VISTHIA – In Aeternum Deleti

Kiadó: ATMF

Weboldal: myspace.com/visthia

Kiadás éve: 2011

Stílus: Black Metal / Industrial

Brief Sum: The few amount of the announced industrial elements leaves a black hole on the album. The band should use electronics with more courage. The absence is somewhat compensated by the its massivity. In Aeternum is a very strong stuff for black metal. The vocal is varied, the slow and dark themes and the change of speed and slowdowns is very effective which is topped by the latin language – which is unfortunately a bit faulty.

Sokfajta stílus keveredésének lehetünk nap mint nap fültanúja, de a (black) metal és az elektronikus zenék házasítására mindmáig az egyik legmorbidabb mutációként tekintek, hisz a két műfaj alapelvei és mondanivalója homlokegyenest szembemegy egymással. Persze törvényszerű dolog, hogy rendszerint a legvadabb ötletekből lesznek a legnagyszerűbb alkotások (lásd Mayhem, Carach Angren), de eddig valahogy az ipari fekete fémben nem volt még olyan jelentős áttörés, hogy azt mondhatnánk, dúskálunk a jobbnál jobb hasonszőrű bandákban. Épp ellenkezőleg, ritkák, mint a fehér holló. Vannak persze olyan ismertebb csapataink, mint az Aborym, a Shade Empire vagy a Dødheimsgard, de személy szerint én még bőven látok kiaknázatlan lehetőségeket ezeken az „ipartelepeken”.

Ennek fényében szavaztam bizalmat az olasz földről érkező Visthia második nagylemezének, mely bár igényességével nagy reményeket ébresztett bennem, végül mégsem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött elvárásaimat. Ennek ellenére a négy talján úriember egy nagyon komoly lemezt rakott le az asztalra, tele olyan profizmussal, ami a siker elengedhetetlen pillére – ami miatt viszont mégis csalódás az In Aeternum Deleti, hogy a srácok borzasztó gyáván nyúltak az elektronikához, így a végeredmény nem több, egy aggresszív, erősen black orientált korongnál, jobbára nagy meglepetések nélkül. Az aláfestések zöme többnyire inkább csak zaj, semmint tudatosan megírt, a zene szerves részét képező alkotóelem, az pedig csak tovább fokozza a hiányt, hogy – hacsak nem egymagában szól a zümmögés – még a meglévő foszlányokat is nagyítóval kell nyomozni a többi hangszer zsivalyának közepette. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul szól az anyag, a hangzással semmi probléma nincs, pusztán annyiról van szó, hogy a blastbeat-ek és reszelős gitárfutamok hidegvérrel letapossák a gyöngyöző indusztriális hajtásokat. Normális esetben ugye ez lenne a minimum, ha már talpig feketébe öltözött, bőrdzsekis állatok vagyunk, de ipari zúzásról lévén szó, mégsem mehetünk el szó nélkül az ilyen hiányosságok mellett, elvégre Cuntworm-éknek és az ezt a sávot nagyon érző Gorgonea Prima-nak sem mondta meg senki, hogy tilos kísérletezni.

A negatívumoknál azért jóval többet tud a cucc, összességében ugyanis hangulatosak a dalok, látszik, hogy van bennük meló. Akárcsak a szövegekben, melyek rendhagyó módon latin nyelven szólalnak meg, ami valljuk be, elég ütősen hat ebben a zenei közegben – emlékezzünk csak Csihar Attila „Odium humani generis” sorára a My Death-ben. És ha már a Mayhem szóba került, tulajdonképpen van is egyfajta párhuzam a két gárda között, legalábbis ami a betegesen sötét atmoszférából való hirtelen kitöréseket illeti, egyébiránt ezekre a nyomasztó borongásokra sokkal találóbb hasonlat a Secrets Of The Moon nevének említése. A vokál még egy érdekes dolog, nemcsak a nyelvhasználat miatt, hanem mert a károgás mellett Cimeries folyamatosan suttog-pusmog, hörög, kántál valamit, hangja pedig furcsamód Helmuth-ra emlékeztet nyomokban a Belphegor-ból, vannak tehát itt-ott elvont dolgok csempészve a reszelésbe.

A játékidő amúgy elég álmosan nyit, az első két nótát nyugodt szívvel le is lehetne húzni a tracklistről (igaz, akkor ennyi erővel az industrial jelzőt is leradírozhatnánk a műfaji meghatározás elől…), aztán a címadóval egycsapásra kinyílik a csipája a dobos és gitár szekciónak, mintha csak a sátán maga pirított volna a körmükre a lagymatag tempóért. Ettől a ponttól fogva viszont megy a rendes iparosmunka – mondhatnám gonosz iróniával, hisz a nyitányt leszámítva olyan elenyésző az elektronika, mint magyar ember a Sziget fesztiválon. Lendületből mindenesetre nincs hiány, a Iugum Mei Sceleris és a Manus Et Voluntas is pusztít keményen, a darából végül az Ut Sibilus Flagelli dallamai és rövid tiszta éneke zökkent ki, mintegy futólagos visszatekintés az album depresszív prológusára.

Azt nem mondanám, hogy unalmas, még csak nem is kiszámítható a Visthia friss kiadványa, ennek ellenére hiányzik belőle valami. A kemény munka persze önmagában is megtérülhet, hisz ott van mögöttük egy ha nem is túl nagy, de mindenképpen komoly és eltökélt kiadó, aki jó eséllyel eljuttatja majd a lemezt a célközönséghez. Más, mint amilyennek ezt a stílust szeretem/szeretjük, de ha nem keresünk a zenében olyat, ami nincs, akkor ez egy masszív black metal anyag – csalódás kizárva.

Tracklist:

1. Ut Sibilus Flagelli
2. Manus et Voluntas
3. Vos Gloriam Consequi
4. Iugum Mei Sceleris
5. Id Vidi Splendere Nocte
6. In Aeternum Deleti
7. Horrete Coela

Pontszám: 7.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár