Kiadó: Retroactive Records
Weboldal: www.ultimatum.net
Kiadás éve: 2009
Stílus: Thrash Metal
Lemezbemutatóm alanya egy kellemes időutazásra csábít, melyre 13 klasszikust megidézve kerül sor. Nem kisebb „feladatot” vállaltak be a srácok, mint a legnagyobbak egyes mérföldkőnek számító albumáról „feldolgoztak” egy-egy dalt, persze a teljesség igénye nélkül, mivel nem kétséges számomra, mindenki tudna további dalokat illeszteni a track-listához. A feldolgozásként említeni a számokat, azért erős túlzás, mivel nem sokat tesznek hozzá a jól ismert művekhez, de véleményem szerint, ez így van jól, mert ebben az esetben a nosztalgia jótékony érzete is esélyt kap, még ha nem is az eredeti alkotókat halljuk. Szerencsére nem kell attól tartanunk, hogy meggyalázzák a műveket a fiúk, bár nem hétköznapi élmény a Twisted Sistert vagy Quiet Riot-ot thrash-be ágyazva élvezni. Az első pillanattól érezhető, hogy a banda tisztelettel adózik ezzel a lemezzel a kedvenceik, hatásaik előtt. Sőt még saját maguk előtt is! Mivel az énekes Scott Waters és a dobos Alan Tuma korábbi bandái is (Vengeance Rising, The Moshketeers) felelevenítettek között találhatóak. Apropó ének. Scott hangja az első néhány percben kissé furcsán hatott, de idővel hozzá lehet szokni. Sőt számonként néha megpróbálkozik egy leheletnyit finomítani a hangján. Azonnal két nagyágyú neve ugrott be: Zetro Souza (Denim & Leather) és Udo apánk (Metal Health) orgánuma sejlik fel, de sajnos valójában tőlük, az eredeti bandáktól nem hangzik el egy klasszikus sem.
A Lex Metalis hangzása címéhez mérten hozza az elvárhatót. Kellően megdörrennek a gitárok, minden hangszer tisztán szól, a riffek szinte gyilkosabbak, mint eredetiben. Ami nem véletlen, mivel egy thrash banda albumáról van szó. Komolyan veszik, amit csinálnak, igazi tisztességes, iparos munka, de a lelkük is benne van. Lehengerlő kohéziót alkotnak az audiális és a vizuális tartalmak, értem ez alatt a már emlegetett izmos zenét, a lemez címét, és a borítót. Na, igen. A borító figyelmeztet, nem okoz csalódást, felkészít, mire számítson az ember fia. Viszont pontosan ebből az okból hiányolom a Destruction valamelyik mesterművét a lemezről. Jól illet volna a töltényövekhez!
Nem filozofálgatós anyagot hozott össze (meglepő?) az Ultimatum csapata, hanem egy olyan albumot, amely minden thrash hívőnek kötelező. Változatos, persze ez a kiváló alapanyagnak is az érdeme, a dalok odafigyeléssel, igényesen vannak szétosztva. Nehéz kivetnivalót találni benne. Én is talán csak a Megadeth feldolgozáson változtattam volna, mert Mustaine gitárjából nagyobb, jelentősebb klasszikus is kipattant!
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Ton Of Bricks (Metal Church)
2. Locked In Chains (The Moshketeers)
3. Sin After Sin (Twisted Sister)
4. Creeping Death (Metallica)
5. Denim And Leather (Saxon)
6. Gut Wrench (Mortification)
7. Motopsycho (Megadeth)
8. Metal Health (Quiet Riot)
9. Steeler (Judas Priest)
10. Iron Fist (Motorhead)
11. Can’t Get Out (Vengeance Rising)
12. Wrathchild (Iron Maiden)
13. Powersurge (Overkill)