyanis Ed a ’80-as évek legelejétől aktív résztvevője a metal mozgalomnak. Olyan ismeretlen (vagy kevésbé ismert) holland zenekarokban pallérozta tudását, mint az Aggressor, az Impact, a Valkyrie, az Elegy, a Tempter, de kisegített az Orphanage-ben is.
Napjainkban a Demiurg, a Hail Of Bullets, az Ayreon és a Star One sorait erősíti Warby. A zeneileg abszolút nyitott, multi hangszeres zenész 2008-ban hozta össze Roger „Rogga” Johanson-nal (többek között Demiurg, Ribspreader, Putrevore, Bloodgut, Bone Gnawer, The Grotesquery, Paganizer stb.) a The 11th Hour-t doom metal iránti lelkesedését kielégítendő. (Ahogy a kiadó honlapján olvasható, mert fel akarták fedezni a doom metal sötétebb mélységeit). Bemutatkozó anyaguk a három évvel ezelőtt megjelent koncept album, a Burden Of Grief volt. Az eredetileg projektként elindított csapat mára teljes zenekarrá fejlődött, túl vannak több fesztivál fellépésen és a tagság is módosult. Egyrészt csatlakozott Ed Gorefest-es társa Frank Harthoorn gitáros, másrészt Rogga elhúzódó betegsége miatt az új lemezen az Officium Triste-ből ismert Pim Blankenstein hörög. Eme változások a zenében nem éreztetik hatásukat, a Lacrima Mortis a Burden Of Grief folytatásaként jellemezhető.
Szigorúan ítélve a lemez dalai nem mutatnak túl nagy változatosságot, kiszámíthatóak, de átjön (lejön) a stílusra jellemző zord, szomorú atmoszféra, hangulat. Lassú, súlyos, vészjósló riffeket, szép szólókat, vastag basszustémákat, dobokat, itt-ott zongorát felvonultató, epikus megfogalmazású, szomorú hangulatú dalaik a korai Candlemass-t idézik és ezzel mindent elmondtam a korongról (értelemszerűen minőségben a svéd mesterek felé billen a mérleg nyelve). Ahogy az első albumon, így az újon is Ed Warby játszotta fel az összes hangszert, ő a dallamos ének gazdája, melyet Pim hörgése ellenpontoz.
Elismerem, hogy sokat nem tesznek hozzá a műfajhoz, de a tradicionális doom hívőknek kellemes perceket okozhat az anyag. Korrekt alkotás.
Tracklist:
1. We All Die Alone
2. Rain On Me
3. The Death Of Live
4. Tears Of The Bereaved
5. Reunion Illusion
6. Nothing But Pain
7. Bury Me