Kiadó: Candlelight Records
Weboldal: myspace.com/thewretchedend
Kiadás éve: 2010
Stílus: Thrash / Death
Brief Sum: The Norwegian trio’s approach to the genre is quite interesting. The thrash/death riffs are covered by the snow and modernism tries hard to reach the surface.
A The Wretched End Norvégia friss thrash/death zenekara, annyira, hogy az interneten egyelőre csak minimális információ található róluk. A csapat mögött, a volt Emperor/Zyklon gitáros, Samoth és a Mindgrinder-t megjárt Cosmo áll. Késöbb csatlakozott hozzájuk Nils Fjellström, aki többek között a Dark Funeral-ban is püfölte a bőröket. Történetük 2008-ban kezdődött. Az Ominous hosszú alkotói munka eredménye.
Elsőre, ami szembeötlik, a kopár borító. A modern megközelítésű kompozíció magányt és ridegséget sugároz. Akár egy fájdalmas művészfilm egy kockája is lehetne. Nem sok jót ígér a következő percekre. De mikor felcsendül az intró, a kellemes harmóniával, amit a háttérben akusztikus gitár is kísér, megnyugodhatunk. A dalok néha közvetítik ezeket a fájdalmas érzéseket, de melegség is található bennük.
A kezdés simogató hangjai csak néhány másodpercre vannak velünk, mert a Red Forest Alienation-nal már rögtön a sűrűjébe kerülünk. Innen nincs megállás, a lemez kíméletlenül bedarál. Tiszta megszólalás jellemzi. Korhű megközelítése a jelenlegi thrash/death vonalnak. Néha találhatók benne modernebb dolgok. Egy-egy gitár-fricska, vagy narrátor. Az utolsó dalban egy női hang beszél egy keveset.
Azért ilyen zenészektől az ember elvár egy kis hagyománytiszteletet is, hogy előjönnek valami ősibb dologgal is. Ha valaki erre számít, alapvetően csalódnia kell, de azért nem teljes mértékben. A The Armageddonist és az előbb említett Zoo Human Syndrome dalokban találni utalást a régmúlt dolgaira. Ezek az elemek szépen belesimulnak a dalokba.
Alapvetően riff központú az anyag, ami azt is jelenti, hogy a szólók nem dominálnak. Nagyon kell figyelni, ha meg szeretnéd találni őket. Amúgy a gitárok hasítanak és nem egyszer olyan érzést keltenek, mind mikor a csizmád talpa alatt ropog a frissen esett hó, erre ráerősít néha egy-egy vastag kórus. Ilyen dal a Human Corporation is.
A The Juggernaut Theory elején például kapunk egy apró finom szólót, ami egy kíméletlen zúzásba folytatódik, aztán a dal lenyugszik, és inkább középtempósan folytatódik tovább. Ezek a tempóváltások jellemzőek a lemezre.
Kicsit kettős érzésem van az albummal kapcsolatban. Amit hiányolok belőle, a tisztességes szólók, és pár olyan pont a lemezről, ami valahogy megfogja az embert. Talán unikumként hathat a megszólalás, a thrash/death egyvelege a havas tájjal. Tucatszor meghallgattam, de nem tudnék semmi olyan mondani, hogy jó lenne még egyszer visszatérni arra a dalra, amiben ez és ez történik. Kevés a fogódzó és azok sem annyira markánsak. A másik oldala a dolgoknak, hogy jó hallgatni ezeket a nótákat, kellemesek a riffek, még ha nem is karcolnak. Lehet, hogy hosszabb idő míg beérik, végülis jópárszor átrágtam magam rajta, meg nem unom, bár nem is fütyörészem utána a dalokat. Nekem kicsit csalódás, többet vártam. Lehet, hogy egy hét múlva bánom a pontszámot, de a közelmúlt zenei terméséhez viszonyítva most csak ennyi.
Trackist:
1. Introduction
2. Red Forest Alienation
3. The Armageddonist
4. Last Judgement
5. Of Men and Wolves
6. Numbered Days
7. With Ravenous Hunger
8. Fleshbomb
9. Human Corporation
10. Residing in Limbo
11. The Juggernaut Theory
12. Zoo Human Syndrome