Kiadó: Season of Mist
Weboldal: www.vulture-industries.net
Kiadás éve: 2017
Stílus: Avant-garde / Progressive Metal
Brief Sum: Strange times demand even stranger responses sometimes and that’s exactly what we get from these Norwegians on their fourth album. Prog has new meaning…
A norvég Vulture Industries nem feltétlenül könnyíti meg a címkékben, skatulyákban gondolkodók dolgát, ugyanakkor hihetetlenül meg tudják édesíteni az egyedi hangzás és különleges hangulat megteremtésére képes előadók híveinek életét. Négy éve The Tower című mesterművüket méltattuk itt, és ha némileg meg is várakoztattak bennünket a folytatással Bjørnar Nilsenék, a negyedik album bőven kárpótol mindenért.
Ha az előző anyagról azt írtuk, hogy gyökerei a black metalban keresendők, ám legfeljebb csak hatásaiban emlékeztet ezen irányzatra, a Stranger Timesra ez még inkább igaz. (Black metalon természetesen nem a pőre, nyers, őserejű vonulat értendő most, hanem az Arcturus, az Enslaved, az Ulver vagy a Borknagar által képviselt artisztikusabb ág, annyi megjegyzéssel, hogy ezek a zenekarok is messze túlnőttek a stílus határain.) Hogy is szól az elcsépelt frázis? A dallamos részek még dallamosabbak lettek, a keményebb részek pedig… nos, azok gyakorlatilag kikoptak innen. Azt hiszem, végérvényesen eldőlt, hogy a Vulture Industries esetében nem a szélvészgyors tempók vagy a horzsoló riffek adják meg a zene súlyát és mélységét, hanem a számokból áradó atmoszféra. Az egész tökéletes aláfestő zenéje lehetne egy mai szürrealista filmalkotásnak. Ilyen értelemben a honfitárs Leprousszal való összehasonlítást sem gondolnám tévútnak.
A nyitó Tales of Woe áll legközelebb a The Tower világához, hangszerelését tekintve is, de már itt megdöbbentően érett, kerek és fogós énekdallamokat hallhatunk Bjørnartól. A klipes As the World Burns akár megismételheti a Lost Among Liars eredményeit. Hasonló erényeket csillogtat, jóllehet felépítése és kisugárzása gyökeresen más. A Strangers és a Something Vile dalokhoz szintén készült video. Előbbi egy hét percet meghaladó terjedelmű eposz, amely mindent felvonultat, ami jellemzi a formációt – ideértve a fúvósok alkalmankénti használatát –, és lényegében felteszi a koronát a „keselyű-iparosok” valamennyi jelenkori törekvésére. Nilsen énekteljesítményét nem lehet eleget dicsérni, és a gyönyörű, remek érzékkel megkomponált gitárszóló is egy külön csúcspontja a szerzeménynek. De mivel szó sincs arról, hogy utána már nem is érdemes tovább hallgatni a lemezt, utóbbi ugyancsak megkapó darab. Szövege az egyik legegyenesebb és legkönnyebben értelmezhető, ami valaha kikerült a bergeni alkotóműhelyből, viszont a legkevésbé sem szájbarágós. A Costin Chioreanu és stábja által készített kisfilm is kitűnően passzol hozzá. Ötletes megoldás, ahogy a nyúlfarknyi My Body, My Blood és a Gentle Touch of a Killer összefonódik… de nem lövök le minden poént, ezt tényleg hallani kell!
Különös idők különös muzsikája ez, ahol a progresszivitás valóban új értelmet nyer. A The Tower megismétlésére még csak kísérletet sem tett a csapat, helyette azzal minimum egyenértékű produktumot tett le az asztalra. Le a kalappal!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Tales of Woe
2. As the World Burns
3. Strangers
4. The Beacon
5. Something Vile
6. My Body, My Blood
7. Gentle Touch of a Killer
8. Screaming Reflections
9. Midnight Draws Near