A svédországi The Generals idén 20 éves múltra tekint vissza 3 LP-vel a hátuk mögött, s jelen írás tárgya a tavaly február végén megjelent „To Hell” nagylemezük. Az északi kvartett 2002-ben azzal a céllal alakult, hogy mocskos Action Rock-kal kápráztassa el a nagyérdeműt, de hamarosan a legendás Entombed által jól kitaposott Death ‘n’ Roll irányába mozdult el és azt kell mondjam, nagyon jó döntést hoztak ezzel a svéd muzsikusok…
A debütáló korongjukat „Stand Up Straight“ címmel egyébiránt a kultikus Sunlight stúdióban rögzítették az aranykezű Tomas Skogsberg mester közreműködésével 2009 során, s rengeteg pozitív visszajelzést kaptak mindenhonnan a megjelentetés után.
A svédföldi generálisok a legújabb alkotásukkal, a „To Hell“-lel voltaképpen ugyanoda tértek vissza, ahol minden elkezdődött egykoron: a Sunlight stúdióba. Tomas Skogsberg mágus producelte az anyagot, a felvételek pedig a Sunlight mellett a Black Zombie stúdióban és a Dead Dog Farm-ban zajlottak, a masteringet és a keverést Lawrence Mackrory végezte, aki olyan csapatokkal dolgozott együtt, mint az F.K.Ü., Lik és a Firespawn, hogy csak néhányat említsek meg.
A svéd négyes felállása 2002 óta változatlan, ami külön megsüvegelendő ezekben az időkben: Martin „Metal“ Svensson – dobok, Marius Tömte- gitár, Rickard Fäldt-gitár és végül, de nem utolsósorban Rickard Hednar – basszusgitár/vokál.
A „To Hell“ majd‘ 39 perc tömény Death ’n‘ Roll-t tartalmaz a legszebb svédhoni hagyományoknak megfelelően, felbukkan itt minden szép és jó: eszelős darálások, pokolian pusztító riffözön, gyors blast beatek, dallamos szólók, professzionális muzikális tudás. Ámbár a generálisok zenéjében fellelhető ugyan nyomokban a Rock ’n‘ Roll hatás, minőségi halál metál-zúzás ez a javából!
Sajnos a borítóról nem rendelkezem semmiféle információval, viszont szerény véleményem szerint tökéletes keretbe foglalja nótákat, a banda mondanivalóját. Nem is emelnék ki amúgy egyetlen dalt sem, az egész nagyon irgalmatlan, így egyben.
Akik imádják a svéd Death ‚n‘ Rollt, azoknak érdemes beszerezniük a „To Hell“-t, bizton állíthatom, nem fognak csalódni egyáltalán.
A pontszám maradt a végére, ami nem meglepő módon egy óriási 10-es.
Tracklist:
- Faith In Fire
- To Hell
- Evolution Of The Flesh
- Thrill Kill
- Locate Decapitate Incinerate
- No Atonement
- Deadlock
- Demonical Trait
- Bombardment
- Undying Death
Pontszám: 10