TÝR – Valkyrja

Kiadó: Metal Blade Records

Weboldal: www.tyr.fo

Kiadás éve: 2013

Stílus: Viking Metal

 

(scroll down for English Version)

 

A Dániához tartozó autonóm Feröer-szigetcsoport leghíresebb (metal) zenekara, a Týr talán nem szorul komoly bemutatásra. 1998 óta ugyanis töretlenül hirdetik a skandináv kultúra és az északi pogányság igéjét. Ennek eszközéül pedig a metalzenét választották: heavy és progresszív metalhoz társítanak népies riffeket, népi és viking tematikájú, gyakran feröeri nyelven írott dalszövegeket, becsempészve néhány igazán archaikus népdalt is ezek közé. Egyedi stílusukkal jelentősen kilógnak a mára részben sablonossá és kliséssé vált, gyakran mulatósba hajló folk illetve viking metal bandák közül. A hazánkban is többször megfordult és szeptember 13-án ismét visszatérő banda a budapesti koncert napján adja ki hetedik sorlemezét, ezúttal a Metal Blade gondozásában.

A Valkyrja címre hallgató konceptlemez egy időtlen, mégis ritkán szóba kerülő témát tárgyal a vikingek világának díszletei között. A korong főhőse egy névtelen viking, aki elhagyja asszonyát, hogy csaták sorát járva kiérdemelje Odin lányainak, a valkűröknek figyelmét és dicső halált halva eljusson a szerelem istennője, Freyja elé. Indirekt módon tehát arról szól, milyen hatással vannak a nők a férfiakra és azt, hogy mi mindent képes megtenni egy férfi a nőért, beleágyazva a sztoriba a csalódottság és düh elemeit is. Ez a szokatlan, mégis fontos téma olyan szókimondó szövegű dalokkal jár, mint pl. a Mare of My Night vagy a Liv Kristine-nel közösen énekelt The Lay of Our Love. És bár korábban csak egy feröeri nyelvű számról volt szó, nagy örömömre két ilyen is felkerült a lemezre, ráadásul a Nation kétnyelvű tétel lett.

A koncepció és szöveg után a zenére térve elmondható, hogy az utóbbi lemezeken a csapat megtalálta a stílusához leginkább illő dalhosszúságot, így szerencsére e korongon sincsenek 10 perces tételek – ennek ellenére a progresszív szólók és riffelések nagyon jól kijönnek, sőt még jobban is húznak. Külön kiemelkedik e téren a Nation, a Lady of the Slain és a címadó Valkyrja szólója – érezhető, hogy Terji ezúttal több gitártémát hozott. Vendégként a Leaves’ Eyes frontasszonya mellett a Nile-os George Kollias is közreműködik az anyagon, ő felel az összes dobtémáért, mivel az alapító dobos Kári Streymoy a lemezfelvételek előtt kilépett a zenekarból. Kollias technikás dobolása és Liv Kristine érzelmes éneke sokat hozzáad a lemez amúgy is magas színvonalához. A norvég énekesnővel közös melodikus duett mellett nagyon erősek a Grindavísan már-már himnuszszerű északi kórusai és persze Heri is végig hozza a szokásos színvonalat – az Into the Sky és az Another Fallen Brother vokáljai különösen fülbemászóak és erőteljesek. A lemezre bónuszként felkerült két klasszikus metaldarab feldolgozása is, a Where Eagles Dare az Iron Maidentől és a Cemetery Gates a Panteratól, ezekhez azonban egyelőre nem volt szerencsém.

A feröeri trió új korongja nagyszerűre sikeredett, színvonala erősen vetekszik eddigi kedvencemmel, a By the Light of the Northern Starral. Talán egyedül egy olyan, elsőre is hatalmasat ütő viking himnusz hiányzik róla, mint a 2009-es anyag Hold the Heathen Hammer High tétele volt, de idővel e címre pályázhat akár a Blood of Heroes és/vagy az Another Fallen Brother – ez majd a koncerteken derül ki!  A lemezt azonban nem csak a kitűnő zene teszi nagyszerűvé. A bandára mindig jellemző volt a részletgazdag és művészi borító, de szerintem ez lett az eddigi legszebb az éjszaki csatatéren jelenésként lebegő istennővel (Freyja/Hel/egy valkűr?).

Aki teheti, szerezze be a lemezt és mindenképp látogasson el a csapat legközelebbi koncertjére, mely Európa esetén a Finntrollal és Skálmölddel közös szeptember-októberi turné valamely állomását jelenti. Én megyek, szóval szeptember 13-án találkozunk!

———————————

ENGLISH VERSION:

Maybe there’s no need of a detailed introduction of the most famous (metal) band of Denmark’s autonomous Faroe Islands, Týr. Namely they are representing Scandinavian culture and Nordic heathenry from 1998 without a break. Their chosen instrument to do so is metal music: they mingle heavy and progressive metal with folkish riffs, folk and Viking themed, often Faroese lyrics – also covering some very archaic folk songs, too. With their unique style they don’t really fit the recent, partially conventional and cliché-like, often only rejoicing folk and viking metal bands. They’ll release their new, seventh full-length album via their new label, Metal Blade on September 13th – on the day of their next Hungarian gig, hurray!

The concept album entitled Valkyrja talks about a timeless but also rarely mentioned topic – taking it to the world of the Vikings. The main character is an anonymous Viking who leaves his woman to impress Odin’s daughters, the valkyries during many battles and then to die a heroic death to get at Freyja, goddess of love. So indirectly it’s about the women’s influence on men, about what a man is willing to do for a woman – also including the feelings of disappointment and anger. This unusual but also important topic gave birth to such free-tongued tracks like Mare of My Night or The Lay of Our Love – a duet with Liv Kristine. And although earlier they said there’ll be only one song in Faroese language, I’m very glad that the album contains two such songs plus Nation is a bilingual one.

After analyzing the concept and the lyrics, musically speaking I should mention that on the latest albums the band found the best length for their style – so fortunately the new longplayer doesn’t contains more than 10-minute-long tracks. Despite of this or even because of this the progressive solos and guitar melodies are absolutely strong and catchy. Nation, Lady of the Slain and the solo of the title-song, Valkyrja are especially excellent this way – we can feel that Terji now put on more guitar themes. As a guest Týr didn’t only invite the frontlady of Leaves’ Eyes but also George Kollias from Nile – he played all the drum themes because the founder drummer, Kári Streymoy left the band before the studio session. Kollias’ technical drumming and the highly emotional vocals of Liv Kristine strengthen the material very much – however it has a really high quality anyway. Besides the melodic duet with the Norwegian singer, the almost hymn-like Nordic choirs of Grindavísan are also very strong and of course Heri achieves his average performance again – the vocals in Into the Sky and Another Fallen Brother are especially catchy and powerful. The album also contains two classic metal covers as bonus pieces – Iron Maiden’s Where Eagles Dare and Pantera’s Cemetery Gates, but I had no chance to hear them yet.

The new album of the Faroese trio is awesome; its quality almost reaches my earlier favourite, By the Light of the Northern Star. Maybe only an instantly hitting Viking anthem is missing from Valkyrja similar to Hold the Heathen Hammer High from 2009. But after a while, Blood of Heroes and/or Another Fallen Brother can receive this rank – it’ll become clear on the concerts! But not only the music of Valkyrja is fantastic – the band has always had detailed and artistic graphic design but in my opinion, this one is the best so far with the levitating goddess over the nocturnal battle-field. (She can be either Freyja or Hel or a valkyrie.)

If you can, purchase the album and visit the next gig of the band! In September and October they’re touring with Finntroll and Skálmöld in Europe – I’ll check them out in Budapest for sure!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Blood of Heroes
2. Mare of My Night
3. Hel Hath No Fury
4. The Lay of Our Love
5. Nation
6. Another Fallen Brother
7. Grindavísan
8. Into the Sky
9. Fánar Burtur Brandaljóð
10. Lady of the Slain
11. Valkyrja
12. Where Eagles Dare
13. Cemetery Gates


Pontszám: 9.5

Kapcsolódó cikkek

Tyr – 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

NorthWar

TYR – európai turné és budapesti buli áprilisban a HEIDEVOLK és a DALRIADA társaságában

NorthWar

Eluveitie, Týr, Metsatöll – Koncertbeszámoló

Lothwen

Hot News: Týr to tour with Sabaton and Korpiklaani

NorthWar

Hot News: Týr debut “The Lay of Our Love” videoclip at RevolverMag.com!

NorthWar

Finntroll, Týr, Skálmöld – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Hot News: Týr releases “Blood of Heroes” video with live footage from Faroe Islands music festival!

NorthWar

Týr Interjú

ST. Toma

Hot News: Týr releases ‘Another Fallen Brother’, the third single taken off new album ‘Valkyrja’, exclusively via website of Metal Hammer Germany!

NorthWar

Hot News: Týr releases ‘Valkyrja’ studio video!

NorthWar

Hot News: Týr release new single, ‘Mare Of My Night,’ on MetalInsider.net!

NorthWar

Hot News: Týr announce new album ‘Valkyrja’, launch single and pre-orders!

NorthWar

Hot News: Týr recruits George Kollias to track drums on new album!

NorthWar

Hot News: Týr on Paganfest USA tour with Ensiferum!

NorthWar

Hot News: Metal Blade Records signs Týr!

NorthWar

Moonsorrow, Týr, Crimfall – Koncertbeszámoló

Gwanath

TÝR – The Lay of Thrym

Menegroth

Hot News – Týr: On Top of the World

NorthWar

TÝR – By The Light of the Northern Star

theblackest

TÝR – Land

Darkjedi

Paganfest – Koncertbeszámoló

Menegroth

Týr, Bornholm, Damned Spirits Dance – Koncertbeszámoló

akarmi

TÝR – Ragnarok

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár