Kiadó: Metal Blade / Rising Records
Weboldal: myspace.com/triggerthebloodshed
Kiadás éve: 2009
Stílus: Technical / Brutal Death Metal
(scroll down for English Version)
Eddig még nem hallottam a Trigger the Bloodshedet. A brit együttes eredetileg deathcore bandaként indult, később azonban teljesen elhagyták -core hatásaikat, és ma már tiszta death metált játszanak, mégpedig a brutális-technikás stílusban. Leginkább e műfaj olyan nagyjaihoz hasonlítanak, mint a Nile (a keleties hatások nélkül), a Necrophagist (a neoklasszikus szólók nélkül), a Cryptopsy, mielőtt szarok lettek (a jazz hatások nélkül) és a Spawn of Possession (kevésbé karakteres számokkal). Mint már ez is előrejelzi: jó album lett a The Great Depression, de mégsem annyira kiemelkedő, mint a fent említett együttesek anyagai.
A lemez gyakorlatilag egyetlen hatalmas, brutális 34 perces pusztítás elejétől a végéig. Ez alól csak néha jelent pár másodperces pihenőt egy-két lassabb rész; a rekord a kilences The Infliction of Tophet, ahol több, mint egy percig bírják lassú tempóban. Az első két-három számnál még nagyon üt ez a kíméletlen, szélvészgyors tempó, kombinálva a tényleg elég technikás, kifacsart riffekkel. Ezek között van néhány nagyon jó; Rob Purnell és Martyn Evans gitárosok apait-anyait beleadnak, nagyon gyorsan tudnak játszani. Dan Wilding dobost pedig nem kell bemutatni, hiszen 2007 óta az Aborted-ban is ő játszik (egyébként szerintem sokkal kevesebb fantáziával, mint ezen az albumon.) Mindez Jonny Burgan brutális és ehhez képest egész érthető hörgésével / károgásával egészül ki, amin szintén nem eshet panasz.
Mégis, mi akkor a baj? A sebességmánia, természetesen. Ami három számon keresztül még nagyon jól működik, az a lemez második felére fárasztóvá válik. Tulajdonképpen a már említett The Infliction of Tophet az egyetlen dal, amire rá lehet fogni, hogy nem ultragyors. És nagyon jól sikerült nóta! Ilyenből kellene több a lemezre. De ha már a majdnem konstans extrém sebesség mellett döntenek, azt is lehet változatosabban csinálni. Figyelemre méltó például, hogy az egész lemezen összesen kettő darab szólónak jutott hely (a nyolcadik és a kilencedik számban.) Technikás death metál szóló nélkül? No de kérem!
Van egy-két hely, ahol sikerült valami plusszal megfűszerezni a számokat. Ilyen a hármas „Sanctuary of the Wretched” második percében felbukkanó black metálos téma, ami szerintem nagyon el van találva; ilyen a „The Scouring Impurity” káoszba hajló, furcsán koszosan hangzó végkifejlete; és ilyen a kevés lassú téma közül majdnem az összes, amelyek nagyon baljósak, sötétek lettek.
A hangzás tiszta és erőteljes, noha valamelyest szintén a sebességmániának lett alárendelve. A dobok szerintem lehetnének egy fokkal hangosabbak is, a basszusból pedig jóformán semmit nem hallok, mert a gitár és a hörgés elnyomja (ez ebben a műfajban hiba!)
Félreértés ne essék, ez egyáltalán nem egy rossz album. De lehetne még sokkal jobb is. Valami többlet kellene amellett, hogy kétségkívül tudnak nagyon gyorsan és technikásan játszani, sőt, még jó számokat is írni. Ha a kritika elején említett nagyokhoz hasonlóan kicsit bátrabban nyúlnának a zenéhez, a következő albumuk nálam akár tíz pontos is lehetne – az első hat perc már most is az. Szóval ha nem is lett ez egy korszakalkotó lemez, azért így is igényes, minőségi munka.
————————–
ENGLISH VERSION:
I’ve not yet heard about Trigger the Bloodshed. This British band originally started as a deathcore act, but they have since completely abandoned their -core influences and play pure death metal of the brutal / technical sort nowadays. They mostly resemble the great classics such as Nile (without the Eastern influences), Necrophagist (without the neoclassical solos), Cryptopsy before they went shit (without the jazz influences) and Spawn of Possession (with less characteristic songs). As you can already predict from this: The Great Depression is a good album but not as outstanding as works from the aforementioned bands.
The release is practically one huge 34-minute long brutal devastation from beginning to end. The only exceptions are the slower parts that last for a few seconds; the record is track nine The Infliction of Tophet where they stay in slow pace for more than a minute. This ruthless, extremely fast pace combined with the technical twisted riffs really works in the first two or three tracks; guitarists Rob Purnell and Martyn Evans do their best and can play really fast indeed. It is needless to introduce Dan Wilding, who is the drummer of Aborted since 2007 (interestingly, he plays with much more fantasy here than there.) All this is supplemented by Jonny Burgan’s brutal yet quite understandable grunting / growling, about which there cannot be a complaint either.
What’s wrong, then? The speed mania, of course. What works very well through three tracks grow old on the second half of the album. Actually the already mentioned The Infliction of Tophet that might be regarded non-ultra-fast. And that’s a very well-done song! More of this should be on the album. But once they opted for almost constant extreme fastness even that could be done with more variation. It’s noteworthy that all in all there are two solos on the whole album (in track eight and nine). Technical death metal without solos? Come on!
There are a few parts where they managed to add some flavor to the tracks. One example (a very effective one) is the black metalish theme at the second minute of track three „Sanctuary of the Wretched”. Another is the chaotic, bizarrely dirty-sounding dénouement of „The Scouring Impurity”. And almost all the few slow parts belong to this category; they are very dark and sinister.
The sound is clear and powerful; however, it is also subordinated to their speed mania. The drums, I think, could be somewhat louder, and I can barely hear anything of the bass, for it’s oppressed by the guitars and the grunting. This is a mistake in this subgenre!
Don’t get me wrong, this is not a bad album at all. But it could be even much better. Something plus is needed besides the fact that they no doubt can play very fast and technical, what’s more, they can write good songs. If, akin to the great ones mentioned in the beginning of this review, they took a braver approach to the music, their next album could even be a ten for me – the first six minutes already are. So even if this album won’t make an era, it’s still ambitious quality work.
Tracklist:
1. The Great Depression
2. Warbound
3. Sanctuary of the Wretched
4. The Scouring Impurity
5. The Dead World
6. Interlude – I
7. Contemporary Perception Narcotics
8. Dessicate Earth
9. The Infliction of Tophet
10. Disfigured Anonimity
11. Terminus