Lemezismertetők

THE WATCHER – Out Of The Dark

A 2021-es Your Turn to Die EP után három évvel, 2024-ben jelentkezett a zenekar ismét friss szerzeményekkel. A debütalbumot az Max Furst gitár, basszusgitár, Paden Reed ének és Chris Spraker dobos alkotta hármas rögzítette 2023 őszén a New York-i Artifact Audioban. Az amerika metálosok 36 és fél perces lemezét az olasz Cruz Del Sur Music jelentette meg CD-n és vinylen.

A CD borítója, ami egyből felkeltette az érdeklődésemet, nagyon hatásosra sikerült. A kép egy texasi művész Burney munkája, aki a lemezen uralkodó hangulatot ügyesen jelenítette meg vizuálisan. Először csak a fényben álló nőalak vehető észre, de utána szépen előkerülnek a homályban rejtőzködő démonok.

Rögtön a címadóval indul a lemez, aminek a himnikus introja már előre vetíti azt, hogy a lemezen nem a sebesség fog dominálni. Az Out of the Dark fő riffje elég zakatolós, és érdekessége, hogy van benne egy billentyűs szóló. A dalszöveg az én értelmezésemben a múltban elkövetett hibák hátra hagyásáról szól. Paden Reed hangja főleg a középső tartományokban mozog, nincsenek nagy sikolyok vagy tengermély hörgések, de a zenét abszolút kiszolgálja. A második Strike Back riffje egy igazi alapvetés, önkéntelenül is előkapom rá a léggitárt, amit a dalvégi szóló alatt is lelkesen pengetek. A harmadik, Burning World egy lendületesebb darab egy punkos riffel. A dalszöveg világvége hangulatot áraszt, érdekes kontrasztban van így a dudorászható refrénnel. A negyedik Exiled egy torzított basszusgitárral induló ballada, lassú, melankolikus a zene. A dalszöveg több értelmű, így mindenki maga döntheti el, hogy egy társ, esetleg egy felsőbb hatalom vagy esetleg valami más az, ami fényt hoz az életbe és reméljük, hogy a végéig velünk marad. Nincs a dalnak refrénje, de nem is hiányzik. Az ötödikként érkező The Revelator tempósabb, mint az elődje, de itt sincs száguldozás. A végén a döngölés és a mogorva ének nagyon jó. A dalszöveg, ha jól értelmezem egy lélekről és egy természet fölötti lényről szól, a mogorva ének ennek a természetfölötti lénynek a gondolatai. A hatodik Kill or Be Killed riffjéről ismét a punk jutott eszembe. A dalszöveg a címből egészen jól megfejthető, démonok elleni harcról szól, de mint ahogy több dalnál is az albumon itt is előfordulhat mögöttes jelentés. Az utolsó előtti The Final Hour elején ahogy gitár és basszusgitár építkezik az nagyon el lett találva. Van benne galoppozás, dúdolható gitárharmónia. A dalszöveg arról szól, hogy a világban zajló sok őrület miatt lassan elérjük a végső órát. Nekem ez a személyes kedvencem a lemezről, remek dal. A záró Thy Blade, Thy Blood a leghosszabb dal a lemezen. Egy remek doom dal, egy párbajról. A dal közepén a gitárharmónia és a gitárszóló is fülbemászó.

A lemezt a felvétel készítője Sasha Stroud végezte, remekül. Egységes, arányos a megszólalás, hallható minden hangszer, az ének helye is megvan. A ritmusszekció is dicséretet érdemel ötletesen támogatják meg a dalokat, minden dalban annyit játszanak amennyi szükséges.

Bevallom mikor először megláttam a zenekar logóját és a borítóját más zenét képzeltem el, de ugye ne ezek alapján ítéljünk. Már az első hallgatás után tetszett és egy jó lemeznek tartottam, de ahogy többször meghallgattam jöttek elő szépen az érdemei. Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik az Iron Maiden első két lemezét, nekem sokszor eszembe jutottak azok az albumok, de a bostoni metálosok a hangulatot másolták, nem a dalokat, és ellestek egy-két dalírási fifikát is. És a dalok tempója is komótosabb.

Kiadó: Cruz Del Sur Music
Kiadás éve: 2024
Stílus: Heavy / Doom
Webthewatcherheavymetal.bandcamp.com

Tracklist:

  1. Out of the Dark
  2. Strike Back
  3. Burning World
  4. Exiled
  5. The Revelator
  6. Kill or Be Killed
  7. The Final Hour
  8. Thy Blade, Thy Blood

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek