Kiadó: Dynamic Arts Records
Weboldal: www.torturekiller.com
Kiadás éve: 2013
Stílus: Death Metal
Brief Sum: The overall impression of the album delivers what you would expect from, as an example, Six Feet Under; powerful riffs colliding with the power of a machine. Yet, despite its shortness, you can easily get lost in its monotonity. There are a few interesting ideas that can catch your attention, but I, for one, need more excitement than this to keep me interested.
Nem véletlenül kölcsönözte a Torture Killer a Six Feet Under egyik dalától a nevét. A történet 2002 tavaszán kezdődött, mikor pár finn srác sörözgetés közben kedvenceiket kezdték játszani a próbatermükben. A Six Feet Under és Obituary súlyos riffjei eljuttatták a csapatot többek között egy helyi rockfesztivál deszkáira. Ekkor határozták el, hogy komolyabban veszik ezt az egészet, kitaláltak egy zenekar nevet és nekiláttak saját dalokat írni. Ennek eredménye lett a For Maggots to Devour lemez. De az igazán érdekes fordulat még hátra volt. Egy fesztiválon összeakadtak a nagy példaképpel, a Six Feet Underrel, Chris Barnes megnézte a csapatot, akik akkoriban énekes problémákkal küszködtek, és ezen események eredménye a Swarm! című lemez lett, ahol az énekesi posztot maga Barnes látta el, sőt a dalszerzésből is kivette részét. A közös munka csak a stúdiózás idejéig tartott, az élőbeli dolgokat már új énekessel adták elő.
A Phobia immár a negyedik nagylemezük. A stílusuk nem nagyon változott, továbbra is érezni kik is vannak náluk a csúcson. Legjobban egy rendületlen death metal gépezetként tudnám érzékeltetni muzsikájukat.
A kezdő riffek és az első dal még nagyon barátságos képet mutat, nem az a pőre metal, amiről a lemez nagyobbik része szól. A vokállal aztán eltűnnek a harmóniák, csak a zakatoló gépezet marad velünk az elkövetkező fél órára. A címadó Phobia kezdésénél újabb hatást villantanak fel, mintha egy brutálra vett Motörhead-et hallanánk. Kényelmes középtempóban lépdel a dal. Ez a sebesség lényegében a teljes lemezre jellemző, nem kapkodnak a srácok. Egyszerű, áttekinthetők a dalszerkezetek, és a középtempó ellenére nincsenek elnyújtva. Érdemes figyelni a nótákra, mert minden tételben találni apró érdekességeket, amik kilógnak a dalok sodrásából. Egy-egy gitárkiállás, tempó variálás, vagy a templomi kórus az Await His Third Arrival végén. A Written in Blood jó példa mindenféle trükközésükre. Izgalmas és egyben meglepő kezdés, vánszorgó középrész, egyszerű refrén. Ez után a Face of My Victims tempósnak tűnik, de kell is, hogy felrázza az embert. Hallgatása közben ismét elkap az az érzés, hogy nem más ez, mint jó kis rock and roll, mintha a death metal Toxic Holocaust-járól lenne szó.
A March of Death címéhez hűen visszatér a menetelős cammogáshoz, középrészt azért begyorsítják, a szóló is jobban fekszik így alá. A befejezése elég érdekesre sikeredett, visszatértek a kezdő témához, amit hirtelen elharapnak és csak a csend marad, az ember várja, hogy na most visszatérnek, de csak tart a csend, majd berobban a következő dal. A meglepően lendületes kezdés után súlyosan visszafogottá válik a verze. Lényegében csak ének és dob szól.
Egy átvezető hangszeres track után következik a záró Voices, ami az egyik legjobban eltalált kezdéssel rendelkezik, ha kicsit belefáradt az ember a lemezbe, tuti felkapja rá a fejét. A szokásos vánszorgás a verzében itt is megvan, de a refrénje kiemelkedik a többi közül, talán a nagyszabású szóval érzékeltethetném legjobban, persze ezen a szinten értelmezve.
A lemez összbenyomásra hozza azt, amit mondjuk egy Six Feet Under anyag, gőzgépek erejével újra és újra lecsapó markáns riffeket. Ugyanakkor a viszonylag rövid játékidő ellenére is könnyű beleveszni a monotonitásba. Vannak jó megoldások, amikre az ember felkapja a fejét, de nekem ennél több izgalom kell, hogy fenntartsa a figyelmem.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Devil’s Reject
2. Phobia
3. Await His Third Arrival
4. Written in Blood
5. Faces of My Victims
6. March of Death
7. The Book of A Dying World
8. Epitaph
9. Voices
