Kiadó: AFM Records
Weboldal: www.thetriosphere.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Melodic Heavy / Power Metal
Ki merem jelenteni, hogy hazánkban nem túl sok embernek mond valamit a zenekar neve, munkássága. Azt sem tagadom, hogy én is ebbe a halmazba tartozom. Viszont ez a tény elnézhető mindannyiunk számára, mivel a 2004-ben alakult norvég csapat az elmúlt hat évben csak egy EP-t és egy nagylemezt adott ki, Magyarországon 2007-ben és 2008-ban is felléptek csekély érdeklődéssel bíró klubkoncerten, mint előzenekar. De akkor ennyit a számokról, viszont felhívom mindenki figyelmét, eljött az idő, hogy képben legyünk, s ideje odafigyelni a trondheimi négyesre, mert második stúdióalbumuk komoly mércével bír.
A tengernyi norvég black és death banda után felüdülés egy progresszív metal-t játszó csapat munkájába belemerülni. Nem beszélve arról a kulcsfontosságú tényezőről, hogy az énekes-basszer pozíciót egy hölgy tölti be. Méghozzá olyan eszenciát adva a zenekarnak, amely jócskán túlmutat a külsőségeken, illetve egy szimpla női vokál tényén. Ida hangjával megelevenednek a dalok szövegei, nem csak előadja, hanem lefesti a sztorit, a mondanivalót minden egyes dalban. Legyen az riffelős durvulás vagy akár elgondolkodtató líra. Lehet, hogy hülyéül hangzik, viszont tömörebben nem tudom jellemezni. Szóval, ennek a csajnak a hangja dögös, az előadásmódja pedig „tökös”. Nincs áriázás, gótos lihegés, nyávogás. „Csak” egy erős, szexis, igényes rock hang. Elmehet az összes dark-boszorkány a sunyiba. És akkor még az Ida nyakában lógó öthúrosról még nem is tettem említést. Ha esetleg valakiben kétségek merülnek fel, akkor ajánlom figyelmébe (és ez itt nem a reklám helye!) a Youtube-on fellelhető Triosphere videókat. Többek között kiemelném a Guns N’ Roses, Welcome To The Jungle feldolgozás élő előadását! Szó mi szó, tud valamit a csaj! De ugyanakkor a gitárnyúzó alapító tagot, ötletgazdát, Marcus Silvert is meg kell említenem, mint fiatal, tehetséges megszállottat, a zenekar alappillérét. Eszméletlen ötletekkel, briliáns díszítésekkel emeli magas színvonalra a játékát, ugyanakkor a számokat. Nem ritkán gitárhősöket idéző szólókkal andalítja a hallgatót, hogy utána dögös, headbangelős riffekkel áldozzon a változatosság oltárán.
Minden hangszer tisztán szól, sikerült belőniük az arany középutat. Kifejezetten meg vagyok elégedve a keveréssel. Egyedül a lemezborító az, ami különösebb hatás nélküli számomra. A koncepció némileg utal az album címére, de láttam már hasonló eszközökkel összedobott borítót, ami a meglétét ténnyé erősíti, de semmi több, különösebb említésre sem alkalmas.
Viszont a belbecs annál inkább. És ez a lényeg. Kifejezetten örültem ennek a lemeznek, mert már ki voltam éhezve valamiféle kuriózumra. Női vokállal, női zenekarral nem egy alkalommal találkoztam már, de ilyen erős, karizmatikus tálalásban, még ritkán volt részem. A dalok bár nem az évtized himnuszai, ennek ellenére változatosak, emlékezetesek, sőt nem egyszer elgondolkodtatóak. Még csak most kerül a boltokba az album, de én már ki vagyok éhezve a következőre!
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Ignition (Intro)
2. Driven
3. Human Condition
4. Death Of Jane Doe
5. Marionette
6. The Road Less Travelled
7. The Anger And The Silent Remorse
8. Watcher
9. Twenty One
10. Worlds Apart
11. The Last Haven (Outro)
12. Echoes (Bonus)