Lemezismertetők

THY CATAFALQUE – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy egy új Thy Catafalque lemez minden alkalommal az év egyik legizgalmasabb és legjobban várt megjelenése számomra. Még valamikor a ’10-es évek elején, a Róka Hasa Rádió által ismerkedtem meg Kátai Tamás egyszemélyes formációjával, ami aztán az elmúlt tíz évben az abszolút kedvenc hazai zenekarommá vált. Ez idő alatt három anyaga is az év lemeze volt nálam (Meta, Geometria, Vadak), ami még nemzetközi szinten is páratlan dolog! Szintén nem mindennapi teljesítmény az sem, hogy szerintem a Thy Catafalque több, mint 20 év után napjainkban is a csúcson van, és nem csökken a színvonal! Szerencsére a termékenységgel sincs probléma, (ami szintén nagy szó, hogy nem megy a minőség rovására), hiszen a tavaly megjelent Alföld után nem sokkal több, mint egy évvel máris elkészült az új anyag. A gyönyörű álmok ezután jönnek címet viselő tizenkettedik nagylemez november 15-én érkezik a Season Of Mist kiadó gondozásában.

A legfrissebb produktum egy dologban mindenképp különleges, mégpedig, hogy minden eddiginél több, szám szerint 27 vendég zenészt és énekest vonultat fel, ami egészen elképesztő! A közreműködők hangsávjai 4 földrész 12 országában kerültek rögzítésre, szóval egy igazi interkontinentális koprodukcióról beszélhetünk. Úgy gondolom, Tamás esetében minden túlzás nélkül használhatjuk a zseni kifejezést, ugyanis egy ilyen komplex anyagot így kigondolni és összerakni szerintem nem sokan képesek a világon! Azon túl, hogy gitáron, bőgőn, billentyűs hangszereken és a dobok programozásában is remekel, ehhez további területeken is tehetség szükséges, mint pl. kiváló dalszerzői képesség (nagyon fontos!), egyéniség, kreativitás, ízlés, zenei-, és irodalmi műveltség, stb… a dalszövegekről nem is beszélve, ami már egyenesen költészet!

Míg legutóbb az Alföld lemez egy kifejezetten sötét, zord vidékre kalauzolta a hallgatóságot, az új albumra visszatért az avant-garde stílus és a dallamosság, de közben kellőképp acélos maradt. Műfajilag a dalok igen széles skálán mozognak, mindenféle stílusjegyek hallhatók. Éppen ezért színes és változatos, amiben a jellegzetesen „kátais” dallamok és az elektronikus betétek mellett az extreme metal fajták keménysége és súlyossága is abszolút jelen van. Hangszerelés tekintetében is rendkívül színes, az alapvető metal hangszerek és a billentyűk mellett számos vonós, fúvós és közel-keleti pengetős különlegesség is képviselteti magát. Bár feltűnnek apró újítások, az album szerintem nagyjából tipikusnak mondható. Ha hasonlítanom kellene valamelyik korábbihoz, stílusát és szerkezetét illetően talán a Rengeteg és a Vadak keverékeként jellemezném. A régebben még jellemző extra nagy terjedelmű dalok ugyan ezúttal is elmaradtak (még a leghosszabb sem éri el a 8 percet sem), és a 10+1 tételből álló dalcsokor – a maga szűk háromnegyedórás játékidejével – sem számít túl hosszúnak, tartalmilag kifogástalan.

  • spoiler következik!

A címadó mellett korábban már közzétett két klipnóta nyitja a sort. Elsőként a Piros Kocsi, Fekete Éj jellegzetesen Thy Catafaque-os dallamai varázsolnak el, amihez remekül passzol Bakos Attila orgánuma, valamint Horváth Martina hangja is felcsendül. Rendkívül kellemes hangulata van a számnak, a szövege pedig csodálatosan költői.

A Mindenevő ezzel szemben egy kimondottan brutális darab, ami tökéletesen kimeríti az extreme metal gyűjtőnév fogalmát. Kőkemény riffek, thrash-, black-, death metal elemek, intenzív tempó, súlyos mondanivaló, hozzá pedig brutális hörgés/károgás/üvöltözés Bokodi Bálint torkából, amit remekül egészít ki Dudás Gábor tiszta éneke. Mindeközben egy valóságos hangszer orgia zajlik a háttérben, amihez akusztikus gitár, nagybőgő, fretless basszusgitár, kürt, klarinét, buzuki, és baglama is asszisztál. Nem gyengén komplex alkotás!

Ha a gyanútlan hallgató azt gondolta volna, hogy túl van a legdurvább számon, az tévedett, ugyanis a Vasgyár sem holmi rádiós sláger! Thrash metalos kezdés, aztán átmegy death metalba, fogós középtempók, progresszív szintiszólók, hegedű…, rendesen odabasz! A gyilkos hörgést Veres Gábornak és Kónya Zoltánnak, míg a gitárszólót Vígh Zoltánnak köszönhetjük. Igen erős hat percre számíts!

A Világnak világa tovább folytatja a pusztítást, majd ízlésesen átmegy egy könnyebb stílusba, mert a refrén, illetve a dal második fele már jóval lazább hangvételű. A mikrofon mögé ezúttal Vörös András tért vissza, akit a Vadak lemezen már hallhattunk, a dalt pedig Varga Krisztián remek gitárszólója zárja. Ügyes átvezetés, mert az utána következő Nyárfa, Nyírfa már egyértelműen a dallamosabb fajtából való, ami egyben a legrövidebb tétel is a lemezen. Ebben ismét Dudás Gábor énekel, és még egy király szaxofon szóló is befigyel!

Az egyetlen igazi meglepetést a sorból minden tekintetben teljesen kilógó Lydiához jelenti. Ez egyébként egy feldolgozás, aminek eredetijét Sebő Ferenc együttese jegyzi. A műfaját nehéz meghatároznom, valamiféle középkori/reneszánsz stílusú népzene, vagy regös ének, a tartalmát illetően pedig egyfajta ókori romantikus duettről van szó. Az Embersólyom című Kaláka coverrel ellentétben itt Tamás nem túl sokat változtatott az eredetin, jóformán csak a hangszerelés lett másabb. Martina szokás szerint gyönyörűen énekel, Dudás Gábor pedig kiváló partnernek bizonyul. Abszolút formabontó, mindemellett az egyik személyes kedvencem.

A Vakond egyértelműen a Vadak lemezt juttatja eszembe, hiszen erősen hajaz a három évvel ezelőtti albumon hallható Kiscsikóra. Nem pusztán azért, mert mindkettő instrumentális és egy állatról kapta a nevét, ráadásul mindkettő a 7. szám a lemezen, de hangulatában és zeneileg is nagyon hasonlítanak. Az eleje rendesen olyan, mint valami Morricone western filmzene. Pajkos tempó és harsány dallamok jellemzik, emellett mindenféle ritka hangszerek színesítik: baglama, szárnykürt, trombita, harsona, buzuki, minden van. Az utolsó másfél percben ehhez még jön egy kis progresszív szinti-pop zenei betét is, ami akár meglepő is lehetne, de aki képben van a Thy Catafalque lemezeivel, annak teljesen természetes jelenség. Ez jelen esetben egyfajta átvezető szerepet is betölt a következő dalhoz, ami szintén elektronikus zenei alapokra építkezik.

A Ködkirály úgy kezdődik, mint valami misztikus tv film. Erős váltás hangulatban, ugyanis ez az album talán legmélyebb és legsúlyosabb darabja. Az első fele Dudás Ivett kellemesen melakolikus énekére épül sci-fi filmzenékre emlékeztető zenei alapon. Meg kell hagyni, igazán el tud vinni gondolatban! Középtájon azonban egycsapásra egy tonnányi súly szakad ránk, és nehéz, málházós doom/death riffek veszik át a főszerepet, amit Veres Gábor károgása/hörgése tesz még félelmetesebbé. Az Ének a búzamezőkről volt hasonlóan erős a Geometria lemezen. Jól felépített nóta, amiben mellesleg még elektromos cselló és kürt is szerepet kapott. Mély nyomot hagy az emberben!

Az Aláhullás egy remek középtempós szám némi indusztriális beütéssel, ami zeneileg nekem egy kicsit az újabb kori Gojira-t juttatja eszembe. Élvezetes zenei témákkal operál, amire ezúttal Bokodi Bálint üvöltözik rá. A sort végül a kimondottan slágeres címadó dal zárja, amit már jól ismerhetünk, hiszen ez volt a legelső single, ami megjelent az albumról. Bónusz nótaként felkerült még az Omega zenekar Babylon című dalának feldolgozása is, ami bizonyára szintén nem ismeretlen Thy Catafalque rajongók körében, mert tavasszal ezt is közzétették már. Stílusát tekintve beillik a sorba, de őszintén szólva nekem nem igazán tartozik a kedvenceim közé, pedig egyébként az eredetit szeretem.

Egy szó, mint száz, Kátai Tamás és társai megint egy kiváló albumot tettek le az asztalra. Mondjuk, én a női énekből szívesen fogadtam volna egy kicsit többet, de ez már csak egy személyes telhetetlenség részemről. Mindenesetre így még nagyobb kíváncsisággal várom majd a következő lemezt, pláne, ha a gyönyörű álmok tényleg még csak ezután jönnek…

Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2024
Stílus: Avant-garde metal
Web: facebook.com/thycatafalque

Tracklist:

  1. Piros Kocsi, Fekete Éj
  2. Mindenevö
  3. Vasgyár
  4. Világnak Világa
  5. Nyárfa, Nyírfa
  6. Lydiához
  7. Vakond
  8. Ködkirály
  9. Aláhullás
  10. A Gyönyörü Álmok Ezután Jönnek
  11. Babylon (Bonus Track – Omega Cover)

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

THY CATAFALQUE – Alföld

Herczeg Frigyes

Thy Catafalque – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Thy Catafalque – először élőben Budapesten

KMZ

THY CATAFALQUE – Vadak

Equimanthorn

Thy Catafalque interjú

KMZ

Thy Catafalque – Sirály (Official Premiere)

KMZ

THY CATAFALQUE – Sgùrr

Menegroth

Thy Catafalque – „Jura” dalpremier

KMZ

THY CATAFALQUE – Rengeteg

Black_wizard

Hot News – Thy Catafalque MP3

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Cynic – Thy Catafalque – Generation Kill – Ghost Brigade – Ava Inferi

KMZ

Hot News – Season of Mist news: Thy Catafalque – Septicflesh – Minushuman – Silent Stream Of Godless Elegy – Ava Inferi

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek