Elhivatott, könyörtelen és intenzív. Három szóban így jellemezhető röviden a lengyel – magyar barátság központjában, Tarnówban működő blackened death metal trió, az Upon the Altar második egészjátékosa.
A fekete jogar őrzői – bTo (gitárok, szintetizátorok); Thisworld Outof (dobok), Void (basszus vokál) – újfent az Egek urára zúdítják minden dühüket. A Descendants of Evil közel 36 percen keresztül hányja a mérgező, cinikus és istenkáromló gondolatokat mindenkire, aki csak felteszi lemezüket. A fekete-fehér, a lernéi Hüdrát megjelenítő borító, tetején a banda logójával, eklatánsan rávilágít, miféle gonosz, bestial-szerű muzsikát is tartalmaz a korong. A Mar.A Artworks szemmel láthatóan megértette a forrásanyagot, és így sikerült pontosan azt a hangulatot közvetítenie, amit ez az album kifejez.
A produkció rendkívül nehéz, ugyanakkor jól kiegyensúlyozott, és kiváló hangzású. Szinte árasztja magából a félelmet és a rettegést, akárcsak egy pamflet az élet ellen! Az elkeseredettség olyan erőteljes rezgéseket közvetít, amelyek messzebb mutatnak a stílushoz kapcsolódó hagyományos szempontokon. Megfeketedett death metal a javából, egyértelmű mitológiai és teológiai utalásokkal, angol nyelven előadva, hogy az egész világ megérthesse szentségtelen üzenetüket.
A Descendants of Evil nyolc fertőzött szerzeményének zeneiségét tekintve az ének szinte végig öblös, savas és visszhangos. Barlangszerű hatást kelt, amit időről időre kissé beletemetnek a vad forgatagba. A zenei felépítés nagyjából ugyanaz a legtöbb számban. Egyfelől láthatjuk a gyors, lendületes kezdést, ami groteszk vokállal és kaotikus gitármozgással, valamint egyenletesen kattogó dobokkal átcsap félőrült kaszabolásba, minimális riff és szólókezdeményekkel kisegítve szőnyegbombázással pusztít. A számok másik típusa lassan, mély basszussal támogatva bontakozik ki, majd őrlődik a közép és a gyors tempó között, miközben minimalista cinjátékkal és brutális groove-val megspékelve lefejti testedről a bőrt. A torzítás mindkét szerkezet esetében elég sokat elvon a szóló- és a rifftöredékekből, ami némiképp megfosztja a dalokat az önálló karaktertől, ugyanakkor így is jut pillanat a megfelelő hangulatok beillesztésére. Ezen hangulatok egyike a fenyegetettség érzet, ami lépésről lépésre nőtön nő.
A lemez a legjobb pillanatokat számomra az Unholy Follows-al és a Malicious Holiness-el teremtette meg. Az előbbi vágásuk ritmikája és kiszámítható akkordvezetése, valamint a riffek fejlesztése terén mutatott minimalista hatásoktól való elszakadás érzete miatt emlékezetes. Ezzel szemben az utóbbi sorscsapás amellett, hogy gyors pályán mozog, kimaxolja a sáros hangzás minden előnyét a basszustól a doboláson át, a háttérben hallható torokénekkel előadott kántálásig.
1881-ben Nietzsche a következőt jegyezte föl jegyzetfüzetébe: „Az anarchia korába lépünk: – ez azonban egyúttal a legszellemibb és legkifinomultabb individuumok kora.” Biztos vagyok benne, hogy az Upon the Altar nekromantái egyetértenek ezzel a megállapítással, még ha nem is ennek az idézetnek a tudatában igyekeznek átformálni mindazt, amit a blackened death metalról eddig gondoltunk.
Kiadó: Godz ov War Productions
Kiadás éve: 2024
Stílus: Black / Death Metal
Web: facebook.com/uponthealtarofficial
Tracklist:
- Baneful Benediction
- Horror Vacui
- Jaldabaoth’s Breath
- Unholy Follows
- Malicious Holiness
- Annunciation
- Descendants Of Evil
- Prolegomenon
Pontszám: 9,5