Kiadó: –
Weboldal: facebook.com/TORNFROMEARTH
Kiadás éve: 2009
Stílus: Sludge / Doom metal
(scroll down for English Version)
Nem sok mindent tudtam a Torn from Earthről (lassan minden kritikámat így kezdem), de a zenekarnevek és a stílusmegnevezések, amik felvetődtek a banda környékén, kíváncsivá tettek. Sok helyütt olvastam ugyanis a sludge, a doom és a stoner jelzőket és mint ezen műfajok nagy rajongója, utánanéztem, hogy vajon mi is ez a Torn from Earth. Meglepődve tapasztaltam, hogy magyarok, nem sok ilyen irányú magyar zenekart ismerek. Körülbelül öt éve alakultak Budapesten, de a mostani felállás csak két éve vált véglegessé. A négy srác és egy lány (!) végül 2008-ban látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy felvételt készítsenek. Kiválasztották hát öt legjobbnak tartott számukat és a Metal School-ban felvették azokat. A keveréssel – amit a tagok saját otthonukban végeztek – és a grafikai munkákkal együtt végül 2009 elején lett kész a demo. A lemezt amúgy akár EP-nek is nevezhetnénk, ugyanis külsőre is és belsőre is igen magas színvonalú kiadvány.
Az első dal – All Over Myself – igen biztatóan indít, mélyre hangolt, iszapos gitárokkal és Hámori Benedek üvöltésével. A délies, sludge-ízt nagyon jól hozza a banda, hogy letisztázzuk, mit is jelent ez, említsük meg a 16, a Down és a Crowbar zenekarokat. Azokéhoz hasonlóan morcos, vastag és sáros a muzsika, és nagy örömömre szolgált, hogy igen hangulatos szólókat is találni már rögtön az első dalban. A hangzás elfogadható, de azért remélem lesz ez még sokkal jobb is, a tartalom megérdemelné. A dobok kicsit fátyolosan szólnak és jobban előtérbe kerülhetnének, valamint szerintem az ének is lehetne hangosabb. A zenészi tehetséggel sehol sincs gond, a fent említett szólók is tökéletes érzéssel vannak eljátszva. Egyedül talán az éneken lehetne kicsit javítani, olyan, mintha néha-néha elcsúszna olyan irányba, ahova tulajdonosa nem akarja, és talán még erősíteni is lehetne rajta. Persze semmi súlyos gond nincs Benedek teljesítményével sem. A dalok hossza az ebben a műfajban szokásos öt-hat-hét perc körül mozog. A második Mesmerized lassú, kicsit noise-osan zúgó hátterű mocsári ballada, ahol az ének nagyban emlékeztet Phil Anselmoéra. A ballada szó ne vezessen senkit se félre, szó sincs itt szerelemről, a dal minden lassúsága és country-érzete mellett is egy úthenger erejével hajt át a hallgatón. Az ötödik perc környékén érkező szóló igen emelkedett csúcspontjára vezet fel a számnak, ahonnan aztán az ének rángat le újra minket a földre. Sajnos a hangzás útjába áll az igazán katartikus élménynek.
A Withheld Breath egy szintén elég erős sludge szerzeménynek indul, minden hagyományos elemmel, különösen dühös verzékkel aztán a felénél egy igen hangulatos akusztikus gitáros, dobjátékos átvezető található, ami egy pár pillanatra ettől a műfajtól szokatlanul nyugodt hangulatba ringat. Aztán persze megérkeznek a torzított gitárok és az üvöltés, de a nyugodt hangulat valahogy mégsem múlik el, talán a riffek tartják meg. Az Old Wounds lassan indít, komor gitárriffekkel, de itt nagyon előjön, hogy Benedek torkának még erősödnie kell. Egyébként egy lassabb dal, de az album legfájdalmasabb tétele és (akárcsak a 16 új albumán sokszor) előjön benne a csalódottság érzése. Ebben a tételben is találhatunk halkabb belassulós részt, ami megint katarzisélményhez vezetne, ha a hangzás meg nem akadályozná ebben. Igaz, közelebb jut hozzá, mint az előző hasonló rész. Gitárgerjedéssel és fura, dark ambient-be vagy noiseba illő zajokkal zárul az utolsó előtti dal.
Az ötödik, záró tétel a The Ending címet viseli és 11 perces hosszával előrevetíti, hogy itt valami epikus készül. Hangmintával majd azt követően noise-szerű gitárgerjesztéssel indul, mely később ritmusossá válik és egészen elkezd zenére hasonlítani. A basszusjátékról eddig nem szóltam, mert nem nagyon volt kiemelkedő szerepe, de ebben a tételben, mikor már az ének is elkezdődik, tisztán kihallható és igen jó hangulatteremtő. A nyolcadik percig szinte megállás nélkül zúdulnak ránk a lassú, ólomsúlyú riffek és a kiábrándult, dühös acsargás, ott azonban valami nyugodtabb kezdődik. Elfojtott gitárhangok és kellemes dobjáték ringat, de egyre inkább érződik az újra kitörni készülő vihar. És tényleg, nemsokára újra megérkezik a dühös kiabálás. Végül ebben a vénában végződik az album, a vigasz nélkül nyugtató gitárriffek és belső ördögünk őrült hangjai hagynak minket magunkra.
Nagyon érett és átgondolt produkció a Torn from Earth-é, örülök, hogy vannak olyan zenekarok Magyarországon, akik ezt a zenét ilyen szinten, szeretetből űzik. Kíváncsi lennék élőben is a bandára, úgyhogy kedves szervezők tessék őket koncerteztetni. Mivel pestiek, még utazniuk sem kell sokat. Az anyag kevés hibái közé tartozik a keverés – az ének tényleg nagyon háttérben van – és az énekhang gyengesége. Viszont meglepő módon még a 11 perces szám során sem tapasztalhatunk unalmat vagy üresjáratot. Tisztességes munka.
——————————
ENGLISH VERSION:
I knew not a lot of things about Torn from Earth (I seem to start all of my reviews this way), but the genre and band names revolving around their name made me curious. In many texts I read the words sludge, doom and stoner and as a fan of these genres, I started to look up what is this Torn from Earth. I was surprised that they are Hungarian for I know of very few Hungarian bands from this genre. They were formed in Budapest about five years ago, but the current lineup became secure some two years ago. The four guys and one girl (!) finally decided to release something in 2008, so they chose five tracks thought to be their best and recorded them in Metal School. The demo was complete with the mixing – done by the members in their homes – and the artwork in the beginning of 2009. This disc could be called an EP instead of a demo, because it is a high quality release both inside and outside.
The first song – All Over Myself – sets off very nicely with low, muddy guitars and the screaming of Benedek Hámori. The band provides the southern sludge-flavour quite well. To make the meaning of this statement clear let’s mention the bands 16, Crowbar and Down. The music – similar to that of the aforementioned bands – is grim, rough, thick and swampy. I was very happy with the fact that there is a very moody solo right in the first track. The sound is okay, but I hope it will be much better on later releases, the content is worth it. Drums seem to sound from behind a thin veil and could be more in the center of attention and I think the vocals could be louder, too. There are no problems with the musical talent at all, even the solos are played with perfect feeling. The only thing that could be bettered is the voice of Benedek. It seems to stray from its owner’s path from time to time and it could be strengthened, too. But there are no serious problems with it either. The length of the songs is around five-six-seven minutes, which is common in this genre. The second song, Mesmerized is a slow swamp-ballad with a noisy hum in the background in which the vocals remind me of Phil Anselmo’s. Let the word ballad misguide none of you, there’s no love in this song. Despite all its slowness and country-feeling, the song drives over the listener with the power of a steamroller. The solo at arond the fifth minute leads us up to the climax of the song, from where the vocals bring us down to earth again. Unfortunately, the sound stands in the way of the real catharsis.
Withheld Breath also starts as a quite strong sludge song with every traditional element and exceptionally angry verses but around its half it turns into a very moodful acoustic-guitar-plus-drums interlude bringing a feeling of rest which is unusual in this genre. After this, the distorted guitars and the angry vocals arrive again, but the somehow the relaxed mood does not pass. Maybe the riffs keep it. Old Wounds starts slowly, with grim riffs, but here it really turns out that the throat of Benedek has to gain strength. It is a slow song, by the way, but the most painful one on the disc, and (just like on the new album of 16) the feeling of disappointment is present. It also contains an even slower, more silent part, which would lead us to another catharsis, if the sound were not the way it is. Anyway it gets closer to it than the previous attempt. The song closes with guitar overdrive and sounds which would fit into a dark ambient or noise song.
The fifth, closing track bears the title The Ending and its length of eleven minutes projects that there’s something epic about to happen. It sets off with a voice-sample and noise-like guitar overdrive, which later becomes rhythmic and starts to take on the appearance of music. I haven’t spoken of the bassguitar so far, because it hasn’t really had a big role, but in this track when the vocals begin it could be clearly heard and it creates a great mood. Until the eighth minute, the slow lead-weighted riffs and the disappointed, angry growling keep raining down upon us but there starts something more relaxed. Blunt guitarsounds and pleasant drums rock us but we feel the storm coming. And so, the shouting starts again soon. Finally, the EP ends in this manner, the soothing-without-solace riffs and the insane voice of our inner devil leave us to ourselves.
The release of Torn from Earth is a very ripe and mature production, I’m happy that there are bands in Hungary who play this kind of music on this level with such love. I’m curious about a live performance of the band, so dear organisers, please find them with your offers. They even live in Budapest, so don’t have to travel so much. The few problems of the material are the mixing – the vocals are really neglected – and the weakness of the vocals. But, suprisingly enough, we couldn’t find any boredom or in vain stuff even in the 11-minute piece. Very good job.
Tracklist:
1. All Over Myself
2. Mesmerized
3. Witheld Breath
4. Old Wounds
5. The Ending