Kiadó: Pesanta Urfolk
Weboldal: facebook.com/Trepaneringsritualen & www.sutekhhexen.org
Kiadás éve: 2014
Stílus: Atmospheric / Industrial
Brief Sum: Another breathtaking package from Pesanta Urfolk. A live recording of a collaboration of two modern, dark, magical entities known as Trepaneringsritualen and Sutekh Hexen. The frigid industrial of the former and the droning ritual black swirl of the latter come together on this release in the shape of two almost half hour long “songs”. The first one obviously bears more marks of the Americans (Sutekh Hexen), while the latter – being the weaker of the two halves – takes after Trepaneringsritualen more. A powerful and awe-inspiring memento to a festival many attended and many more yearned to attend but can hope no more. This is how a collaboration should be, having the distinct marks of its creators, yet being more than just mere juxtaposition of their crafts.
Egy újabb Pesanta Urfolk kiadványról van szerencsém írni, örülök, hogy a magyar sajtóban is egyre többször (vagy egyáltalán) megjelenhet ez a kiadó, a hozzájuk tartozó formációk vagy akár csak az általuk képviselt műfajok, hangulatvilágok, eszmeiségek. Ez a vonulat nemzetközi szinten is elég kicsi szeletet hasít ki a zenei médiumok figyelméből, ami egyszerre örvendetes és sajnálatos is. Egyrészről persze szeretnénk megtartani az ilyen kincseket magunknak, hiszen ritkaságuk, rejtélyességük adja varázslatosságuk egy tetemes részét, ugyanakkor mivel olyannyira közel tudnak bensőnkhöz férkőzni, szeretnénk meg is osztani őket a világgal, hogy mindenki lássa és hallja, ez az, ami bennünk rezonál.
Jelen kritika tárgya ráadásul nem is pusztán egy a doom metal-black metal-drone-folk négyes által kijelölt térben mozgó zenekar újabb sorlemeze, hanem egy valóban egyszeri és megismételhetetlen élmény rögzítése az örökkévalóság számára. A Pesanta Urfolk feje és egyetlen üzemeltetője ugyanis a kiadó ügyei mellett 2008 óta Stella Natura néven egy rendkívül egyedi, sokak által irigyelt és vágyott fesztivált is szervezett a Sierra Nevada hegységben. Ezen a fesztiválon az évek során számos olyan formáció lépett színpadra, melyek nagyon ritkán láthatóak élőben, előadásaik legendásak, már-már a mágia határán táncolnak vagy egyéb módon rendkívül exkluzívak. Az a relatíve kis közösség tehát, akiknek ez a zenei világ, az eszköztár és szigorúan vett zenei stílus hangulatnak való alárendeltsége, a természet szótlan megélése, és ezáltal egy létező mágia megteremtése igazán közel áll a szívéhez, szomorúan fogadta a hírt a tavalyi Stella Natura után, hogy a fesztivál pontosan meg nem nevezett okok miatt nincs többé.
Az így utólag utolsóvá váló Stella Natura egyik éjszakáján a nyugat-USA-beli vadon rejtekén egy olyan egyedi rituálé zajlott le, mely elsöprő erejű bizonyíték arra, hogy a közös munka, a közös alkotás, az együttműködés milyen hatalommal bírhat. Két, igen nagy “kultusznak” örvendő zenei lény eresztette egymásnak tehetéségét azon a színpadon, és eltérő formájú, de hasonló természetű teremtményeik eget rengető robajjal csaptak össze, mely csata lenyomata a Százéves Vihar címen kiadott dupla korong.
A Trepaneringsritualen a svéd Thomas Ekelund egyszemélyes projektje, aki 2008-ban adta a fejét zenélésre, pontosabban szólva a kilencvenes évek legendás svéd kiadója, a Cold Meat Industry iparibb, ridegebb kiadványai által kijelölt irányvonal folytatására. Ez a kiadó kultikus státuszt vívott ki magának az európai és amerikai földalatti zenehallgatók széles körében az olyan bandákkal, mint az MZ.412, a Megaptera vagy az In Slaughter Natives. Ennek a vonalnak az örökségét gondozza tovább Ekelund az alakulás óta elég szép számban megjelent kiadványain, vagyis – elsősorban elektronikus források segítségével – rideg, fémes hangokkal hatalmas, de mégis klausztrofób tereket alkot, melyek határait olykor artikulálatlan, indulatos üvöltések, zörejek, robbanásszerű hullámok rázzák meg, egy rendkívül ellenséges, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, embertelen, és kifejezetten poszt-apokaliptikus hangulatot teremtve.
Az amerikai Sutekh Hexen hagyományosabb hangszereléssel dolgozik, gitárok és dobok is találhatóak zenéjükben, és bár elég szoros kapcsolatot ápolnak a black metallal, saját anyagaikon a hagyományos zenei struktúrák kevés szerephez jutnak. Vészjósló, viharfelhőként kavargó, sugárzóan sötét szerzeményeikben általában a Trepaneringsritualenéihez hasonlóan artikulálatlan kiáltások, sóhajok, hörgések, akusztikus gitárfoszlányok és torz zajfolyamok vezetik fel az elmét és lelket tisztára söprő, maró hang-fal katarzisokat. Kisugárzásuk lemeztársukénál kevésbé ellenséges, olykor már-már megnyugtatóan ködös.
Maga a lemez tehát e két formáció egy rendkívül különleges, közös élő koncertjének hanganyaga, itt-ott a közönségből beszűrődő éljenzéseket is beleértve. Két, egyenként közel félórás darabra oszlik az előadás, melyek közül az első inkább a Sutekh Hexen kezének nyomait viseli magán, az egyszerre torzan zajos és komoran nyugalmas hangulat egyértelmű gitársávokkal rendelkezik, és a távoli, fojtott vokalizálások sem annyira agresszívak, mint az a Trepaneringsritualenre jellemező. Abszolút a vadon mélyén megbúvó menedék előtt, viharos ég alatt eltöltött napok, évek, életek aláfestő zenéje, ahol a tiszta, zavartalan természet megfelelő környezetet szolgáltat az embernek önnön mélységeibe való betekintésre és az ott lakozó sötétség kiismerésére, elfogadására. Ez a fajta sötétséggel való szembesülés remekül bújik elő a dal utolsó harmadára, ahol Ekelund aggresszív üvöltése veszi át a vezetést és a Sutek Hexen tagsága is intenzívebb, ellenségesebb orkánt támaszt a gitárzajból.
Hirtelen, könyörtelen vágással ér véget az első tétel, a közönség rövid éljenzése után pedig máris kezdődik a második félórás utazás, mely már a legelején Ekelund jóval embertelenebb, ridegebb hangulatával terrorizálja a hallgatókat. Alapvetően kásás ipari ütemek érkeznek Ekelund érthetetlenül torz motyogása alá, mindezek felett pedig búgó, fortyogó zajszőnyegek bontják ki szárnyaikat. A tétel jó egynegyedéig mindez hasonló mederben csordogál tovább, ott mintha egy újabb klasszikus Trepaneringsritualen dal venné kezdetét, és ez gyakorlatilag a második tétel végéig így folytatódik, 6-7 percenként egy valamelyest újabb ipari ritmus érkezik, más-más pusztító, nyomasztó vezetőhangokkal és ilyenkor Ekelund kántálásának stílusa is megváltozik. Őszintén szólva, ha nagyon komolyan figyelünk az albumra végig, akkor a második fél egy kicsit gyengébbnek, kevésbé fantáziadúsnak érződhet, ám én azt gondolom, hogy ez nem az a fajta zene, amelyre száz százalékos, tudatos figyelmet kell összpontosítani és boncolgatni, elemezgetni. Ez sokkal inkább a hangulat zenéje, az pedig tökéletesen egységes végig ebben a szűk egy órában.
Összeségében viszont egy kiváló, példás értékű együttműködéssel van dolgunk, ahol a végeredmény egyértelműen, felismerhetően magán hordja a készítők keze nyomát, de több, mint a külön-külön vett munkásságuk egymás mellé pakolása. Azok számára, akik ezt élőben is átélték, ez a lélegzetelállító külsővel megtámogatott kiadvány egy közeli, örök emlék megtestesülése, mementója lehet, nekünk pedig, akik irigykedve tekintünk azokra, akik az elmúlt pár évben megjárták a Stella Naturát, egy mód arra, hogy a fesztivál egy kis darabját mégis magunkévá tegyük.
Tracklist:
1. Part 1
2. Part 2.
