Kiadó: Century Media
Weboldal: www.vallenfyre.co.uk
Kiadás éve: 2011
Stílus: Death / Doom
Brief Sum: The guitarist of Paradise Lost, Greg Mackintosh started the Vallenfyre project because of a serious personal tragedy. With ‘The Fragile King’, we get a fully traditional death/doom album, right on the beaten path of early PL, Celtic Frost and other great bands, with a mind-staggeringly dark atmosphere, presented in a flawless performance.
Remélem, Greg Mackintosht senkinek sem kell különösebben bemutatnom, elvégre egy legendás zenészről van szó. Dióhéjban annyit kell róla tudni, hogy a Paradise Lost alapítójaként, gitárosaként a doom-death metal egyik megteremtőjeként tartják számon, de eddigi egyetlen bandájával több különböző „stílusban” is kiemelkedőt alkotott. Mackintosh mindig azt hangoztatta, hogy az összes zenei elképzelését meg tudja valósítani a ’Lostban, ezért ne számítsunk tőle semmilyen projektre. 2009 őszén azonban történt egy sajnálatos tragédia: Mackintosh édesapja váratlanul meghalt. Ez jelentette a fordulópontot a gitáros fentebb vázolt felfogásában; a személyes tragédia okozta megrázkódtatás, a gyász enyhítésére eleinte csak saját magának írogatott meglehetősen sötét témákat, zenéket, visszatérve a gyökereihez, ami a death metalt jelenti. Aztán ahogy egyre több ilyen anyaga összegyűlt, társakat is keresett a koncepció megvalósításához (csupa régi barát, a Paradise Lostból, a My Dying Bride-ból, és kevésbé ismert formációkból), és végül összeállt egy új zenekar, a Vallenfyre, a debütáló album pedig épp a napokban jelenik meg a Century Media kiadásában.
A korong velejéig old school death metalt tartalmaz, de minden egyes téma magán viseli a Mackintosh-féle stílusjegyeket; az egészen korai PL-hoz hasonló, de annál érettebb, és még súlyosabb, nyomasztóbb zene ez. Utóbbin persze nem is lehet csodálkozni, ismerve a zenekar megalakulásának a körülményeit, illetve a dalok koncepcióját.
A beszédes című All Will Suffer már eleve megadja az alaphangulatot; súlyos doom/death riffek döngölnek lefelé, Greg pedig maga „énekli” a szövegeket is. Elképesztően átjön egyébként, hogy mennyire fájdalmasan őszinte a zene: a Desecration refrénjében ahogy Mackintosh előadja a „The void between us becomes a cross I cannot bear” sort, az valami hátborzongató. Az egész albumon a döngölő, Celtic Frost-rokon death témák fonódnak egybe a belassult doom riffekkel, kiegészülve persze az Icon korszakos ’Lost finom gitáros megoldásaival. Ilyeneket hallhatunk például a My Black Siberia-ban is, a refrén alatt; ezek, és Mackintosh hihetetlenül kifejező vokáljai nagyon sokat hozzátesznek az anyaghoz. A Cathedrals of Dread-hez még klip is készült, amely a többek között a Century Media oldalán érhető el; a képi világ hasonlóan sötét és nyomasztó, mint a zene. A The Grim Irony pedig tökéletes lezárása az albumnak, ha nem lenne olyan a hangulata amilyen, még azt is rámondanám, hogy fülbemászó.
Kétségkívül egy nem mindennapi lelkiállapot szülte a lemezt, Mackintoshnak viszont sikerült minden fájdalmát kiírnia magából, és belesűrítenie ebbe a szűk háromnegyed órába. Fogalmam sincs, lesz-e folytatása a projektnek; egyfelől persze várná az ember, hogy mit hoznak össze egy ilyen anyag után, másrészt viszont teljeséggel megismételhetetlen lenne az a hangulat, ami a The Fragile King-et jellemzi. De ezzel a kérdéssel még talán korai is foglalkozni, a lényeg, hogy itt az év (mit év, az évtized) legjobb death metal(?) albuma.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. All Will Suffer
2. Desecration
3. Ravenous Whore
4. Cathedrals Of Dread
5. As The World Collapses
6. A Thousand Martyrs
7. Seeds
8. Humanity Wept
9. My Black Siberia
10. The Divine Have Fled
11. The Grim Irony