THE RUINS OF BEVERAST – Foulest Semen Of A Sheltered Elite

Kiadó: Ván Records

Weboldal: myspace.com/theruinsofbeverast

Kiadás éve: 2009

Stílus: Black / Doom

 

(scroll down for English Version)

 

 

Az aacheni (Németország) Ruins of Beverast egy egyszemélyes projekt; elsősorban az keltette föl irántuk az érdeklődésemet, hogy a projekt mögött álló Alexander von Meilenwald egykor a sajnos azóta föloszlott kiváló Nagelfar (nem tévesztendő össze a svéd Naglfarral!) dobosa volt. No meg az is, hogy úgy látom, a projekt körül valamiért óriási hype van.

Ha sok közös vonás nincs is a két formáció között, annyi mindenképp, hogy mindkettő kedveli a meglehetősen terjedelmes dalokat. Míg azonban a Nagelfar az epikus nótákat részesítette előnyben, addig a TRB esetében a doomos hatásoknak köszönhető a 80 percesre sikerült játékidő. Itt rögtön megjegyzem, hogy ezt azért túlzásnak érzem. Egy 50-60 perces album még teljesen rendben lenne, de csaknem másfél óra már sok ebből a zenéből (megkockáztatom, bármilyen zenéből).

A zene alapját lassú/középtempós black metál képezi, amely csak igen ritkán gyorsul föl. Ehhez hozzá kell képzelni egy nagy adag doomot, amely nem csak málházós, szenvedős témákat jelent, hanem a zene nyersességét mérséklő elemeket is: sampler zajokat, szinti töredékeket, a háttérből felsejlő kórustémákat, ennek kapcsán némi tiszta éneket. Különösen a dobjáték illeszkedik jól ehhez, sokszor ugyanis már-már ritual ambientes minimalizmussal üti ugyanazt a témát perceken keresztül.

Mindenképp az erősségek közé tartozik az is, hogy a pőre, nyers hangzású gitárok mögött fel-felbukkanó kórusokkal és samplerekkel néha nagyon archaikus hangulatot sikerül teremteni. Ezzel a zene nem szimplán sötét lesz, hanem kap egyfajta jellegzetesen ódon, túlvilági hangulatot is. A gyakori ismétlések kimondottan jót tesznek ezeknek a részeknek, szemben egyébként a hagyományosabb doom/black témákkal.

Ami a negatív oldalt illeti: a probléma szerintem az, mint nagyon-nagyon sok underground doom hatású zenénél. Bár kétség kívül van a zenének egy sajátos, sötét hangulata, ez annyira túl van feszítve, hogy egy idő után meg lehet szokni, onnantól fogva pedig az egész kicsit unalmassá válik. Sokat segíthetne ezen, ha a lomha, hömpölygő dalok mellett több olyan gyors, klasszikusabb black metál tétel kapott volna helyet a lemezen, mint pl. a Blood Vaults. Ezeknél a részeknél abszolút megmutatkozik, hogy Alexander egyáltalán nincs híján a dalírói vénának: igazi sötét sodrású, underground black metál témákat írt, amelyek jól ellensúlyozzák a doom depressziót. Csak az arányokon kellene változtatni, és ez az album máris sokkal jobb lenne. Amivel persze nem azt mondom, hogy így rossz; csak a hype-ot tartom eltúlzottnak, ami körülveszi.

——————————-

ENGLISH VERSION:

Aachen’s (Germany) Ruins of Beverast is a one-man project; my interest in them was primarily raised by the fact that Alexander von Meilenwald, the guy behind it, was once the drummer of the excellent (since then sadly disbanded) Nagelfar (not to be confused with Sweden’s Naglfar!) And also because for some reasons there’s so much hype around the band.
Even though there’s not much common in the two formations, one thing is certain: both seem to like pretty extensive songs. But while Nagelfar preferred epic hymns, in the case of TRB the 80-minute playing time is due to their doom influences. Let me note that this is a bit too much, I think. I would have nothing against a 50-60 minute long album, but nearly one and a half hour is too much of this music (and of any music, I risk to say.)

The music is based on slow/midpaced black metal, which gets faster only in some rare cases. To this comes a great portion of doom that doesn’t exhaust in slow, tormented themes but also brings some elements that counter-balance the music’s rawness: sampler effects, fragments of synth sounds, chorus themes whispering from the background, and some clean vocals too. The drum work is especially fit to this, hitting the same theme through long minutes over and over again, with something almost like ritual ambient minimalism.

What by all means belongs to the strengths is the sometimes really archaic atmosphere generated by the here and there sounding choruses and samplers added to the raw, bare-sounding guitars. That makes the music not just dark but also gives it a particularly ancient, otherworldly atmosphere. The frequent repetitions do good to these parts, unlike to more traditional doom/black themes.

As to the negative side: the problem in my view is the same as with so many of the underground doom-influenced music. Although the music undoubtedly has a peculiar, dark feeling to it, this is so overstrained that after a while one can get used to it and then the whole thing gets somewhat boring. It would be of much help if besides the slow, whirling tracks the faster, classic-sounding black metal pieces (such as Blood Vaults) got some place on the release. In these parts it becomes obvious that Alexander is not at all devoid of songwriting talent: he managed to write true darkly flowing underground black metal themes that very well counter-balance the doomy depression. Only the proportions should change, and this album would at once be much better. Which is not saying it’s bad; I just think that the hype around it is exaggerated.

Tracklist:

1. I raised this stone as a ghastly memorial
2. Alu
3. God’s ensanguined bestiaries
4. Mount sinai moloch
5. Transcending saturnine iericho skies
6. Kain’s countenance fell
7. The restless mills
8. Theriak – baal – theriak
9. Blood vaults (II – our despots cleanse the levant)
10. Arcane pharmakon messiah

Pontszám: 6.5

Kapcsolódó cikkek

Hot News: The Ruins Of Beverast – Fourth LP From Elite Black Metal Sorcerer Now Playing At Decibel

NorthWar

Hot News: The Ruins Of Beverast – Fourth LP From Enigmatic German Black Metal Entity To See Release; New Single Unveiled Via Pitchfork

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár