Kiadó: Saturnal Records
Weboldal: www.voodoogods.net
Kiadás éve: 2014
Stílus: Death / Thrash
Brief Sum: Voodoo Gods proved to be a pleasant surprise. Frankly, I thought that the width of the neck of the bass is a straight indicator of how much of a musical “masturbation” the music going to be. Luckily, I was greatly mistaken, for this is exciting and brutal metal all the way through, that at the same time does not forget about writing great songs. All the musicians are experts and contribute in equally awesome measures to the whole so it is appropriate that the label calls them a supergroup. I can state without doubt that the circle of my favourites has received a new member with them. Neck-spraining!
Első találkozásom a Voodoo Gods-szal egy stúdió videó volt. Valami véletlen folytán pont oda kattintottam a sűrűjébe, ahol egy szerény kinézetű srác (Jean Baudin) egy citerának is beillő különös basszusgitáron játszott. Ráadásul annyira jó témákat, hogy csak önmagában is elhallgattam volna. Aztán mikor kiderült, hogy az egyik énekes George Corpsegrinder Fisher, tudtam, hogy közelebbről is meg kell ismerkednem a csapattal.
A misztikus, okkult témákról daloló Voodoo Gods-ot 2001-ben alakította Alex Voodoo Von Poschinger dobos, Tony Norman gitáros és Seth Van De Loo énekes. A csapatban megfordult pár ismertebb arc, hogy csak a két legmeghökkentőbbet említsem David Shred Demon Shankle, volt Manowar gitáros és Nergal a Behemoth-ból. Bemutatkozó EP-jükön a Shrunken Head-en Nergal volt a második vokalista, első lemezükön az Anticipation For Blood Leveled In Darkness-en Corpsegrinder vette át ezt a szerepet. A fő dalszerző, mint sejthető, az afrikai származású Alex Voodoo dobos. Ha mindezek után még hozzáteszem, hogy a vokálokat és a végső simításokat Andy LaRocque végezte, aki az egyik dalban (Renaissance of Retribution) még egy szólót is feljátszott, azt hiszem minden jólelkű metalos berosálás közeli hangulatba kerül.
A lemez egy rövid intrót és hét dalt tartalmaz, a stílus pedig death és thrash metal körül mozog, de nem valami elborult technikás dologra kell gondolni, hanem dalkoncentrikus durva muzsikára.
Az intró utáni első szösszenet egyből betalál, a The Termination of God egy hihetetlenül zseniális szerzemény. Az első fele egy erős refrénnel van megspannolva, a középrésze lazulós, akusztikus gitár is feltűnik benne, majd a második félben lévő gyorsulás alá még odabiggyesztettek egy brutális ének részt. Ha erre nem indulnak be a képzeletbeli lábdobjaid és léggitárod, akkor valószínüleg halott vagy.
A The Astral Dawn nem ad pihenést, egyik lendületből a másikba lépünk. Izgalmas a két ének párbeszéde, még ha nincs is gyökeres különbség George és Seth éneke között. Gorgeból mintha kicsit mélyebbről jönnének a hangok, mint Sethből. Ő inkább a thrash marconás énekét képviseli.
A Catewayo-ban végre előtérbe kerül a basszusgitár, talán ez az a dal, ahol a legjobban kihallani izgalmas játékát. Igazából ez egyik szívfájdalmam, hogy alapvetően nagyon beolvad a hangfüggönybe, lehet, hogy hallani, csak nem tudatosodik bennem egyértelműen, hogy azt hallom. A középrészen előkerül egy szitár, hogy kellően átérezzük a mítikus hangulatot.
A szifiliszes misszionáriusról szóló dal visszavesz a tempóból. Hatalmas gitárszólói miatt mitha a Voodoo Gods Rime of The Ancient Mariner-je lenne. A Renaissance of Retribution ismét durvább megszólalású. Érezni az előző dalhoz képesti kontrasztot, most sokkal deathesebb a megszólalás, annak ellenére, hogy a gitárok továbbra is ontják a jobbnál jobb szólókat. Egyértelműen felismerhető amikor Andy LaRocque kezeli a gitárt. A végén különösen tetszik a szaggatott rész, mikor cinnel van nyomatékosítva a leállás csendje.
A Wrath of the Invisible Children intrójába a szokásos hangszerek mellé akusztikus gitárkiséret társul, ezzel thrash klasszikusokat idéző hangulatot teremtve. Az első verze után egy, a lemezhez képest modern basszuskiállást szúrtak be. A basszusgitár még párszor felszínre kerül a továbbiakban, majd lezárás gyanánt visszakanyarodunk a balladisztikus kezdés harmóniáihoz.
Persze voodoo nem lehet törzsi dobok nélkül, amik az utolsó pillanatban az Article 246-ben meg is érkeznek. Többször feltűnnek a dal folyamán, de nincsennek különösképp összeépülve a zene velejével. Második eljövetelük alkalmával az akusztikus gitár ragadja meg és húzza jobban bele a nótába.
Kellemes meglepetést okozott a Voodoo Gods. Igazat megvallva, azt hittem a basszusgitárnyak szélessége egyenes arányban van az öncélú technikássággal. Szerencsére csalódtam, mert ízig-vérig izgalmas, durva metalzenét produkált a csapat, nem feledkezve meg a nagyszerű dalokról. Minden zenész remekül érti a dolgát, és hozzáteszik a maguk nagyszerű részét a műhöz, nem véletlen emlegeti a kiadó szupergroupként. Azt hiszem, ezek után nem kétséges, hogy kedvenceim köre bővült, mert ez bizony nyakszaggató!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Return of the Rainbown Serpent
2. The Termination of God
3. The Astral Dawn-Devotion to the Great Nebula
4. Cetewayo
5. Endeavours of a Syphilitic Missionary and his Death – Dawn of the Voodoo Ostinati
6. Renaissance of Retribution
7. Wrath of the Invisible Children
8. Article 246
