Lemezismertetők

THE CROWN – Doomsday King

Kiadó: Century Media Records

Weboldal: myspace.com/thecrownonlineswe

Kiadás éve: 2010

Stílus: Melodic Death / Thrash

Brief Sum: The comeback turned out quite convincing. Neck braking speed, harsh but melodic guitars. True Crown’n’Roll music with buoyancy. Air guitars at the ready, turn up the volume! The Crown is back!

 

2004 után nem gondoltam volna, hogy valaha is kezembe tarthatok új The Crown lemezt. Bár való igaz, az újjáalakulások korát éljük. Személy szerint nem vagyok ennek a híve, néha jobb, ha a legenda legenda marad, és nem csorbítja némi pénzszagú jelenkori „dicsőség”. Ebből is látszik, féltem kicsit az újbóli lantfelvételtől. Mikor feloszlatta magát a csapat, lényegében Johan Lindstrand énekes és a többiek útja különvált. Johan a One Man Army-val hasonló ösvényen maradt, míg a többség másfajta irányba mozdult. (pl. Angel Blake) Aztán felröppentek a hírek a folytatásról, Dobermann néven, de szerencsére nem így alakult. (Szerintem idióta egy név lett volna.)

A történet szerint Magnus Olsfeld, töretlen lelkesedéssel a műfaj iránt, újra elkezdett dalokat írni, és ezek annyira The Crown-osak lettek a többiek szerint, hogy gyorsan kerítettek egy énekest, és már nem is nagyon volt kérdés, hogy milyen név alatt fognak a nóták megjelenni. Megjegyzem, volt már rá példa, hogy Johan Lindstrand és a zenekar útjai különváltak (2002., Crowned in Terror), ami azért is fájdalmas, mivel majdnem kezdetek óta változatlan volt a csapat felállása. Aztán nem sokkal később, példátlan módon, korrigálták ezt, a 2004-ben megjelent Crowned Unholy lemezzel. Ami a 2002-es album átkevert és Johan által felénekelt verziója volt. Valljuk be, Tomas Lindberg jó volt a CiT-en, de ahhoz, hogy igazán ütősek legyenek a dalok, Johan kellett. Ha ott voltál a kultiplexes One Man Army koncerten, hallhattad, miről beszélek.
Ezek után erős szkepticizmussal vágtam neki a lemeznek. Bármennyire is imádom a csapatot, meg kellett győzniük erről a lépésről. Fájt volna, ha porig gyalázzák a nevet. Megbékélésem a jelennel már az első, az énekhanggal a második meghallgatás után történt. Utána pedig elkezdtem elmerülni a részletekbe, és a lemez akkordról akkordra magába szippantott.

A borító élénk-kékes színárnyalata szokatlan, bár az utóbbi lemezeken amúgy is szakítottak a pirossal, így legalább üdítően hat. A Possessed 13-at leszámítva egyébként nem voltak különösebben érdekesnek mondható borítóik, ez sem lett kivétel. A koponya-hármas kompozíciót már ellőtték párszor, mások is, a babérkoszorús „görög”, (vagy római?) kaszások sem teszik érdekesebbé a képet. Nálam, inkább összbenyomásban működik, mint részleteiben.

A címadó dal komótos gitárfelvezetőjével indul a lemez, ami gyorsan átvált igazi Crown zúzdává. Az énekhang kicsit fakóbb, és egyhangúbb, mint kéne lennie, de jobban illik ide, mint annó Tomas-é. (Magyarán közelebb van stílusban Johan-éhoz.) Pár hallgatás után már nem zavaró, hacsak utána közvetlenül nem egy régebbi lemezzel folytatjuk. A többivel viszont nem bírok kötözködni. Igaz nem születtek most olyan nagy slágerek, ebből a szempontból inkább a Possessed 13 lemezre hasonlít, ugyanakkor zene szempontjából a középkori dolgaikkal nagyobb a rokonság.

Azért van mit kiemelni. Az első fogódzót a riff és sebesség orgiában az Age of Iron adta nekem, az igazán lendületes és dallamos szólójával. Az Angel of Death 1839 rögtön az elején egy hatalmas Crown „n” Roll dallá növi ki magát, igazán magával ragadó.
A sebesség végig dominál, ez alól csak egyetlen kivétel van a The Tempter and the Bible Black, melynek verzéje szinte egy riffre épül, már-már Black Sabbath-os egyszerűséggel és súlyossággal.
A záró tétel elején van a lemez legnagyobb zúzdája, aztán tisztul kicsit a kép, de azért nem lassul. Arra csak a Crown képes, hogy egy alapvetően gyors dalt feldobjon egy izgalmas akusztikus kiállással. A nóta és a lemez befejezése számomra utalás a P13-ra. A záró dallam sokáig velünk marad.

A tagok teljesítménye a régi, egyszerűen nagyon érzik ezt a fajta zenét, nem is szabadna mást csinálniuk! A lemez tobzódik a jó ötletekben, és attól függetlenül, hogy tipikus The Crown, nem érzem azt, hogy ezt már játszották volna valaha. Marcus Sunesson és Marko Trevonen gitárosok hozzák az elvárható gitártémákat, akár dallamosabb, akár túrósabb részről van szó. Magnus Olsfeld basszusa teríti a szőnyeget a gitár alá, és a titkos fegyver Janne Saarenpää dobos eszetlen gyorsulásai, pörgetései, díszítései továbbra is védjegyszerűek. Jonas Stålhammar sikeresen megbirkózik a nehéz feladattal, ami nem is az, hogy jól előadja a dalokat, mert az simán megy neki, hanem hogy meggyőzze az ortodox The Crown rajongókat, hogy helye van a csapatban.
Mindenesetre, ha száműznének egy hónapra egy lakatlan szigetre és csak egy lemezt vihetnék magammal, akkor ezt választanám. Hiszen a dalok veleje hamar kibontakozik, de az apró részletekben sokáig el lehet mazsolázni. Ez számomra a jó dalcsokor ismérve.

Nem a legtökéletesebb albumuk, de a reunion miatti viszolygásomat le tudtam győzni, bár azért titkon bízok benne, hogy egyszer ezt a Doomsday King-et is meghallgathatom Johan Lindstrand hangjával. (Mondjuk lehetne Crownsday King a címe.:) ) Volt már ilyenre példa! Addig is Crown and Roll!!!

Tracklist:

1. Doomsday King
2. Angel Of Death 1839
3. Age Of Iron
4. The Tempter And The Bible Black
5. Soul Slasher
6. Blood O.D.
7. Through Eyes Of Oblivion
8. Desolation Domain
9. From The Ashes I Shall Return
10. He Who Rises In Might – From Darkness To Light

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

THE CROWN – Royal Destroyer

Georgius

THE CROWN – Iron Crown (single)

Saint-Savin

THE CROWN – Death Is Not Dead

Saint-Savin

The Crown „Headhunter” 7’’ single, új videó

KMZ

The Crown új 7’’ megjelenik októberben, infók a nyolcadik stúdiólemezről, weboldal újra él

KMZ

Hot News: The Crown – New Album in the Making / On Tour in Japan

KMZ

Hot News – The Crown: The Return Of The Royal Five!

KMZ

The Crown Interjú

Saint-Savin

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek