VALLORCH – Neverfade

Kiadó: Moonlight Records

Weboldal: facebook.com/vallorch

Kiadás éve: 2013

Stílus: Folk metal

 

(scroll down for English Version)

 

Olaszország folk metal szcénáját már több cikkemben volt alkalmam méltatni. Itáliában már régóta figyelemre méltó zenekarok játszanak népies metalt és ez a kör az utóbbi években, főleg az északi országrészen több ígéretes és már komoly sikereket elért bandával bővült (pl. Furor Gallico és Krampus). Észak-Itália keleti felében, Velencében, a friauli Krampus szomszédságában bukkant fel nemrégiben egy újabb tehetséges banda, a Vallorch.

A banda igencsak fiatal, 2010 decemberében alakult, nevüket pedig egy északkelet-olaszországi németnyelvű, cimber faluról kapták. 2012 májusában jelent meg 4 számos bemutatkozó EP-jük, a Stories of North, melynek újrafelvett dalai az instrumentális átvezetőt leszámítva megtalálhatóak az Olaszországban 2012. december 21-én, míg Európában 2013. január 21-én megjelent első nagylemezen, a Neverfade-en is. A Vallorch két lemeze között eltelt idő alatt számos helyi sikert könyvelhetett el, így például fellépett szinte minden olasz folk metalos bulin és előzenekara volt például a Trollfestnek és az Arkonának. A hetes-fogat a pármai Moonlight Records segítségével pedig célba veszi Európát is 2013 elején!

Minthogy heten vannak, nagyon sokszínű zenekarról van szó, hangszerarzenáljukban meghatározó a duda, a harmonika és a hegedű, de feltűnnek különböző furulyák, népi ütőhangszerek, doromb és mandola is (korábban volt tekerősük is, de sajnos ez a csodás hangszer csak a demófelvételeken szerepelt). A vokálok terén is változatosság figyelhető meg: a fő vokálokat Sara Tacchetto énekesnő viszi tiszta, néhol egészen áriázós énekével illetve Leonardo Dalla Via basszusgitáros károgása és tiszta vokáljai, valamint Matteo Patuelli gitáros károgásai és hörgései váltják egymást a dalokban, ezek az Anguanaban egészen epikus viking metalos kórussá olvadnak össze. A srácok torz vokáljai, illetve a hölgy operás vokáljai sajnos néha nem tisztán érthetőek, de ez nem válik különösebben hátrányára az anyagnak.

A dalszövegek egyébként angolul vannak, leszámítva a bónusztételt, a tradicionális jellegű, akusztikus Il Fuggevol Sogno olasz szövegét és az egyik instrumentális átvezető, a Störiele vélhetően cimber-német címét. Minthogy nagy rajongója vagyok a nyelveknek, én nem bántam volna, ha több olasz nyelvű (akár velencei dialektusban vagy friauli illetve ladin nyelven) vagy helyi német dialektusban írt szövegrészlet is lett volna a korongon, de a bónuszdal mindenképp pozitív húzás e téren. A szövegek tartalmilag viszont sokkal változatosabbak: vannak mitológia témájú/jellegű tételek (Fialar, Endless Hunt, Silence Oblivion, Anguana), vannak kifejezetten heroikus, harcias nóták (Voices of North, The End) és vannak mélyebb gondolatokat sugárzó dalok (Sylvan Oath, Leave a Whisper, …A New Light Rises) meg persze instrumentális tételek is (Night Fades, Join the Dance!, Störiele).

Hangszeres zenei oldalról megközelítve a korongot, szintén elmondható, hogy komoly változatosság figyelhető meg. A metalos alapok között a tradicionális heavy metal és a modernebb hangzású death metal a meghatározó, de a folkos vonal nagyobb hangsúlyt kap. Ebben kelta/nyugat-európai, nordikus/észak-európai és alpesi népzenei elemeket is találhatunk, ez utóbbiból jön a banda egyik erőssége, a harmonikajáték és ez a vonal bontakozik ki a már említett olasz nyelvű ráadásdalban is. Viszont míg ez a legtöbb zenekarnál erősen a mulatós világába vezet, a Vallorch esetén erről nincs szó, csak egészséges mértékben kapunk tánc- és korsólengetős dallamokat. A hangzás minősége teljesen megállja a helyét, a lemez grafikai része pedig szép és illik a muzsikához.

Változatos, igazán sokszínű, erős bemutatkozó nagylemezzel állt elő a talján horda, érdemes meghallgatni a korongot, a folk és viking metal rajongóinak tutira be fog jönni, hosszú távon pedig komoly sikereket hozhat a csapatnak. Én figyelemmel fogom őket kísérni a továbbiakban, az biztos!

——————————————

ENGLISH VERSION:

I’ve given appreciation of Italy’s folk metal scene in many reviews of mine. There are many great folkish metal bands for a long while and this circle started to grow in the last few years, especially in the northern regions of the country where there were born more promising and already successful bands (like Furor Gallico or Krampus). Recently another new talented group appeared in the eastern part of North Italy, in the neighbourhood of the Friulian Krampus – in Venice, called Vallorch.

This band is quite young; they were formed in December 2010 and their name comes from a North-eastern Italian German-speaking (Cimbrian) village. They released their 4-track-long debut EP, Stories of North, whose re-recorded songs (except for the instrumental interlude) are also on their first full-length album, Neverfade, which was released on December 21st, 2012 in Italy and on January 21st, 2013 in Europe. Between the two releases, Vallorch gave many successful local shows, they performed at almost all Italian folk metal gigs and they supported Trollfest and Arkona for example. In early 2013 the seven-piece’s goal is to conquer Europe with the help of Moonlight Records from Parma!

As far as Vallorch has seven members, it’s a very colourful band, the main sounds of their instrument army are bagpipe, accordion and violin, but also several whistles, ethnic percussions, jaw harp and mandola appear (in the early period they also had a hurdy-gurdy player, but unfortunately this beautiful instrument appeared only on the demos). This diversity also attends among the vocal parts: the main clean vocals are sung by Sara Tacchetto, she sometimes sings kind of arias and the screams and clean vocals of the bassist Leonardo Dalla Via and the screams and growls of Matteo Patuelli are alternating in the songs. These vocals together become a real epic viking metal choir in Anguana. Sometimes it’s hard to understand the lyrics, when the guys use harsh vocals or the lady uses operatic singing but it’s not a big disadvantage for the material.

By the way the lyrics are in English, except for the Italian lyrics of the bonus track, a traditional-like, acoustic song, Il Fuggevol Sogno and the maybe Cimbrian-German title of the instrumental Störiele interlude. I’m a very big fan of different languages so I wouldn’t regret if there were more lyrical parts in Italian language (even in Venetian dialect or in Friulian or Ladin languages) or in the local German dialect on the album, but I’m very glad of the bonus track. The lyrical topics are much more diverse: there are mythological and mythology-like themes (Fialar, Endless Hunt, Silence Oblivion, Anguana), there are absolutely heroic battle chants (Voices of North, The End) and there are songs with deeper thoughts (Sylvan Oath, Leave a Whisper, …A New Light Rises) and of course instrumental ones, too (Night Fades, Join the Dance!, Störiele).

On the musical side we can also pronounce that there’s huge diversity on the album. In the metal elements traditional heavy metal and modern sounding death metal is the main direction, but the folk elements play bigger role. In there we can find Celtic/Western European and Nordic/Northern European as well as Alpine stylistic marks. One of the main strengths of the band, the accordion play belongs to this style and the mentioned Italian track is completely in Alpine folk style. When a folk metal band uses accordion, their style often becomes humppa and rejoicing metal, but in case of Vallorch there’s no such thing, we get dance and pint-waving tunes only in a healthy amount. The quality of the sound is good enough and the graphic artwork of the album is nice and fits the music.

The Italian horde made a diverse, really colourful and strong debut longplayer, it’s worth to listen to this album. I’m sure that folk and viking metal fans will like it and the band can achieve significant success with it. I’ll surely follow the band in the future!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Night Fades
2. Voices of North
3. Join the Dance!
4. Fialar
5. Endless Hunt
6. Sylvan Oath
7. Störiele
8. Silence Oblivion
9. Anguana
10. Leave a Whisper
11. The End
12. …A New Light Rises
13. Il Fuggevol Sogno (Bonus)

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár