VARIOLA – Négyen

Kiadó: 

Weboldal: www.variola.hu

Kiadás éve: 2009

Stílus: Rock

 

 

 

Az immár 22 éves történettel rendelkező szegedi zenekar – Dula “Sanci” Sándor (gitár), Gajda “Finca” Ferenc (dob), Hímer “Fraser” István (basszusgitár) – második lemeze jelent meg tavaly év végén. A 9+1 bónusz számos korongon már az új énekes/gitáros Kovács Balázs szerepel, Varga Zoltán helyett, akivel még 2007-ben rögzítették az előző, “Sötét a csillagod” lemezt, a szintetizátor betétek pedig Deák Attila kezét dicsérik, aki vendégként játszott az új anyagon. Az utóbbi két évet próbákkal és intenzív koncertezéssel töltötte a banda, ennek meg is lett az eredménye, könnyen összekovácsolódtak a fiúk, és a tavalyi Fekete Zaj Fesztiválos fellépésükön már új dalok is hallhatóak voltak.

Az Intro nyitja a korongot, egy majd egyperces kellemes utazás egy úton, ami csak fut, de sosem ér véget. Könnyed hangok úsznak a domboldalakon, az egésznek egy megfogható atmoszférája van, olyan, amit hosszan tudnék hallgatni…álmodozás, amit a végén megszakít a lemezjátszó tűjének sikolya a bakeliten.
Azonnal berobban folytatásként a Hiába Jöttem erős, sodró lendülete, a kíméletlen ütemek azután egyszerre átmennek egy lazább közegbe, kivéve a dobot és a basszust, mert azok következetes tempóval tolják kőkemény ütemeiket. A gitárok színesen terülnek el a változatos felépítésű szerkezeten: a finom témák ugyanúgy jelen vannak, ahogyan az erősen megkomponált refrének, mindezt szintetizátor festi alá. Az új dal egy kis változást vagy jobban mondva érést is hozott a zenébe: sokkal rockosabb lett az új korong, vegyülve gothic elemekkel, de mégsem az a kimondott gothic-rock formula jelentkezik, és ez nem is baj.

A Más egy kicsit a régi lemez lüktetését hozza vissza néhány dallamon keresztül az elején, egyszerre borzongat meg és felpörget, ahogyan halad a táj, váltja egymást a nappal és az éj, majd hirtelen minden belassul egy pillanatra minden, de a zuhanásból utazás lesz: a gitárszóló feldübörög a halálpontos ritmusszekció fölött. Balázs hangja kellőképpen telt és karcos egyszerre, ugyanakkor a dallamos részek ugyanúgy fekszenek neki – ezek a már-már hard-rockos témák meg is kívánják ezt a játékot.
A Keserű Szél egy visszafogottabb, érzékenyebb nóta, tisztább hangok csendülnek fel, felcsendül a hangok között némi kiábrándultság és fájdalom elegye, egy érdekes hangulat bontja szárnyait, itt is a hard-rock uralja leginkább a terepet, de van benne egy kis csavar, valami, amitől mégsem szimplán csak egy egyszerűen beskatulyázható zene lesz. Fura, mert inkább belülről szól az egész, a gondolatok között cikáznak a hangok, bújnak meg a dobütemek, dobban a basszusgitár szíve. Leülős, elgondolkodtató darab ez.

A címadó Négyen jó kis old-school rockot tartogat nekünk – a beinduló témák laza kötései között ott bujkál az Idő szelleme, mindenbe beleivódik, a zene formát önt majd amorffá válik, egyedül talán az énekkel lehetett volna még kísérletezni, és a dinamikát is erőtlennek érzem néhol. Itt is megbolydula táj – emlékszem a Fekete Zajos koncerten volt vetítés a dalok alatt, és az pont passzolt is a zene hangulatához, úgyhogy ezt a párhuzamot meg kellene tartani -, a képek egymást váltják, realitás és illúzió villog, míg a szöveg nyers valójában tálalja az igazságot. Egyszerű képletek ezek, nagyjából jól összerakva, de valami mégis hiányzik nekem, amit nem tudok megfogni.
A Mégegyszer is naturális szövegvilággal rendelkezik, a lassan hömpölygő, szaggatós gitárriffek alatt precíz dob és basszus színezi az alapritmusokat, megmerül az éjszaka mocskos világában az egész megálmodott keret – az egyik rész azonban valahogy kilóg, talán a dallamos ének lehetne erősebb, és csak ez akadályozza meg, hogy teljes legyen a kép. Fogság, vágyakozás himnusza ez rockba öntve, kissé hanyagul előadva, ami viszont nagyon jót tesz a dal lüktetésének. Impulzív és dinamikus, minden jól van összetéve, az egymást követő részek egy keretbe sűrűsödnek.

A Lépj A Sötét Mezőre egy pörgős nóta, ízig-vérig poros, koszos rock ‘n roll, karcos dallamokkal, kemény alapokkal, pontos, precíz játékkal, erőteljes megszólalással. Az ének nagyon jól simul a zenei szerkezet fölé, a refrén pedig jól töri meg a menetet – nem esik ki az alaptempóból, hanem azon helyezkedik el, és ettől a lendület végig egyenletes. Minden nagyon jól szól, ahogy eddig is, talán Balázs énekelhetné keményebben a szöveget, úgy még ütősebb lenne, de természetesen így is elég vastag a hangja, hogy ez ne legyen probléma. 🙂
A Vihar ugyanezt a lendületet viszi tovább, egy szintén erős, dinamikus szerkezetű dalban: finom témák és karakteres ének, változatos, színes, eleven folyam, ami megmozdít. A fiúk profi szinten bánnak a hangszerükkel, a tartalom pedig egy percig sem kétséges ezek után. Nagyon kellemesen ömlik a hang a hangfalakból, egyszerű és mégis egy egyedi íz érezhető, nem lehet mással összetéveszteni. Egy emlékkép bukkan fel, régi időkből, jó érzések töltenek el. Jól kiszámított témák hátán vonul végig az ének, finom dallamok és erősebb részek váltakoznak, egymást követő mozdulatokban. Magába szippant és mesél 🙂 Összeomlik a kép.

A Repülés finom érintéssel kúszik be a mozdulatlanságot felkavarva – mégis ernyedt mozdulat ez egyszerre: egy félhomályos heverés a hangok hátán, azután egy elrugaszkodás egy pillanat alatt, jön egy erős, kiugró rész, kemény hangok, vastag hangzás, és egyszerre ismét félálomba süllyedünk. Emlékképeket vetít szemünk vásznára a tudatunk, a rezgések összefonnak mindent. Nagyon erős a kompozíció, jól szól, a keverés elég karcos, pontosan amennyire kell. A lezárás egy pillanat műve: az utazó eltűnik egy alagút fekete szájában. Az utolsó dal egy feldolgozás, ami szintén erőteljesen, az ő szájízük szerint szólal meg. Jó kis crossoveres rock ez a javából, jó kis ütemekkel, pörgős hangulattal, karcos játékkal, eszement vadsággal. Erre biztos hogy megmozdul mindenki feje – az évek során összeszedett rutin érződik, és az összeszokottság is. Vidám kis számban lehet a hallgatónak része! 🙂
Összességében ismét egy erős, rendesen megszólaló lemezt adott ki a Variola legénysége a kezei közül, hát reméljük, jön majd a többi is, szépen sorban!

Tracklist:

1. Intro
2. Hiába jöttem
3. Más
4. Keserű szél
5. Négyen
6. Mégegyszer
7. Lépj a sötét mezőre
8. Vihar
9. Repülés

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Variola, Libra – Koncertbeszámoló

darkfeelings

VARIOLA – Sötét Csillagod

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár