Lemezismertetők

TRIOSCAPES – Separate Realities

Kiadó: Metal Blade Records

Weboldal: www.facebook.com/trioscapes

Kiadás éve: 2012

Stílus: Experimental Jazz / Fusion

Brief Sum: Separate Realities is an intense, professional yet somehow innovative take on the experimental/fusion jazz genre which is highly recommended for everyone who loves real music or who just want to hear one of the top albums of 2012. Mind-blowing an d easy to love!

 

Jó látni, ha egy kivételes zenei érzékkel rendelkező zenész a benne túltengő kreativitást nem hagyja elveszni, hanem értékes módon próbálja meg formába önteni. Dan Briggsnek sem elég már sem a Between The Buried And Me basszusgitárosi posztja, és a többé-kevésbé azért jól működő Orbs gitárosi szerepköre sem elégíti ki minden igényét, így 2011-ben úgy gondolta, hogy két másik zenésztársával együtt szórakozásból átdolgozza a Mahavishnu Orchestra egyik legnagyobb klasszikus fúziós számát, a „Celestial Terrestrial Commuters”-t. Ez olyannyira jól sikerült, hogy úgy gondolták, nem állnak meg itt, hanem komolyabb formában, egy nagylemezen jelentetik meg ezt a dalt 5 másik szerzemény kíséretében.

Ha csak a bevezetésben felvázolt hivatalos háttértörténetet vesszük alapul, ebben még nincs is semmi különös, három zenész összeállt, hogy egy stílusteremtő dalt új köntösben előadjon, egészen pontosan… milyen stílusban is? Hiszen a Metal Blade-nél jelent meg az album, ráadásul a BTBAM zenéje is a keményebb vonalból érkezik, tehát ezek alapján modernebb, metalos hangzásra számíthatnánk. Ám már az Orbs is puhább stílust képvisel, ráadásul a két zenésztárs közül a dobos Matt Lynch az Eyrisben játszik, amely inkább közelebb áll a progresszív/post rockhoz, a harmadik tag, Walter Fancourt pedig csupán fúvós hangszereken játszik (szaxofon, fuvola). Ráadásul egyik csapat sem nélkülözi az experimentális elemeket, így tényleg nem tudtam elképzelni, hogy egészen pontosan milyen formában látom viszont az amúgy általam is igencsak kedvelt Mahavishnu Orchestra klasszikust.

A fent említett tétel ugyan a lemez vége felé található, de az már rögtön az első hangok meghallásánál kiderül, hogy a fent említett találgatások értelmetlenek voltak, ugyanis a Trioscapes debütálólemeze olyat kínál, amire nem számítottam, és nem is számíthattam. Ritkaság ugyanis, hogy három különböző irányból érkezett ember már rögtön az elején úgy érezzen rá egy rétegzenére, hogy azt rögtön a legmagasabb szinten művelje. A Separate Realities ugyanis éppen ezen ritka példák egyike, a manapság – szerencsére – újra egyre erősödő fúziós zenéből egy olyan mintapéldány, amely egyszerre tartja meg a 70-es évek progresszív rockjának hangulatát és kísérletezését, a modern hangzásvilágot, és keveri mindezt úgy más stílusokkal, hogy közben mégis végig a jazz jelenléte a legerősebb. Olyannyira, hogy ha ezt a lemezt 40 évvel ezelőtt mutatják be, valószínűleg az akkor fanyalgó és a stílust elítélő jazzrajongók szívét is megnyerte volna.

A lemeznek azonban mégsem a stílusok ízléses keverése teszi naggyá, hanem a témák, amelyek hiába komplexek és állnak rengeteg rétegből, már második-harmadik hallgatásra belemászik az ember fülébe legalább egy-egy részlet, de sokszor egy egész dal is akár. A változatosságot erősítik a különböző kísérleti elemek, mint például az elektronikus betétek, a pszichedelikus részletek, vagy a pörgősebb, esetleg húzósabb témák, amelyek csupán hangszerelésben térnek el a súlyosabb műfajoktól. A legjobb példa minderre a címadó Separate Realities, ahol már az elején hallható keleties motívum mellett hallhatunk modern progresszív rockzenére jellemző átvezetéseket, xilofont, egy röpke rajzfilmeffektet, hogy a funkosabb hatásokat már ne is említsük. Ahogy láttam, több honfitársamnak feltűnt a lemezzel kapcsolatban a hasonlóság hazánk egyik legérdekesebb – ám mostanság életjelet alig adó – zenekarával, a Másféllel kapcsolatban, azon belül is főleg a Viperagarzon és a Katasztrófamámor közötti korszakkal, bár a hangulat itt jóval vidámabb, a pszichedelikus részek kevésbé direktek, a jazzes részek jóval erősebbek, a számszerkezetek pedig komplexebbek (és persze nincsen cselló). Sőt, a Másfél – már csak hangzásvilágát tekintve is – jóval rockosabb, és a szaxofontémák tekintetében kissé el is marad a Trioscapestől, de az tény, hogy egy-egy megoldásnál, vagy húzósabb témánál önkéntelenül is felmerült a pesti csapat neve. Ha pedig a magyar összehasonlításnál tartunk, néhol a különböző korok stílusjegyeinek és hangulatának keverése miatt beugorhat még Borlai Gergő MMM című albuma is, bár ott a kísérletezés mellett az extremitás is gyakran főszerepet játszik, ami viszont itt teljesen mellőzve van, és emiatt az album lüktető, sőt mi több, minden összetettsége ellenére könnyed marad.

Kötelező természetesen kitérni a feldolgozásra is, hiszen elvégre annak nyomán született meg a zenekar. Ráadásul egy klasszikus feldolgozása könnyedén elsülhet rosszul is, ha pedig korrektül van ugyan eljátszva, de nem ad hozzá semmi pluszt, akkor a rajongó csak legyint rá egyet, miszerint szép és jó az egész, csak felesleges. Itt azonban semmi ilyenről nincs szó, az eredeti dalt sikerült úgy újraértelmezni, hogy semmi csorbát nem szenvedett, sőt, egy teljesen más hangulatú, más módon impulzív, szinte vadonatúj nótát kaptunk, amely ugyanarra a dallamra épül. Persze amikor hozzányúltak a számhoz, azt teljes tisztelettel tették, a dal felépítése és a dallam is megmaradt, a hangszíneket azonban összecserélték, a ritmus díszítőelemeit, a filleket és a közbeütéseket azonban átvariálták (érdekes módon van, ahol a pörgetéseket például csak máshol játsszák). A tempón is lassítottak kissé, emiatt a dal majdnem kétszer olyan hosszú lett, mint az eredeti, és inkább hasonlít egy modernebb progresszív rock/blues zenekar húzós dalához, mint egy őrült pszichedelikus rock-triphez. Azonban a végeredmény méltó mementót állít a Mahavishnu Orchestra klasszikusának, egy örökzöldhöz csak így lehet hozzányúlni, és így érdemes is.

Próbáltam belekötni a lemezbe és fogást találni rajta, de egyszerűen lehetetlen. A hangzás tökéletes, a dallamok komplexitásuk ellenére könnyen megjegyezhetőek, már-már slágeresek, már ha van értelme egy ilyen rétegzene kapcsán erről beszélni. A könnyű befogadhatóság miatt kellemes kikapcsolódást nyújthat azoknak is, akik nem rajonganak esetleg annyira a jazzért, de a rengeteg apró bravúros megoldás, a kiemelkedő hangszeres teljesítmény a legextrémebb zenesznobok minden igényét is kielégítik. Ráadásul egy olyan stílus(keverék) elevenedik meg a Separate Realities-en, amely mostanság kezdett újra termékeny lenni ugyan, de a zenekarok nagy része vagy a technikai virtuózkodást tűzi ki célul, vagy elmegy egy elektronikusabb/rockosabb vonal irányába. Az idő fogja eldönteni, hogy milyen széles körben fog sikert aratni a Separate Realities, de biztos vagyok benne, hogy ez egy olyan album, ami képes arra, hogy a jazzt és a fúziós zenét olyanokkal is megismertesse, és megszerettesse, akik egyébként nem, vagy nem sűrűn hallgatnak ilyen zenét, és mint ilyen, megérdemli a maximális pontot.

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Blast Off
2. Separate Realities
3. Curse of the Ninth
4. Wazzlejazzlebof
5. Celestial Terrestrial Commuters
6. Gemini’s Descent


Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Trioscapes „Digital Dream Sequence” (Official video)

KMZ

Trioscapes bemutatja „Digital Dream Sequence” stúdió videóját!

KMZ

Trioscapes bejelenti új albumát, a „Digital Dream Sequence”-t; új dal elérhető online!

KMZ

Hot News: Trioscapes – Launch „Blast Off” live performance video and additionally premiere title track from „Separate Realities” on SputnikMusic.com!

KMZ

Hot News: Trioscapes – Launch „Wazzlejazzlebof” on AbsolutePunk.net!

KMZ

Hot News: Trioscapes to release new album „Separate Realities” in May on Metal Blade Records!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek