Kiadó: F.D.A. Rekotz
Weboldal: myspace.com/vilefuck
Kiadás éve: 2009
Stílus: Thrash / Death
Brief Sum: Allex, Tom, Henke, Fredde are in their age of 20 but their music lacks every infancy. Massive and strong, flawless guitar and drums sound. After their 5 demos, Vilefuck started their career with a full-length album and grasped the essence of trash metal with a perfect sense.
Pontosan egy éve jelent meg lemezismertetőm témája, ebből kifolyólag nem állíthatom, hogy friss az anyag, szinte még meg sem száradt a nyomdafesték a bookleten. Viszont kíváncsi lennék hazánkban hány embernek mond valamit a banda neve. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, de véleményem szerint, egy kezemen meg tudnám számolni… Persze fenn állhatna az tény, hogy jobb is, ha nem terheljük magunkat felesleges információkkal, méltatlan lenne akár egy szót áldozni a svéd csapatra.
Viszont a srácok kivívták az elismerést részemről, és ez nem csak tizenöt perc hírnév. Vitathatatlan, reneszánszát éli a thrash metal, az új évezredben gombamód szaporodnak azok a zenekarok, akik hitvallásuknak tekintik ezt a stílust. Jobbak és kevésbé jobbak, szolga hűek, kísérletező egyéniségek sora ontja a világra a mondanivalóját. Ez a mondanivaló, akárhogy is szépítenénk, a stílusból kifolyólag nem túl széles ösvényen mozogok. Politika-, rendszerkritika, háború, agresszió, ördögidézés. A Vilefuck ezen a téren nem fog meglepetést okozni, hozzák a szokásos mocskos témákat, ők sem szépirodalmi költeményeket zenésítettek meg, de mit is vár az ember egy ilyen zenekarnév után.
A kísérletezés is távol áll a bandától, nem csempésztek női vokált a verzék közé, még egy óvatosan odabiggyesztett szintetizátor futam sem fedezhető fel az anyagon. Kompromisszummentes thrash metal, amit hallhatunk, de a zenekar olyan kiváló érzékkel bír a dalírás területén, hogy amit előtör a hangfalakból az ennek a stílusnak az eszenciája. Allex, Tom, Henke, Fredde még a húszas éveik elejét tapossák, de a zenéjük nélkülöz bármiféle gyermekbetegséget. Sajnos sokszor előfordul a kezdő bandákkal, hogy csak klisékben gondolkodnak, és összedobott szerzeményekkel töltenek meg lemezeket. Riffek riffek hátán, a tempó orrvérzésig feszítve, de mégis felejtős anyagok születnek. A 2004-ben alakult svéd kvartett viszont önmagában is helytálló dalokat írt, amelyek nem nélkülözik a tempóváltásokat, illetve ritkán (de tényleg ritkán,) death-es kikacsintást is felvállalnak. Masszív, izmos a lemez megszólalása, hibátlan a gitár-, dob-sound, ezeken már csak rontani lehetet volna. Allex hangja abszolút illik a zenéhez, amit időnként rekesztéssel, vagy szimpla ordibálós eszköztárral színesít. Óvatosan bánva a hasonlítgatással, de Shagrath és Schmier hangja közét tudnám deklarálni. A fentebb említett deathes kikacsintás egyértelmű jele a Maze című szerzemény, ahol nem csak az ének, de a zene is eme stílusba kóstol bele, persze csak módjával.
Nehéz lenne a dalok közül kedvenceket kiemelni, mert ami éppen szól, az késztet őrült léggitározásra. De engedve az erőszaknak, talán a Light The Fires Of Revolutiont emelném ki, mert a legváltozatosabbnak érzem az albumon, de hangsúlyozom, a többi szerzeménynek sem kell szégyenkeznie. Inkább még annyi megjegyzést tennék, hogy a címadó, lemeznyitó tétel metallikás indítása nem volt túl szerencsés, amely egy kevésbé türelmes hallgatót elriaszthat, mielőtt igazán kiteljesedik az album. A lemezborító, első benyomásra a gagyi fogalmát ültette el az agyamba, de a bookletet lapozva, a belső oldalakon látható grafikákkal már összeáll egy igencsak hatásos egésszé, s így már inkább hatással van az emberre. Gyermekkorom Verne köteteit juttatja eszembe, azokban volt ilyen minimalista, de lényegre törő, hatásos grafika.
A Vilefuck, öt demóját követően egy ütős nagylemezzel indította be a karrierjét, tökéletes érzékkel ragadta a thrash metal eszenciáját. Szinte minden percében a legmagasabb színvonalon teljesít az anyag, nehéz megállni, hogy a repeat gombot újra és újra használatba vegye a hallgató CD-lejátszóján. 2009-es a lemez, kicsi a valószínűsége, hogy idén még megjelenik az új album, de szerintem már készítgetik. Én már bizalmat szavaztam neki, s kívánom, hogy akkor dörrenjen, hogy minden thrash hívő felkapja a fejét. Long live the VFC… No rules!
Tracklist:
1. What Lies Ahead Is Already Dead
2. The Machine
3. Force Of Destruction
4. Light The Fires Of Revolution
5. Fuck The System
6. Thrash And Destroy
7. Invisible War
8. Interlude
9. Maze