Lemezismertetők

TOXIK – Dis Morta

A Toxik legújabb anyaga semmiképp sem azoknak való, akik könnyed, rádióbarát zenére vágynak. Az eredetileg 1985-ben alakult, majd az évtizedek során többször is darabokra hullott legendás amerikai thrash fogat harmadik teljes hosszúságú albumának megjelenése valóban időszerű volt, hiszen az első két kultikus anyag (a World Circus és a Think This) még a nyolcvanas évek második felében látott napvilágot. Szerencsére a német Massacre Records kiadásában megjelentetett album megérte a hosszas várakozást és nem vált sem a zenekar, sem a kiadó szégyenére: a jelenleg Josh Christian (gitár, a jelenlegi felállásból megmaradt egyetlen alapító tag), Ron Iglesias (vokál, gitár), Eric van Druten (ritmusgitár), Shane Boulos (basszusgitár) és Jim DeMaria (dob) által alkotott ötösfogat olyan remekművel tért vissza, amelyben az alkotók úgy voltak képesek minden apró részletre ügyelni, hogy közben mit sem veszítettek el a Toxik zenéjének pusztító intenzitásából. Miközben az anyag akár egyfajta műfajok közötti átjárásokkal kísérletező, fúziós kitekintésnek is felfogható, a dalok fogóssága, valamint a Nervosa-val is dolgozó Martin Furia munkáját dicsérő remek mix és a Maor Appelbaum Mastering Studio-ban tető alá hozott keverés olyan átütő erőt ad az albumnak, amelyet ritkán hallhatunk.

Már mindjárt a címadó Dis Morta láthatóan erős indítás: egy rövid bibliai témájú (Deuteronomium 2:31) narrációt követően iszonyú erővel robbannak be a dupla lábdobokkal megrakott thrash témák, amelyeket egy már szinte neoklasszikus metalra emlékeztető refrén, valamint akusztikus gitárok harmóniáiba átfolyó lezárás követ. A Dis Morta azonban nem csupán egy kiváló thrash albumot indító húzós tétel, hanem egyben a teljes anyag alaphangját felvázoló alapvetés is: a Toxik zenéje ugyanis sokszoros, egymást követő tempóváltások és innovatív gitártémák sorozatából áll, amelyek Ron Iglesias technikás, magas fekvésű énekével megspékelve roppant hatásos és pusztító elegyet alkotnak. A soron következő tétel, a Feeding Fenzy nem marad el a címadó szerzemény mögött sem intenzitásában, sem pedig a roppant fantáziadús megközelítések terén. A hallgatót szinte gyomorszájon vágja a lélegzetelállítóan technikás gitárfutamok sorozata: merem állítani, hogy az itt hallható témák a már-már szinte jazz-es, experimentális hangzásokkal tarkított betétekkel együtt a műfaj felső egytizedébe tartoznak, nem csupán sebességük, hanem a rendkívül inventív dallamvezetések és a lenyűgözően fölényes hangszerkezelés miatt is. A The Radical aztán egy meglehetősen szókimondó bevezető után mintha némiképp visszafogottabb tempót diktálna – bár az igazat megvallva a Dis Morta esetében sok értelme nincs visszafogottságról beszélni. A Power megint csak nyugodtabbnak tűnő tételeit arpeggio-kkal gazdagon megrakott gitárfutamok tarkítják, hogy aztán ismét fellángoljon a szent őrület tüze és az album csodálatos utazásra vigyen el bennünket a progresszív metal vizeire. A Chasing Mercury, a Hyper Reality, a Creating the Abyss valamennyien ezt az irányvonalat képviselik, nem idegenkedve a Watchtower-t idéző disszonancia, az Atheist-es jazz fúziók, vagy éppen a Nevermore által fémjelzett groove-os megközelítésektől sem. A gyakori váltások és a hagyományos ritmusképleteket sutba dobó, megdöbbentő ritmikai megoldások mégsem tűnnek egy pillanatig sem öncélúnak: szórakoztató és fület gyönyörködtető élményt nyújtanak az arra fogékony hallgatónak. Az album vége felé aztán a Straight Razor egy igen erős thrash bevezető után némiképp visszautal a Feeding Frenzy-ben tökélyre vitt experimentális gitártémák világára, és mindezt úgy koronázza meg egy iszonyatosan magas fekvésben elénekelt dallamos refrénnel, hogy a soron következő Devil in the Mirror zongorakísérettel előadott bevezetője (a szintén nyugodtabb, ám mégis kétarcú záró Judas-hoz hasonlóan) szintén csak átmeneti feloldást nyújt az irtózatos intenzitás közepette.

Kinek való tehát a Dis Morta? Szögezzük le: ez az album nem egyszerűen jó – ez az album leginkább egy pusztító, halálosan pontos és fölényesen zseniális hadigépezethez hasonlítható, amelynek révén a Toxik mintegy három évtizedes csend után nem egyszerűen visszatért az életbe, hanem újra felírta magát (méghozzá arany betűkkel) a thrash metal dicsőségtáblájára. Az első két albumon megismert zseniális Toxik receptet azonban nem szolgai módon másolják, hanem a két korai anyag fogós progresszivitását modern megközelítésekkel tarkítva, remek technikával vezetik elő, hogy aztán egy progresszív, experimentális thrash anyagot nyújtsanak át a műfaj (és minden kísérletező zenét kedvelő zenerajongó) számára.

Egyszerűen hibátlan.

Kiadó: Massacre Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Thrash Metal
Web: facebook.com/toxikmetalofficial

Tracklist:

  1. Dis Morta
  2. Feeding Frenzy
  3. The Radical
  4. Power
  5. Hyper Reality
  6. Creating the Abyss
  7. Straight Razor
  8. Chasing Mercury
  9. Devil in the Mirror
  10. Judas

Pontszám: 10

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek