Lemezismertetők

THE SHIVER – A New Horizon

Kiadó: Dreamcell 11

Weboldal: www.theshiver.net

Kiadás éve: 2010

Stílus: Rock / Metal

Brief Sum: I have terribly mixed feelings with A New Horizon. Sometimes I like its heaviness (listen to the opening first two tracks), and sometimes i hate its slowness (mid and near the end). It is clear however that despite the number of failures this band has potential. They should decide which genre would they take and go on based on that since these unexpected ideas are suicide misson on today’s music business. The majority of the tracks are too cheesy.

Megint itt egy pofátlanul zsenge életkorú társaság, akik a fémzenék íratlan szabályait megtagadva, populáris irányba próbálnak nyitni, gitárral a kezükben, „pretty little girl”-el a mikrofon mögött, és egy jó adag személyiségzavarral a búrájukban. Sokszor elcsámcsogok rajta magamban, hogy miért is húz a szívem annyira ezekhez az – elnézést a kifejezésért – torzszülöttekhez, de azon túl, hogy érzelmileg van valami plusz az ilyesfajta megközelítésben, nem tudok ésszerű tényekkel érvelni. De talán nem is kell, hisz én csak a „próféta” vagyok – úgyis mindenki maga dönti el, mit fogad be (vagy el), és minek kell új gazdára lelnie a telített színtéren.

Szerencsére az a benyomásom, hogy ennek a rétegnek immáron évek óta megvan a stabil célközönsége (gondoljunk csak az Evanescence vagy a The Birthday Massacre sikereire), nemhiába szaporodnak hát nagy lelkesedéssel a sikert megkívánó palánták. Ez egyfelől jó, mert színesedik a paletta, másrészről kicsit fájó, hogy rohamosan kopnak a tradíciók, és ma már echte modern metalról is beszélhetünk, miközben mondjuk a norvég black metal szcéna foggal-körömmel próbálja táplálni az ősi tüzet, melyre lassan már így is szinte csak az európai trónkövetelők durrantanak rá néha egy-egy kanna benzinnel. De lapozzuk az újabb filozofálást, és lássuk végre miből élünk:

Nem véletlenül vádoltam perszonopátiával a talján triót a cikkem elején, egyik pillanatban jönnek ugyanis a fejszaggató riffek, majd egy-két tracket léptetve simán nekiállnak soft rockkal szórakozni, miközben az ember vágyná az újabb adrenalin löketet, hogy a gázra taposva, az ablakon át megint beintsen a sztrádán a belső sávban tötyörgőknek. De nem, kérem, a Shiver gondoskodva jogosítványunk tartós meglétéről, elég gyakran lazulósra veszi a figurát. Mondanom sem kell, nincsen semmi bajom azzal, ha egy csapat szereti a balladákat – sőt, hajaj! –, de jelen esetben se nem klasszikus balladákról, se nem emészthető mennyiségben beszélünk a lassúzásról. A legnagyobb gond az egésszel, hogy hiába nyit például borzasztó tökösen az In ObscurityCrushing Down kettős, egyszerűen megbicsaklik az album hangulata ettől a hol kirúgom a ház oldalát, hol meg elnyöszörgök egyedül a sarokban típusú hozzáállástól. A kettő ötvözetét leginkább még az arcátlanul Evanescence – Bring Me To Life módra klipesített The Fragile Sound tükrözi vissza a maga se ilyen-se olyan, mégis fülbemászó, klassz kis refrénjével, de többnyire mindig billen a mérleg nyelve, állandóságról, mint olyan, még csak hírből sem hallott tehát a cucc.

Csupán egyetlen dolog változatlan: Federica „Faith” Sciamanna gyengécske hangja, ami bő negyven percen keresztül kitartóan rombolja a minőséget. A imént nehezményezett poposabb tételeknél ez még nem is annyira szembetűnő, ott már hajlamosak lehettünk megszokni a középszerűséget az évek során, ellenben a zúzós részeknél istentelenül zavaró, hogy nincs egy karakteres, erős, női hang, hogy meglegyen az az igazi dög a zenében, amitől önfeledten rázom a csillárt, hogy potyogjon a vakolat. Egy Shear-es Alexa Leroux-al vagy Snovonnével a vokálnál például hatalmasat alázna a fentebb említett nyitó páros. Csalódottságában az ember fejében hirtelen még az a gondolat is átfut, hogy vajon nemcsak azért választották-e a kislányt, hogy jobban mutassanak a promó fotókon – vagy ne legyek ennyire gonosz? Ne, tényleg ne, mert bár állítom, így bármelyik rátermettebb, hoppon maradt tehetségkutatós felénekli ezeket a nótákat, a fogóssága miatt mégis simán megkajáltam az összhatást.

Ahhoz persze nem kell kritikusnak lenni, hogy észrevegyük, a lemez telis-tele van hibákkal (tűrőképességet feszegető, erőtlen hangzás, egy kaptafára íródott dalok és valljuk be, az egyediségre is bőven lehetne még gyúrni), de egyrészt elnézzük, mert ugye mi jófejek vagyunk, másfelől pedig – ha mást nem is, de legalább – érezni azért az igényességre való törekvést (lásd a borítót), továbbá minden csiszolatlanság ellenére ízlelhető a mainstream potenciál a korongon, amit egy jónevű, pénzes kiadó érzésem szerint, idővel akár egész jól be is tudna futtatni – ehhez persze ennél a mostani produkciónál jóval többre volna szükség, és nem pusztán egy (amúgy a hivatalos honlapról ingyenesen letölthető) akusztikus mini-kiadványra.

Van még mit reparálni tehát a csapat háza táján, ettől függetlenül messze nem reménytelen formáció a The Shiver. Első körben be kellene fejezni a csapongást, megfogni a töküket – illetve hát, kinek mit –, eldönteni végre, hogy metal zenét játszunk-e vagy sem, a stúdióban jó vastagon megkenni egy ütős hangzással a következő nagylemezt, urambocsá’ énekesnőt váltani, és tádám, itt lehet az új One Without! Egyelőre viszont nagyon zöld.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. In Obscurity
2. Crushing Down
3. Empty People Empty Words
4. The Fragile Sound
5. Nothing Left to Waste
6. Through This Cold Water
7. Leech and Flowers
8. Answers
9. Feel Tomorrow Light
10. Desire
11. No Longer Here
12. Bring Me to Horizon


Pontszám: 6.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek