VAL SANS – Sword

Kiadó: –

Weboldal: www.valsans.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Power metal

 

 

 

 

Az osztrák banda – Andy B. Barna (ének), Thomas Stubics (szólógitár), Thomas Schmid (ritmusgitár, vokál), Thomas Kleinander (basszusgitár, vokál), Wolfgang Köppel (dob, vokál) – 2002 végén állt össze teljesen, onnan tekinthető egy szilárdabb egységnek a felállás, habár már korábban is létezett a csapat, más néven és felállással. A klasszikus power/heavy metal elegyet játszó srácok nem győztek meg engem annyira a zenéjükkel – semmi új nincs benne, persze az alapok megvannak, nagyjából minden rendben van a hangzással, a pontos játék sem hiányzik, de valahogy hiányzik egyes dalokból (pl. The Allegiance, Metal Crusade, Hall of Flame) a dinamika, a lendület, no meg az eredetiség valami kis csírája legalább, és ez rendesen megöli a dolgot. Egy sorlemez a sörmetál ihlette próbatermek mélyéről, nem hoz túl nagy változást. Megvan természetesen ennek a zenének a maga közege most is, de inkább ágál az ember olyan bandák mellett, akik valami pluszt is visznek a zenei alapokba. Vannak mindezekkel szöges ellentétben álló dalok, amik rendesen össze vannak rakva és ha itt sincs semmi pluszról szó, valahogy mégis dinamikus tud lenni, megszólalni, egységes harmóniát alkotni (pl. Ont he Battlefield, Golden Treasure, Mjölnir). Erőteljes témák (még ha alapok is) képzik ezeknek a számoknak a gerincét, bulizni tökéletes lehetnek a stílus szerelmeseinek.

Szóval ketté lehet osztani a lemezt, van az egyik fele, amin még bőven lehetett volna dolgozni, meg van a másik oldala, ami ha ugyan nem is túl eredeti, de legalább elviszi a hátán valamennyire a korongba ölt munkát. A klasszikusokat idéző hangzás kötelező, röfög is rendesen a cucc, azzal sincs hiba. Aki szereti a lovagkor varázsát, meg az egyéb sárkányos zenéket, azoknak ajánlom figyelmébe ezt a muzsikát, de igazából többet vár az ember ennyi év után, nemcsak egy farzsebből előhúzott ujjgyakorlatot. Ez pedig az. Klasszikus riffek hasítják szét az égbolt sötétbe hajló vásznát, a dobtémák rettenetes erővel vágtatnak a hasadékon át a basszusgitár témáival együtt, az ének megkoronázza mindezt, és felhevíti a kemencében izzó acélt, hogy kardot kovácsoljanak mindebből. Sajnos nem elég erős ez az acél, bár nosztalgiának kétség kívül elmegy.

Tracklist:

1. Mjölnir
2. On the Battlefield
3. ValSans
4. The Allegiance
5. Hall of Flame
6. Eyes of a Viper
7. Lady of the Lake
8. Metal Crusade
9. Golden Treasure
10. Eppur Si Muove

Pontszám: 6

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár