Kiadó: Worm Hole Death
Weboldal: www.thewayofpurity.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Melodic Death Metal / Metalcore
Brief Sum: Looking at the entire album we can listen to a medium quality work of a talented band with alternating content and mixed musicality pointing forward. It’s not bad just a bit too overcomplicated or they haven’t worked out the songs. Their precise play and expressive songs are worth of knowing the rest is up to you!
A saját bevallásuk szerint melodikus death metal/metalcore vonalon alkotó svéd csapat – Betty (ének), Deatwish (gitár), Withoutname (gitár, ének), Jeffrey (basszusgitár), Wallofdeath (dob) és Lostmyfaith (szintetizátor, ének) – első anyaga a közelmúltban látott napvilágot. A vegyes világú, tíz számos anyag szövegei a tisztaságról, felemelkedésről és a hitről szólnak (szintén saját bevallás szerint). A korongon egy Christian Death feldolgozás is helyet kapott, a Deathwish című nótát dolgozták át, az említett banda nem éppen a kereszténység mellett tette le voksát, így várhatóan ez a banda is csak élcelődésként írja magáról azt, amit. Hát lássuk, mit is tartalmaz ez a korong.
A The 23rd Circle Breeds Pestilence nyitja a sort lendületes témával. Jó kis szaggatott riffek után belezúz egy gyorsabb téma, majd újra visszavált a kezdetre, és ebből már egy kissé lassabb témát visz tovább – hangulatos, vastag hangzású röffenések ezek, beteg zenei világgal, néhány ütős, odabaszós riffel, ami elviszi a hátán az egész nótát. Az ének karakteres, erőteljes hörgés/károgása tisztán érthető, de a kontraszt így is határozottá vált. A Lycanthropy dübörög elő a hangfalakból – súlyos zúzás veszi kezdetét, amit néha itt is szinte természetesen megszaggatnak kissé. Jó kis színezések vannak az alapokon felül, a gitár rendesen kihasználja a teret itt is, ahogyan a többi hangszeres is. Pontos, feszes játék, jó kis metalcore refrénnel, de a többi egyértelműen melodic death metal… Az Anchored to Suffocation már kezd veszíteni egy kicsit a varázsából, az érződik, hogy nincs teljesen kimunkálva a szerkezet, és ugyan a témák nem mentesek a jó ötletektől, de azok nem mindenhol sütnek úgy, ahogy kellene, ráadásul akad pár sablonos téma is. Itt szétesik kissé a vonalvezetés, nem rossz ez, nem rossz, de mégse teljes.
A The Rise of Noah-ban már Betty hangja is megszólal: szép, tiszta női éneket hallhatunk egy kissé lazább közegben, de nagyrészt metalcore hangzással. A férfiének itt tisztább, a hangulat néha emlékeztet a Lacuna Coil vagy épp az Ideas dalaira, bár a végén lévő kétlábgépes death zúzás kissé lehúzza szerintem a dal végét, ahogyan az azt megelőző átvezető gitárjáték: ez utóbbi ötlettelen, az előbbi pedig túl kása lett, pedig érezhetően jobb megoldást is össze tudtak volna rakni. A Loyal Breakdown of Souls olyan, mintha egy amerikai gimis film zenéjét hallgatnám – az eleje ugyan nem nyit rosszul, főleg a kattant szintitéma miatt, ami alatta megy, de azután valahogy elkezd átmenni egy érdekes átváltozáson és egy langymeleg közeg képződik a hangokon. Néha még visszatér egy szaggatós téma, bele-belehúzva ebbe a nem is tudom mibe – de igazából nem értem ennek a koncepcióját. Mondjuk deszkázáshoz biztos jól szól, de ez egy típus szerint összerakott dal nagyrészt, amibe azért hagytak egy kis zúzdát vegyülni, és ez nem tett jót az eddig kialakult képnek, ahogy az előző dal sem.
A Sinner sem ragadtatott el túlságosan, bár ez az előző két dalnál sokkal minimum két fokkal jobban szól. Egyben van a szerkezet, tipikus lassú/gyors témaváltásokkal, némi szaggatás, borult szintetizátorhangok, az ének is rendben van. Itt is igazából az ötletesebb kidolgozás hiányát érzem, talán nem hagytak elég időt a dal megérésére, pedig érezhetően tudna ez ennél nagyobbat is szólni! Hallgatható, pontos játékkal felvértezett beteg kompozíciót hallhatunk, de egy pici erő még azért hiányzik itt-ott. Az Egoist a progresszív ritmusképletek felé hajlik el kicsit, és ez kell is, mert azért egy-egy elhanyagolható sablontéma felbukkan itt is, de kerek a szám, ha a refrén ide nem illő témáit nem számítjuk bele. Igen, itt sántít a dolog, amúgy egy jól eljátszott, pontos, dinamikus egység képe bontakozik ki, ami ötletes is, és néhol pont a régi old-school elemeket használva érvényesül. Ezt is lehetett volna finomítani még, úgy érzem lett volna még benne plusz, amit a felső réteg takar.
A Deatwish eredetileg egy Christian Death szám (ez az amerikai zenekar tette le többek között a deathrock stílus alapjait is). A szövegvilág elég beteges és sötét ahhoz, hogy önmagában is egy kifejező eszközzé váljon. Erőteljes játék hallható, kifejezően dolgozták át ezt a dalt, bár ebbe már egy kis gótikus hangulat is beépül a középrészen, és ez nagyot dob a szám amúgy sem rossz hangulatán. Az eredetileg is hatásos szerkezet képét a maguk fűfaji keretein belül sikerült tartalmasan megoldani, ez nagyon tetszik. Energikus a következő dal is, a Burst, ahol kicsit meg is van bolondítva egy-egy rész, és sokkal súlyosabb, minőségi death metal ébred fel itt pusztító sebességgel tombolva. A tiszta női ének ebből a dalból sem hiányozhat, persze nem ez a domináns benne, de visszatér a refrén elemeként és bizony jó kis kontrasztot teremt ezzel. Sötét és hideg hangulat, rendesen megszólaló dinamikus játék, ötletes előadás – na végre ismét a régi mederben! A záró Pure is agyas itt-ott, bár a témák egy része itt is átlag a műfajon belül, de azért van ami megszólal itt is rendesen. Egyetlen hibája talán pont az, hogy túl lett variálva, illetve hogy ezt a variálást nagyon rövid időintervallumban akarták megfogalmazni, de így csak szétesik, és nem marad meg az egység, ami az elején olyan erősen jelen van. Hát, nem minden sikerülhet tökéletesen.
Ezen a lemezen többségében átlag dalokat hallhatunk, de vannak ötletes megoldások, amik előremutatnak. Első lemezként nem a legjobb, de nem is a legrosszabb – a banda képes arra, hogy kimozduljon a sablontémák fogságából, remélhetőleg legközelebb egy jobban összerakott anyag lát napvilágot.
Tracklist:
1. The 23rd Circle Breeds Pestilence
2. Lycanthropy
3. Anchored to Suffocation
4. The Rise of Noah
5. Loyal Breakdown of Souls
6. Sinner
7. Egoist
8. Deatwish (Christian Death cover)
9. Burst
10. Pure