Kiadó: Century Media Records
Weboldal: www.tribulation.se
Kiadás éve: 2018
Stílus: Gothic / Heavy / Black
Brief Sum: It is an exciting thing when growling vocals are accompanied by clean and simple rock tunes. I feel like the guys have managed to grasp this on the first half of the record. However, this is exactly what’s creating such a contrast with the second half. Those tracks are not that great – as for me, they are missing the melodicism and know-how that’s making it interesting, and is shrouding it in mystery. I can hear them trying, it just doesn’t get my imagination going.
Hiába 2004 óta létezik a svéd Tribulation, sőt volt elődzenekar is, hiába, hogy a Down Below immár a negyedik nagylemez, még nem találkoztam a nevükkel. A lemezről pár hallgatás után már kialakult bennem egy kép, s csak ezek után néztem utána régebbi kiadványaiknak, s tudtam meg, hogy a korai években egész jó death metal műveket komponáltak. Rég volt és csak azért hiszem el, hogy igaz volt, mert az énekes továbbra is hörgős-károgós hangját hallatja, míg a zene körülötte megváltozott.
Számomra a lemez két oldalra oszlik. Az első négy dal a “dark” oldalon foglal helyet, a második oldal az utolsó öt felvételt tartalmazza “egyebek” címmel.
A “dark” oldal cimbalommal felvezetett magyar nóta jelleggel kezdődik. Persze ez csak érdekesen effektezett gitárral van előadva és kétlem, hogy az általam felvázolt dolog lett volna a cél. A “dark” oldal dalai annyira erős dallamokkal vannak megkomponálva, hogy könnyen dallamtapadást okozhatnak, ami pár nap múlva inkább idegesítő dolog, mint kellemes. Talán a Subterranea refrénje kevésbé erős, mint a többieké.
A zene számomra messze van bármiféle extrém műfajtól, leginkább a 90-es évek magyar dark rock csapatai ugrottak be róla. Ezt a világot csak felületesen, fél füllel ismerem. Az egyszerű dobolás, ami teljesen előtérbe van tolva, a mellette keskeny sávban megszólaló gitárok, szinte csak aláfestő jelleggel, számomra ezt jelenti ez a műfaj. Ennek köszönhetően a fő hangszerek a dob és az ének, a többinek szinte csak hangulati szerepe van. Van egy sáv a térben ahol pedig csend van.
Egy meglehetősen hosszú hangszeres átvezetővel indul az “egyebek” oldal. Nem is annyira az átvezető hosszával van gond, hanem azzal, hogy túlságosan semmitmondó. Rövidebb lett volna, több lett volna. Az itt sorakozó dalok megpróbálnak kitörni a “dark” oldal már-már pop-os tánczenei előadásából. Van pár érdekes megmozdulás a Cries the Underworld-ben, vagy a Lacrimosa-ban. A záró Here Be Dragons manowaros verzéje érdekes, eszembe jut a Harley lüktetésére írt daluk, a refrénben meg némi északi black utánérzés csillan meg.
Talán ez az egyebek oldal lehetett volna a számomra szimpatikus irány, de a Tribulation más zenében gondolkodik, nem sikerült megtalálnunk a közös hangot.
Izgalmas dolgot lehet összehozni a morgós ének és a letisztult egyszerű rockos kíséret társításával. Úgy érzem ezt sikerült a lemez első felén megragadni. Ugyanakkor ennek köszönhető a kontraszt a második félhez képest. Ezek a dalok már nem sikeredtek olyan pengére. Számomra hiányzik belőle az elejének dallamossága, vagy pedig valami fifika, ami izgalmassá teszi, ami misztikummal borítja be, mert hallom, hogy az akar lenni, csak a képzeletemet nem indítja be.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. The Lament
2. Nightbound
3. Lady Death
4. Subterranea
5. Purgatorio
6. Cries from the Underworld
7. Lacrimosa
8. The World
9. Here Be Dragons