Kiadó: MDD
Weboldal: @ Facebook
Kiadás éve: 2013
Stílus: Death Metal
Brief Sum: I like bands like these, not introducing anything new to the genre, rather showing the way to bands who have strayed from the path, pointing out what is important. Just because they don’t step forward album by album doesn’t mean that they are stuck in the same place. Compared to their previous stuff, this material is more mature with a better structure, which of course means that they lost some of their rawness. Yet, listening to this album, we have no reason to complain. Finally a good death team, who can weave brutality and melody together, without compromises. That is enough for me.
Bő két évvel ezelőtt írtam a Voice of Revenge első lemezéről. A Chronicles of Betrayal egy remek bemutatkozó album volt. A hatalmas lelkesedéssel és lendülettel előadott dallamos death metal a fogékony hallgatókat átrepítette az első lemezes hibák fölött. Aztán az évek során, elég méltatlan módon megfeledkeztem a csapatról, annyira, hogy most megint kiszúrva őket a tömegből, elsőre be se ugrott, hogy már rajongójuk vagyok. De úgy látszik, van a bandában valami, amit nagyon kedvelhetek ebben a stílusban, ha így „ismeretlenül” is megint megfogtak.
Látszólag nincs sok változás, a csapat felállása ugyanaz, a producer, és nem utolsó sorban a zene is. Vágjunk is bele, ahogy ők is teszik a Blinded című kezdőnótával. Semmi felvezetés, hangulatkeltés, egyből kitöltik hallójárataimat a kegyetlen gitárok. A hangzás sokat javult az előző anyaghoz képest. Most minden szép kereken szól, nincs túlmodernizálva, pont, ahogy ebben a stílusban kell. Amit hallunk továbbra is kompromisszum mentes dallamos death metal, itt nincsen billentyűs hangszer (lényegében), cserébe viszont kapunk száguldozós, tekerős nótákat. Szerintem remek alku ez. A dalok szépen elkülönülnek egymástól, bővelkednek megjegyezhető részekben, úgy, hogy nem engednek a death metal durvaságából. A reszelő gitárok szinte már old school thrash határát súrolják, míg a ritmusszekció többi eleme klasszikus skandináv death. Most nem is a Hypocrisy-t említeném, bár felhozhatnám megint őket is, hanem a legutóbbi Arise lemez lendülete és hangulata idéződik meg bennem.
Könnyed, akusztikus részek megint találhatók a dalokban, néha egy kiállás erejéig, vagy dallam gyanánt beszúrva csendül meg a színtiszta fém gitár. De itt van a Malevolence Demisted, amiben övé a főszerep.
Tételeket egyszerűen képtelenség kiemelni, mindegyik hozza a műfaj esszenciáját, úgy, hogy valóban összefogott költemények ezek, nincs túlbonyolítás, nincsenek felesleges részek bennük. A kezdő dal olyan beavatás féle, még csak megcsillantja a lemez erényeit, aztán beindulnak tisztességesen és a hangulat egyre feljebb hág, jönnek a jobbnál jobb, iszonyat erős dalok. Középen kicsit megpihennek, az In Mutual Disparity inkább középtempós részekre épít, bár ez nem csorbítja értékét, sőt kell is egy kis „nyugalom” a folytatáshoz. Az Overture of Nemesis nem cicózik sokat, a dobos kapkodja végtagjait, de még így is meg tudják fejelni egy remek refrénnel. De ne gondoljuk, hogy itt megállás van, kitart a lendület a lemez végéig.
Szeretem az ilyen csapatokat, effektíve nem hoznak újat a műfajba, hanem megmutatják a néha útját tévesztett többi csapatnak, mi is ennek az egésznek a lényege. Attól, hogy lemezről-lemezre nem lép valaki tovább, nem feltétlen topog egy helyben. Előző anyagukhoz képest ez érettebb, jobban összerakott album, ez persze együtt jár azzal, hogy picit veszítettek nyersességükből, ugyanakkor végighallgatva a lemezt, nem lehet okunk panaszra. Végre egy jó death csapat, akik össze tudják szőni a brutalitást a dallamokkal, úgy, hogy nem kötnek kompromisszumot. Nekem ennyi már elég, remélem most már tényleg megjegyzem a nevüket.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Blinded
2. The Blackened Sun (Dystopia)
3. Malevolence Demised
4. Disintegration
5. In Mutual Disparit
6. Overture Of Nemesis
7. Nadryw (The Demon)
8. Manifest
9. The Reckoning
