
A lengyel metal birodalom újabb istentelen hordát szabadított a világra! Ezúttal Poznań-ból érkezik az invázió, a fiatal black/death metal Towards Hellfire bázisáról. A következőkben a Death upon the Holy Throne című, a Putrid Cult gondozásában megjelent debütalbumukat veszem röviden górcső alá.
Ha egy gondolattal kellene összefoglalnom miben látom a közel 40 perces mű különlegességét, azt mondanám, hogy a trió – Pilaf (Enslavement) basszus; Robert Powała (Mordhell) dobok; Piotr Szymański (ex- Bloodthirst) ének, gitárok – képes volt kitekinteni a black/death szemüveg fölött, és a műfajra jellemző zajos csörömpölésbe jelentős dallamtextúrákat injekcióztak, miközben szerencsére nem tértek le a „true vonalról”. Szövegviláguk ugyanígy műfaji határokon belül marad, ami azt jelenti, hogy az alvilág, a keresztényellenesség, illetőleg a háborúk állnak a középpontban.
A korongon helyet kapott nyolc kérlelhetetlen aprítás közül elsőként a Nocturnal Rites csendül föl. A zörgő cinek, egy-két rövid blast beat lépcső, komoly riffelés, és karakteres, kissé melodikus dallamok kirántanak a semmitmondó, hétköznapi nihilből, a zsigeri gonoszság országába. Számomra megnyerő ez a határozott thrashes arculat, ami arra késztet, hogy a Towards Hellfire muzsikája kíséretében ünneplem a háborúk és a halál démonjait, valamint az alvilág nagy hercegét. A refrénnél a vagány torokvokált támogató harci dobok és a tremolók szinte őrjítőek! Sötét harmóniákat ígér a Hammer for Betrayal is. A brutalitás kérlelhetetlen marad, azonban vannak benne kecsesebb hangok, amelyek elnémítják ezt az ősi agressziót, majd rugalmasabbá, nyitottabbá teszik a kompozíciót. A nagy technikai csodák elkerülik, de éppen ez a természetesség teszi vonzóvá. Ezt a számot a militarista menetritmus mellett a kivételes tremolószedés uralja, míg a vokál dallamosan károgó. Az Obssessed by Hate nyers erővel tör ki. Reszelős, poros gitárok, valamint a pokoli, kalapáló dobtémák, illetőleg mély énekminták dominálják. A gyors és a középtempó hatásos egyvelege hatalmas szólókkal fűszerezve! A Follow the Path of Chaos következik, szintén katonás ütemmel. Az ismétlődő szakaszok, vagy inkább a heavy gitárok környezeti színezése miatt egyes pillanatok, szinte lírai játékérzéket öltenek.
Az ötputtonyos tokaji borom elfogyasztása felénél járok, és ahogy a poharam ürül, úgy a lemez is lassan túlpörög a félidőn. Örömmel konstatálom, hogy nincs lassulás! A Death upon the Holy Throne erős intenzitása megmarad a címadó tételben is, miközben a dallami oldal úgyszintén erős vonást mutat. Szilárd groove-ok és basszus, ellenállhatatlan szólók és termékeny riffek tökéletesen ötvöződnek a gyilkos tempó tehetségével. A géppuskás dobolás kaotikus őrjöngéssel kísérve egy sokkal tipikusabb black metal rohamra ösztönzik a gitárokat a kedvenc opusomban, a Gospel of the Violence-ben. Ez a track mindenben felülmúlja az eddig hallottakat; lengyel barátaink itt igazán kihozták a maximumot a státuszukból! Tetszik, ahogy kerülik a leleményes dalírást az egyszerű, koszos, melankolikus skandináv dallamvilág javára. Lassan, légiesebb dobolással indul Transfiguration, majd kitör és blast beatekkel lerohan. Emelkedettségét a gitármű garantálja, egyébként egy élvezetes, headbanging tétel intenzív thrash riffeléssel, amely itt-ott átadja helyét a gyászos tremolóknak. A vokál talán e helyütt mondható a leginkább dominánsnak. A rothadás és mocsok az éles húroknak hála mélyen az agyba vájnak. Az utolsó tétel szintén valamiféle méreg, ami lassan, de biztosan beszivárog az erekbe. A harapós, engem messziről a Deströyer 666-ra emlékeztető vokálsáv, továbbá a szívbe markoló 100%-os nosztalgiafaktorra állított dallamossága ejtett rabul.
Szólnom kell még a produkció további két szereplőjéről: Robert A. von Ritter grafikája ugyancsak kiváló, azonfelül további pokoli hangulatot kölcsönöz a műnek. Michał Grabowski (Feto in Fetus) pedig maradandót alkotott a mix és a keverés terén egyaránt.
Nem szaporítom tovább a szót, hanem kerek perec kimondom, amit gondolok. Ezen a korongon minden számnak megvan a maga kis identitása, és mind a black, mind a death metal DNS-ének kielégítő keveréke találkozik benne. A Death upon the Holy Throne annak ellenére, hogy jól ismert mintákon alapszik, rendkívül élvezhető alkotás, amely kötelező zenei kíséret, ezt a semmitmondó világot elutasító, a kárhozatba tartó vándoroknak. Magas ajánlás! Niech ogień piekielny zapłonie!
Kiadó: Putrid Cult
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black / Death
Web: facebook.com/Towardshellfire
Tracklist:
- Nocturnal Rites
- Hammer for Betrayal
- Obssessed by Hate
- Follow the Path of Chaos
- Death Upon the Holy Throne
- The Gospel of the Violence
- Transfiguration
- The Oath of the Ancient’s Gods
Pontszám: 9,5