TOKYO MOTOR FIST – Tokyo Motor Fist

Print Friendly, PDF & Email

2017. máj 8, 11:53 :

Kiadó: Frontiers Records

Weboldal: @facebook

Kiadás éve: 2017

Stílus: AOR / Hard Rock

Brief Sum: The name may conjure up thoughts of an ancient form of Japanese bondage, but at least the guys didn’t name themselves, let’s say, Trixter Danger Cult… That’s right, vocalist Ted Poley teams up with guitarist Steve Brown (Trixter) and the rhythm section of Greg Smith (Ted Nugent, Rainbow, Alice Cooper) and Chuck Burgi (Rainbow, Blue Oyster Cult, Joe Lynn Turner) to create an infectious slice of classic 80s melodic rock that you just have to rock along with.

 

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb hazai világhálós mémjének, „Nyugi-makinak” a stílusában szólva: mindenki nyugodjon le a pi…ba, nem minden Frontiers kiadványon működik közre Alessandro Del Vecchio!

Talán nem árt ezzel kezdeni, mert az említett úriember számtalan, a nápolyi székhelyű cég által gondozott anyaghoz adta a nevét hangszeresként, szerzőként és / vagy producerként, s miután ezen albumok többsége – finoman fogalmazva – nem igazán öregbíti a kiadó és a rockzene hírnevét, a műfaj rajongói közül egyesek ma már hajlamosak meghallgatás nélkül visszadobni az olyan lemezeket, amelyek az ő keze nyomát viselik. A Danger Danger frontembereként ismert Ted Poley tavalyi szólómunkája, a Beyond The Fade szintén ezt a nem túl dicsőséges sort gyarapította.

Így jutunk el a roppant fura Tokyo Motor Fist névre keresztelt négyesfogathoz, illetve annak bemutatkozó korongjához. A csapatot ugyancsak Ted hozta létre, nem is akárkikkel: itt van Steve Brown gitáros (Trixter), no meg két egykori Rainbow muzsikus, Greg Smith basszer és Chuck Burgi dobos (lásd még: Ted Nugent, Alice Cooper, illetve Blue Oyster Cult, Joe Lynn Turner). Ilyen nagy múltú, sokat látott profik nyilván nem szorulnak külső segítségre, ha számírásról van szó, és a Steve által ellátott produceri feladatokat sem lett volna értelme másra bízni. A zenészként tagadhatatlanul tehetséges, ám dalkovácsként igencsak középszerű Del Vecchio ily módon labdába sem rúghatott ezúttal. A legfontosabb azonban az, hogy a tagoktól elvárható szintű, ütős anyag született.

A stílust – és természetesen az éneket – tekintve éppenséggel afféle soron kívüli Danger Danger albumról is beszélhetnénk, de a jelenleg szárazdokkban veszteglő „duplán veszélyes” formáció sajátos működése miatt Poley jobbnak látta, ha nem bolygatja a bejáratott nevet. (Ahogy Bruno Ravelék is, akik The Defiantsként hoztak ki lemezt Paul Laine-nel az elmúlt évben.) Kiválóan példázza ezt mindjárt az elején a Love Me Insane és a Shameless, amelyekkel mintha a 2009-es Revolve folytatódna pontosan ott, ahol a Dirty Minddal abbamaradt. Lényeges eltérést jelent viszont a megszólalás, itt ugyanis a Def Leppard hatások erősödnek fel. Ezalatt persze a Hysteria és az Adrenalize idején csúcsra járatott digitális hangzás értendő elsősorban, ám a Put Me To Shame a High ’N’ Dry őserejű lendületét is képes megidézni.

Történetesen a fenti három nóta lett a legnagyobb kedvencem a korongról. Nem mindegyik szám tud ekkora újdonsággal szolgálni, ám szerencsére komoly üresjárat nélkül, magas fordulatszámon csépel a „tokiói motorököl”.

Kár – kissé nehezen is érthető a dolog –, hogy nem sikerült felléptetni a bandát az idei Frontiers Rock Festivalon, ahol Ted mind a Danger Danger élén, mind szólóban fergeteges parti-hangulatot varázsolt korábban.

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Pickin’ Up The Pieces
2. Love Me Insane
3. Shameless
4. Love
5. Black And Blue
6. You’re My Revolution
7. Don’t Let Me Go
8. Put Me To Shame
9. Done To Me
10. Get You Off My Mind
11. Fallin’ Apart

Pontszám: 8

VN:R_U [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Ezt a cikket eddig 340 alkalommal tekintették meg.

Hasonló Bejegyzések

Megosztás

Szólj hozzá!