
Kátai Tamás projektjét, a Thy Catafalque-ot azt hiszem senkinek nem kell bemutatni. Az utóbbi időben ugyanis a formáció nemcsak rendszeresen szállítja a jobbnál jobb albumokat, hanem stabil fejlődést mutat, ennek köszönhetően pedig a metal underground egyik legunikálisabb zenekarává nőtte ki magát úgy itthon, mint külföldön egyaránt. Én valamiért mégis mindig sóvárogtam a Rengeteg fémszilánkos atmoszférája után! Tudom, hogy megköveznek majd ezért a kijelentésért, de nekem az volt az utolsó olyan korongjuk, amin az összes számot élvezni tudtam, s ezt utóbb csak a Vadak közelítette meg. Valamelyest tehát szkeptikusan vártam az Alföldet!
Mindazonáltal Kátai új, illetve visszatérő vendégelőadóival most hatalmas meglepetést okozott! A munkásságukat eleddig meghatározó absztrakciókban bővelkedő, konstruktivista kísérletezések helyett ezúttal egy sokkal letisztultabb és kiforrottabb lemezzel jelentkeztek. Azt hiszem az Alfölddel az eddigi legegyszerűbb, egyben legmetálosabb anyagukat hozták össze, miközben a dalszerzés továbbra is képes maradt a jelenlegi modellektől valami nagyon elütőt nyújtani. A 43 és fél percbe sűrített zenei gondolatmű ugyanakkor magán viseli a csapat minden korábban megszokott jellemzőjét a szokatlan hangszerek alkalmazásától, a női éneken át, egész a kozmikus szintetizátorhangok szerepeltetéséig bezárólag.
A fő gondolat, amely köré az album kilenc elmélkedése épül, az idő folyásával egyre nyomasztóbbá váló elmúlás érzete, kiegészítve a sötétség motívumaival, valamint a vele sétáló áthatolhatatlan, rejtett szingularitással, amelyet jellemzően csak a Thy Catafalque világába való belépés után lehet felismerni.
A meditációk sora A csend hegyeivel indul. Már az első hangok alaptónusa jelzi, hogy a banda teljesen elkötelezte magát a kíméletlen hangzási környezet megteremtése mellett, amit nem pusztán Breno Machado gitármunkája (az első négy, illetve a hetedik és nyolcadik számban ugyancsak ő szólógitározik) eredményez, hanem része van benne a pusztító erőt sugárzó duplázónak és persze Lédeczy Lambert (Fagyhamu, Gravecrusher, Mörbid Carnage) démoni morgásainak, kántálásainak. A tételben a black metal erőszakos és dermesztő vonásai összeolvadtak a kriptamelankóliával, ekképp elejétől a végéig hatásos párosítást hozva létre. Az individuum végességére hívja fel a figyelmet az introspektívebb szerzemény a Testen túl. Elődjénél is csiszolatlanabb és durvább hangzási környezetet kapunk, ennek ellenére bőven elég mélysége van ahhoz, hogy a hallgatót összpontosítva tartsa a dalszövegen, mialatt az áthalad ezen a gyorsabb tempójú zenei csatatéren. Az énekért ezúttal Bokodi Bálint (ex-A Losing Season) felel, aki tökéletesen megbirkózik a rábízott feladattal. Kitörés és irgalmatlan darálás indítja a pusztulás hírnökét, A földdel egyenlőt, ami azután komfortosan ingadozik a lassabb és gyorsabb ütemek között. Jellemzően nem lehet kitalálni mi vár ránk a következő dallam vagy a baljós harmónia után. Machado profi szólókat, a brazil Samuel Chacontól (Kamikaze) pedig remek fretless basszust produkál. Bokodi itt is korrekten ellátja a vokál körüli teendőket, hangja éppen kielégítő undort és megvetést sugároz a dalszöveghez, bár a lezárás előtti részben Kátai könnyed billentyűitől kísérve hangja talán kissé lágyabbnak hat a kelleténél.
Az első tizenhárom perc tehát elragadó brutalitás, amit csak az egymásra szőtt intenzitás választ el. Nincs hangulati ingadozás miként nincsenek disszonáns kontrasztok sem, mindent a szürke komorság ural. Az összkép azonban pozitív, a dallamtextúra lehet egyszerűbb, de nem sivár!
A pálya második harmadát egy finomabb vágás, a címadó Alföld nyitja. A közel kilenc és fél perces magnum opusz – a korábbi számokhoz hasonlóan – lendületes, pokolbéli vágta, frenetikus szólózással, lelketlen ütésekkel, sejtelmes billentyűkkel, azonfelül Lédeczy démoni, death metalos hörgéseivel. A hatást a litván Austris Apenis francia kürtjének öblös, pásztázó hangzása tovább fokozza. A kompozíció első harmada messziről óhatatlan felidézte bennem a Sear Bliss egy-egy szegmensét, ami azután tovaszáll a progressive metal ihletésű pillanatok folyamában. A középrésztől Horváth Martina csengő hangjáé a főszerep. Énekét az akusztikus gitár tiszta akkordjai kísérik, gondoskodva a kellemes közjátékról, egyúttal a melankolikus lezárásról. A nehézkedés és az agresszió egyensúlya a mélabús hangulattal e helyütt abszolút arányos és tökéletes. A Folyondár egyfajta instrumentális lélegzetvételként érkezik azzal a céllal, hogy az eddig hallott durva, sötét világból kivezessen a fénybe. Az olasz Dario Cei kettős fuvolajátéka nagyon szép, könnyed hangokat képez le, hatásosan kerekíti és lazítja föl a szintén itáliai Daniele Belli erős gitár- és basszus sávját. A tétel zsenialitása abban áll, hogy amikor két percnél már soknak érezzük a diszharmóniát, laza váltással hirtelen remek szólóba kezd, mígnem a vége felé belép az amerikai Chris Lyons brácsája is, s megtörténik az átlényegülés, elöntenek az érzelmek. Ez a fajta megfeketedett, metálkakofóniába rejtett súlyos részletgazdagság teszi a lemez egyik szupernóvájává az esetlennek tűnő Folyondárt. A Csillagot görgető következik a sorban, a kedvencem: középtempós keretbe foglalt, jéghideg riffelés, ezenkívül harmóniákat sem nélkülöző darab. Szövegvilágát tekintve kinyilatkoztatásként van jelen az Alföldön. Ezúttal a rétegzett ének uralja a mixet, a mikrofonnál pedig Lédeczy Lambert mellett Dudás Gábor és Kátai Tamás áll. Az izraeli Ido Romano ney fuvolája biggyeszti az i-re azt a bizonyos pontot, mialatt a Jelenések könnyének 10 fejezetéből hallható az ötödik és a hatodik szakasz.
Még javában pörög a lemez, amikor arra gondolok, hogy az Alföld, a Folyondár és a Csillagot görgető dalszerzése hajlamos kifelé terjeszkedni, és a túlzások helyett inkább a visszafogottság, illetőleg a nyugodt, meghitt felfedezés időszakait öleli fel, addig szövegvilága tekintetében egy soha nem látott belső utazásra csábít, vissza a mindenséghez.
A dalok utolsó triója A felkelő hold országa, a Szíriusz, valamint a Néma vermekből áll, amelyek hangzása úgyszintén egyedülálló. Temperamentumosak, kidolgozottak, intenzívek, ugyanakkor Thy Catafalque mércével mérve minimalisták. Az elektronikai és indusztriális elemek megmaradtak, de jobbára a lemez fő stílusának alátámasztására szolgálnak. Veres Gábor (Watch My Dying) vokálja vicsorgó, sőt, megszállott A felkelő hold országában, érezni ahogy átéli előadását. A lehúzó riffek összeütköznek a tempós dobokkal, s maximális összhangban mozogva jó alapot teremtenek Apenis bújtatott francia kürtjéhez. Ámbár az átkötések rendben vannak, a korábbihoz képest a kanyarok kevésbé kiszámíthatatlanok, továbbá sajnálom, hogy a szintetizátor csak a háttérben ketyeg valahol, az összkép ettől függetlenül leköti a figyelmet. Ezt a tracket tekintem emez megkínzott, kíméletlen, mindamellett mámorító album kvintesszenciájának. A Szíriusz egy újabb kifinomult, ámbár rövid instrumentális közjátékot hoz (felelevenítve Herczeg Ferenc időgépét, a fantasztikus novellából), ami nagyban hozzájárul az érzelmekkel teli kínálat szélesítéséhez, mialatt felvezeti a zárótételt. A Néma vermek nyers éleket és göcsörtös tónusokat tartalmaz. Veres Gábor hangja szinte kísérteties. Az izmos basszus, a poros riffek, hovatovább a karcsú szintetizátor rideg hangulatot áraszt.
Úgy tűnik számomra, mintha hosszú vándorlás után a Thy Catafalque visszatalált volna oda, ahonnét elindult. Az Alföldön az eredeti black metal stílusjegyeket átitatták az évek során felszedett atmoszférikus, elektronikus és nagyzenekari elemekkel, amelyekből most a szélsőségeket visszabontották, ekként úgy működik a produkció, mint egy varázslat. Colin Davisnek hála a dallamtextúra egy mesteri és komplementer hangzásba csomagolódott, ami hatalmas lendülettel bír, miközben az album a legapróbb részletekig elmenően, ideértve a Karancz Orsolya készítette borítót is, tényleg jól ki van találva.
Mindent összevetve gazdag dallamaival és vágtató ritmikus pulzusával ez egy koncentrált alkotás; erősen szenvelgő, kellően zord, rettenetesen depresszív, de elég változatos és gyöngyőrű is ahhoz, hogy minden extrém zenerajongó érdeklődését felkeltse. Remélem maradnak ezen a vonalon. A legmagasabb ajánlás!
Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2023
Stílus: Avant-Garde Metal
Web: facebook.com/thycatafalque
Tracklist:
- A csend hegyei
- Testen túl
- A földdel egyenlő
- Alföld
- Folyondár
- Csillagot görgető
- A felkelő hold országa
- Szíriusz
- Néma vermek
Pontszám: 10